Adventi lelkigyakorlat Kőszegen

2017. dec. 19. (kedd) 16:30
Kőszeg

Zsoltárokkal és csenddel címmel tartották a verbita atyák az adventi lelkigyakorlatukat a kőszegi Szent Imre Missziósházban december 15. és 17. között. 

A programon, ami péntek este kezdődött, negyvenen vettünk részt. Nehéz egy lelkigyakorlatról mesélni, mert ki-ki másként éli meg, és másként találkozik Istennel.

Nagyon szép hétvégét töltöttünk Kőszegen. Ami egyrészt köszönhető a csodálatos környezetnek, másrészt az atyáknak, Burbela Gergely atyának és Wolowicz Ádám atyának, akik mindent megtettek azért, hogy a csöndben meghalljuk azt, amit Isten mondani akar nekünk. Ehhez kaptuk segítségül a zsoltárokat, hogy közelebbről felfedezzük szépségüket, a bennük rejlő igazságokat, és hogy segítséget adjanak, amikor az Istennel akarunk beszélgetni. De az Istennel csak akkor tudunk beszélgetni, ha csönd van bennünk. Gergely atya azt mutatta meg nekünk, hogyan is tudjuk ezt a belső csendet megteremteni. Ez senkinek nem volt könnyű feladat.

De a sok változatos és meglepő program, érdekes előadások segítettek abban, hogy a figyelmünk középpontjába Istent tudjuk helyezni. Az Istent, aki bennünk él.

A program fontos része volt a szentmise. A közösség. Volt alkalom arra, hogy csendes imahelyeken elmélkedjünk a zsoltárokon. Megtapasztalhattuk a közösen mondott zsoltáros ima, a zsolozsma szépségét. Karácsony előtt mindenki letehette a terheit a bűnbánat szentségében, lelki beszélgetésekre is vártak szeretettel a verbita atyákkal. Csodálatos volt az esti csöndes szentségimádásban megtapasztalni mennyire közel van Isten hozzánk az Oltáriszentségben, és találkozni Jézussal, a Szabadítónkkal.

Sokan kedvet és indíttatást kaptak arra, hogy otthon is imádkozzák a zsolozsmát, olvassák a zsoltárokat, és a csöndes szemlélődést is sokan szeretnék beépíteni az életükbe. Itt most könnyű dolgunk volt, mert sok segítséget és vezetést kaptuk ehhez.

Ez az hétvége a csend, a béke szigete volt, ahol kicsit megálltunk, és hagytuk, hogy az Isten megérintsen minket, és belsőleg megújítson. Kicsit megpihentünk Jézus karjaiban. Nehéz volt hazamenni. Nagyon jó alkalom volt ez karácsony ünnepe előtt, hogy a szívünket felkészítsük Jézus születésére.

Aki szívesen venne részt hasonló lelkigyakorlaton, szeretne egy helyet találni töltekezésre, szereti a csöndet és a jó közösséget, akkor a jövő évben két időpont közül is választhat.

Téma: Már 50 éve a mennyben. Nagyböjti lelkigyakorlat Szent Pio atyával.

Időpontok: 2018. február 23-25. és 2018. március 9-11.

A kőszegi Szent Imre Missziósházban szeretettel várnak mindenkit. Jelentkezni lehet Ádám atyánál: koszeg kukac verbita.hu vagy  a +36-30-280-0106 telefonszámon.

Szöveg: Szlávik Andrásné

Forrás és fotó: Szombatehelyi Egyházmegye

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Nagy-Bozsoky Anna – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41