Ugrás a tartalomra
rólunk és tőlünk Hazai

Az irgalom és a feltámadás - beszélgetés Gyöngyi nővérrel

Idén ünneplik a Szervita Nővérek a Fájdalmas Anya Szolgálói, hogy 25 éve Magyarországra jöttek firenzei nővéreik. Ez alkalomból beszélgettünk Fazakas Gyöngyi Mária szervita nővérrel.

- Hogyan jött létre a szervita rend?

- A kezdet Firenzébe nyúlik vissza. 1233-ban hét gazdag firenzei nemesnek a dómban közös istentapasztalata volt. Azt érezték, hogy a Szűzanya meghívja őket, hagyják ott a gazdag kereskedői életüket és vonuljanak el a világtól. És ami a legfontosabb, hogy Isten dicséretében és a Szűzanya szolgálatában éljenek. Volt köztük házas és nőtlen is. Otthagyták világi foglalkozásukat, egyszerű ruhát öltöttek. Nagyon szép, amikor énekeljük a himnuszt, hogy: „Nincstelenül a nincstelen Krisztust követték”. Megtalálták az igazi drágagyöngyöt, Krisztust, és ezért képesek voltak mindent elhagyni. Először Firenze külvárosában éltek, rendkívül egyszerűen: imádságban, istendicséretben. Abban az időben, amikor a városállamok között dúlt a harc, ők, a testvériség és a béke jelei lettek. Nagyon sokan keresték fel őket, csatlakozni akartak hozzájuk, de azt érezték, hogy zavarja lelki életüket ez a nyüzsgés, és akkor Firenze püspökétől megkapták a Monte Senáriot. Ez egy csodálatos hely, fenyvesek között egy pici házacska, ahol oratóriumot alakítottak ki. Ma ez a hely a gyönyörű templommal és rendházzal a „szervita rend bölcsője”. Van ott egy nagyon szép forrás. Érdekes, mert évek óta többször is voltam ott, és az idén találkoztam csak ezzel a forrással, ahol nagyon szép istenélményem volt. Az alapító testvérek kaptak egy jelet - télen kivirágzott a szőlő - és ők úgy értelmezték, hogy induljanak el a világba és alapítsanak rendházakat. Először csak Itália területén születtek új közösségek, utána azonban Franciaországban, Németországban. Nagyon fontos személy a hét szent alapítón kívül Benizi Szent Fülöp. Azon a napon született, amikor a rend, és később ő lett az, aki megmentette a rendet a betiltástól. Ám ők nem tartják magukat alapítóknak, mert mindig a Szűzanyát tartották annak. Ő akarta, hogy ez a rend létrejöjjön.

- A szervita nővérek közül kit lehet kiemelni?

- Az első női alak, akit említenék, Falkonieri Szent Julianna. Szent Elek, a Hét Szent Atya egyikének unokahúga. Elek egy nagyböjti prédikációját tartotta, és olyan átélten beszélt az örök életről, hogy Julianna otthagyott mindent és úgy szeretett volna élni, mint az alapítók. Ő nem alapított közösséget, de családfője a rendnek. A XVIII. században, meg a Napóleoni elnyomatás után nagyon sok szervita női kongregáció született. Így született meg a miénk is a XIX. sz. második felében.  

Kongregációnk alapítója Veronika Donati elég ellentmondásos személy volt, aki lelkesen szerzetesrendet akart alapítani, nevelni a fiatalokat. Ugyanakkor pedig találkozott egy fiatalemberrel, akihez férjhez ment. Később otthagyta a férjét és újra közösséget toborzott maga köré. Az első közösség Firenze külvárosában volt. Több helyről elküldték, mert akkor olyan volt a politikai helyzet, hogy nem lehettek közösségek, és amikor egyik helyen feloszlatták, akkor elment máshova. Megfordult legalább tíz helyen. Végül lemondott a rend vezetéséről. Akkor a szervita atyák találtak egy özvegyasszonyt, aki szervita harmadrendi volt, Szent Annáról nevezett Julianna Cinganelli személyében. Anyai szeretetet, családias hangulatot hozott a rendbe. Képes volt arra, hogy ezeket a nővéreket a krisztusi szeretetben, az Istennel való kapcsolatával átformálja. Tanítottak a nővérek, de kezdetben nem volt képesítésük, ám nagyon fontosnak tartotta az alapító anya, hogy megszerezzék. A tanításon, nevelésen kívül szinte azonnal megjelent a katekézis, és az idősek, betegek szolgálata. A nevünkben mindig megmarad, hogy a Szervita Nővérek a Fájdalmas Anya Szolgálói. Nagyon erős ez a karakter, a fájdalmas anya tisztelete. A fájdalmas anya is ott állt a kereszt tövében. Mi is ott próbálunk állni az emberek keresztjének tövében, hogy megváltásukban közreműködjünk. Ám nem csak az, hogy melléállunk, hanem hogy elvigyük a feltámadás fényét. Minden szenvedésből, nehézségből van megújulás, feltámadás.

- Gyöngyi nővér erdélyi származású. Van kötődése a Csíksomlyói Szűzanyához?

- Ezt én később vettem észre. Tehát, ahogy mondják, hogy a szenteket sem mi választjuk, hanem ők választanak bennünket. Ugyanígy én azt érzem, hogy a Csíksomlyói Szűzanya is választott engem és mellettem állt végig. Az örök fogadalmam is a csíksomlyói búcsú napján volt 2000-ben.

- Hogyan lett szervita nővér?

- Egyszerű családból származom, szüleim munkásemberek voltak. Két nővérem van. Hat éves voltam, amikor édesapám kilépett a családból, és másikat alapított. Megviselt, mert nagyon apás voltam. Úgy hívtak engem, hogy kicsi Kálmánka. Az isteni gondviselés már az életem fogantatásánál megmutatkozott, mert később tudtam meg, hogy édesapám nem akarta a születésem. Olyan közel állnak hozzám Jeremiás szavai: „Mielőtt megalkottalak, anyád méhében már ismertelek.” Ő nem akart, de a Jóisten akarta, hogy világra jöjjek. Édesanyám, amikor várt engem, azt álmodta, hogy jön a nagypapám, egy csomagot hoz, amiből egy kislány esik ki. S az én nagypapám nagyon vallásos ember volt, Csíksomlyóra vezetett búcsúkat. Mi rendszeresen jártunk templomba gyerekkorunkban. Elsőáldozó, bérmálkozó voltam, és 18 éves korom körül nekem is került egy barátom, és akkor egy olyan útra tértem, amivel nem dicsekszem. A szentségeket elhagytam, nem gyóntam, nem áldoztam. Hagyományos kereszténység volt az életem. Az élő kapcsolat hiányzott Istennel. Akkoriban két osztály volt: elektronika és asztalos, én asztalosként végeztem. Közben kötelező volt érettségizni. Nem nagyon láttam értelmét, pedig nagyon szerettem volna ápolónő lenni, a szívemben az a vágy ült: a betegek mellett lenni, de ezt nem tehettem. Aztán egy évet a bútorgyárban dolgoztam. Ott az egyik munkatársam meghívott CSIT-re (Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó). Az volt a mottója, hogy „Újjá kell születnetek”. Akkor azt éreztem, hogy valami tényleg elindult bennem. Szentgyónást végeztem. Az összes bűnömet abba a nagy tűzbe raktam, amire azt mondták, égessük el.

Ott hallottam egy afrikai Teréz anya nővért beszélni. Ahogy sugárzott, nagyon megérintett. Utána Magyarországra jöttem, meglátogatni a rokonokat. Egerbe érkeztem. 16 évesen már itt maradtam volna legszívesebben. Szoktam látni, hogy néha az Úr használja a vágyaimat. Ám teljesen másra használja fel. Elkezdtem dolgozni az egri Markhot Ferenc kórházban, mint ételkiosztó. Nagyon szerettem. A mosogatáson kívül az volt a feladatunk, hogy mi vittük fel a betegeknek az ételt. Dolgoztam és ott éltem az unokatestvéremnél.  1991 márciusa volt, és ez év májusában érkeztek a szervita nővérek a plébániára. Tehát egy templomba jártunk. A szervita nővérek, úgy emlékszem, hogy nagyon nyitottak voltak, nekem ez kicsit furcsa is volt akkor. Mindenkit megpuszilgatott a chilei nővér. Damiana nővér olyan volt, mint egy jóságos édesanya. Úgy kerültem közelebb hozzájuk és a plébániához is, hogy egy téli havas estén a plébános, Balogh Gyula atya havat lapátolt. Átmentem segíteni, rákönyököltünk a lapátra és elkezdtünk beszélgetni, majd meghívott az ifi hittanra, ahová a nővérek is jártak. Egyik ifis társam felvitt a nővérek kápolnájába. Emlékszem, nagyon megérintett ott a légkör. Akkor csak az volt bennem, hogy nem elég, amit te csinálsz: szentmise, elmormolt imák. Elkezdtem járni a nővérekhez imádkozni, bekapcsolódni az életükbe. Kulcsot adtak nekem, akkor is mehettem, amikor ők nem voltak otthon. Nagyon szép volt az, amikor Edit nővér a Szentírást a kezembe adta. Én akkor nemigen olvastam. Kezdett kibontakozni előttem a szöveg, a fél óra csöndben. Néha mosolyogtam, amikor a külföldi nővérek félreolvasták a zsolozsmát. Amennyi időt tehettem, ott töltöttem a kápolnában. Azt éreztem, hogy az Úr alakítgat.

Húsvét másnapján szentmise után „divatbemutatót” tartottunk a plébánián. Mondták, hogy én is vonuljak végig, mert akkor vettem kosztümöt. Emlékszem, rámutattam Damiana nővér ruhájára: „Nekem ez jobban tetszik!” Átöltöztünk, de nem ez a lényeg, hanem valóban azt éreztem, hogy Jézus vonz, és azt akarja, hogy teljesen az övé legyek. Az első reakcióm, amikor éreztem Jézus hívását, az volt, hogy nagyon megijedtem, mert nem éreztem méltónak magam erre a hivatásra. Nagyon sokat segített a lelki vezetőm, meg a közösség. 1992. december 8-án elindultam ezen az úton. Először a plébánián éltek a nővérek, az egri Fájdalmas Anya Plébánia fogadta be őket. Bekapcsolódtunk a karitász életébe és időseket látogattunk, áldoztatni jártunk a kórházba. Ez nagyon nagy élmény volt mindig. Novícia voltam, amikor Seregély István érsek atyától áldoztatási engedélyt kaptam. Nagyon – nagyon sokat adott nekem. A plébániánk mellett egy idős nénit, Dobóczki nénit bízta ránk az Isten, aki egyedül, elhagyatottan élt. Őt ápoltuk, amikor pedig olyan helyzetbe került, akkor bevittük a plébániára és a felépült új rendházunkba is. Azért szép ez a történet, mert Dobóczki néni mindig azt mesélte, hogy „táncos lábú” nő volt, és nem törődött Istennel. Én sokszor olyan dolgokat tettem vele pl. egy tányérból ettünk egy kanállal, csak hogy egyen. Mindig áldotta Istent és az volt a legszebb, hogy közelebb került Hozzá. Ezért gondoltuk, hogy az idősgondozás lesz a mi feladatunk. Aztán Makláron éppen akkor ment el a plébános atya és felajánlották a plébániát, hogy ott időseket gondozhatunk. Mikor Maklárra készültünk, akkor egy világi rendi tagunk, (a szervita rendnek van világi ága is) sírva jött, hogy meghalt a menye, és a fia iszákos, és két lány maradt árván. Egyik nővérünk egész éjszaka nem tudott aludni, azt érezte, hogy segítenünk kellene rajtuk. Magunkhoz vettük a két kislányt. Egy évig úgy éltünk, hogy itt volt velünk a két lány, majd csatlakozott egy harmadik is. Aztán még egy alkoholfüggő nőt is befogadtunk a plébániára.

Ezután a rend életében új út következett. Szűz Mária Szolgálóleányai, egy Magyarországon 1920-ban alapult Szervita Kongregáció kérte, hogy egyesüljünk. Ez a fúzió 1999-ben jött létre. A nővérek átélték a szétszóratást, idősek voltak, nem voltak fiatal belépők. Az idős nővéreinket kihoztuk az idősek otthonából; az egyik szolgálatunk az lett, hogy őket elkísérjük betegségükben. Ebben az évben is két nővérünket a mennyország kapujáig kísértük. A szétszóratás idején tanúságot tehettek a Krisztus iránti szeretetükről és a karizmájukról, és örülünk, hogy befogadhatjuk őket, most ide a Kelenvölgyi házunkba, amit názáreti hajléknak is nevezünk. Ezt a házat a Krizsán lányoknak köszönhetjük, akik Istennek szerették volna szentelni az életüket, ám akkor még szocializmus volt. Tíz évig lemondtak a gyümölcsről, csak hogy meg tudják venni ezt a házat. Sokat imádkoztak, engeszteltek, éjszaka is fölkeltek. Betegeket látogattak, és a környéken senki nem halt meg szentségek nélkül.

- Itt a názáreti hajlékban mivel telik egy napjuk?  

- Szerzetesi életünk az imára épül. Reggel elmélkedéssel kezdjük, aztán zsolozsmázunk. Önellátóak vagyunk: főzünk, mosunk, takarítunk. A közösségünk nyitott, és a heti négyszeri szentmise is, itt a házban. Hívek is részt vesznek a rózsafüzéren és a szentmise után a zsolozsmán is. Vasárnap közös szentségimádásunk van, havonta egyszer benne vagyunk a 24 órás szentségimádásban is. Most veszítettük el nyáron két, idős beteg nővérünket, mert ebben a házban vállaltuk az idősek szolgálatát. Most három idős nővérünk él velünk, ők önellátóak. Tulajdonképpen most lesz nyitás valami más felé, mert eddig a beteggondozás, az idős nővéreink szolgálata jórészt meghatározta az életünket. Külső feladatunk most itt nincs, azon kívül, hogy bekapcsolódunk a plébánia életébe. Ha hívtak, szívesen elmentünk hittanórákra beszélni hivatásunkról. Ezen kívül egyetemista csoporttal is van kapcsolatunk. Az én feladatom, mint delegációvezető helyettes, a renden belül a fordítások és levelezések intézése is. Azokban a rendházainkban, ahol már nincsenek nővérek, pl. Rákosszentmihályt odaadtuk annak a lánynak, akit először fogadtunk be. Ő, aki már férjnél van és három gyermeke van, Bibolakuckót működtet családosoknak, anyáknak, különböző programokat szervez és képzésekkel is foglalkozik.

- Hogy lehet valakit a kereszt alól elkísérni a feltámadáshoz? Miként lehet valakivel, aki lecövekelt a kereszt alatt, a feltámadás valóságát megéreztetni?

- Ez a Krisztussal való személyes kapcsolatból fakad. Ha megvan az élő kapcsolatom az Istennel, aki maga is szenvedett, meghalt és tudom, hogy feltámadt, belső bizonyossággá válik. Nem kell félni, mert ott az Úr, aki helyet készít nekünk, aki vár bennünket, aki új életre hív bennünket. Amit át tudunk adni, hogy van örök élet. A szerzetesi élet, mint jel: az örök élet jelének lenni.

- És akinek erős testi fájdalmai vannak?

- Nem régi tapasztalat van bennem. Egy lányunk, aki rövid ideig egy gyermekotthonunkban volt, kiderült, hogy rákbeteg. Van egy csodálatos kisfia. A lány úgy ment el akkor, hogy utána nem sok kapcsolatunk volt vele. Amikor megtudtuk, hogy itt van a Kékgolyó utcában, amikor csak tehettük, ott voltunk mellette. Jelen voltunk, meghallgattuk, könyveket is vittünk, és ő maga erősödött meg az istenhitében a betegágyon. Ezt biztos ajándékként kapta meg. A keresztapja csodálatos, ahogy mellé állt. Philip szervita atya is eljött, és annyira szép találkozás volt! Az onkológián lett elsőáldozó ez a lány. Maga Krisztus erősítette meg, és ma már tünetmentes. Minden este itt a názáreti hajlékban imádkozunk a rákbetegekért. Itt őrizzük Szent Peregrin ereklyéjét, aki a rákos betegek védőszentje. 

- Az is ajándék, hogy egy másik embert kapunk, aki segít, ahogy Önök a betegeknek, akiket hordoznak.

- Avilai Szent Teréznek azt mondta Isten, hogy „Ha nem kellenél ott, ahol vagy, akkor nem helyeztelek volna oda.” Ezt tényleg fontos tudnunk. Egy másik tapasztalat, ami előttem van, hogy egy fiatal nőt hozott ide valaki évekkel ezelőtt, hogy két hónapra fogadjuk be, nehéz helyzetben van. A férjével elvált, sok problémája van. A rákosszentmihályi nővérek befogadták a közösségükbe. Ez a két nap közel két év lett. Ő is távol állt az Istentől. Megjárta a gyermekotthont fiatal korában, az édesanyja nem tudta elfogadni. Közben nagyon sok kapcsolata is volt, és Klementina nővér, mint egy édesanya ott állt mellette. Esténként meghallgatta, beszélt vele. Istennel bizalmi kapcsolata kezdett lenni. Segített idős nővéreink gondozásában. Aztán úgy döntött, hogy elmegy egy rövid időre kikapcsolódni. Később kaptuk a hírt, hogy Madridban letartóztatták. Valaki nekiajándékozott egy pár sportcipőt és kiderült, hogy drog volt benne. Börtönbe került, ma is ott van, levelezek vele. 2015 februárjában azt éreztem, hogy nincs senkije, teljesen egyedül van, hát látogassuk meg. Megszerveztük az ottani szervita atyák segítségével. Nagyon szép volt elmenni, találkozni - bár csak ablakon keresztül lehetett - de milyen sokat jelentett neki, hogy ott voltunk! De az a legcsodálatosabb, hogy evangelizátorrá vált a börtöben. Nekem nagyon sokat jelent a Fájdalmas Anya alakjában az, hogy ő a kereszt tövében is ott volt. Nekünk ott kell lenni amellett is, aki vesztes, akinek tényleg szüksége van erre az irgalomra. Ez nincs benne a médiában, nem hírértékű, pedig valami történik. Nagyon szerettem a kórházba járni, áldoztatni a betegeket. Volt egy asszony, aki nem volt vallásos, és vele úgy kezdtem, hogy elkezdtem masszírozni a talpát, levágni a körmét: a testen keresztül a lélekhez eljutni. Aztán a Jóisten nyitja meg a szíveket. Emlékszem, volt olyan beteg is, aki 30-40 évig nem gyónt, és utána örömmel repült a nyakamba: de jó, hogy mondtad, hogy mégis menjek el az atyához! A határhelyzetekben könnyebben fordulnak az emberek Krisztushoz. Én ellenkezőjével nem is tudom, hogy találkoztam-e? A szenvedőhöz nagyon közel van Krisztus. Akinek lehet, elmondom, mekkora érték a szenvedés. Hogy felajánlják másokért, a szeretteikért, a világért.

- A fogadalmi gyűrűjén körbe feszül a korpusz. 

A megfeszített Krisztus jegyese vagyok. Az örökfogadalmam 2000-ben, a jubileum évében Firenzében a SS. Annunziata Bazilikában volt. Tizenketten voltunk, akik együtt fogadalmat tettünk: tíz indiai nővér, egy olasz és én. Ennek is van egy rítusa, amikor átadják: vedd a Krisztust, a misztikus jegyesség gyűrűjét és tartsd meg a végső egyesülésig ezt a hűséget. Nagyon ritkán veszem le, látszik, hogy kopott is, tehát velem van éjszaka is. A nyakamban lévő kereszt teljesen sima: egyik oldalára Krisztust gondolom, a másikon én vagyok, tehát egy jel, ami emlékeztet arra, hogy én a keresztre feszített Krisztust követem, az ő keresztjének a tövében állok, és tényleg azzal az odaadással, ahogy a Szűzanya. Az első fogadalmi mondatom ez volt: „Íme az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint.” Szeretem ezt az igét, és tényleg sokat jelent az Isten szava. Nagyon kevés, nem hosszú részeket ismétlek ima gyanánt: „Veled vagyok, enyém vagy, örök szeretettel szeretlek, elküldelek!” Ezek mozognak bennem. Mindig az övé akarok lenni.
 

- Úgy látom, az imája leegyszerűsödött.

2014-ben voltam először Dobogókőn személyesen kísért lelkigyakorlaton, aztán ráéreztem az ízére. Nagyon sokat adott a csönd, a természet. Hogy oda tudom adni magam. Csak keressem, hogyan lehetek az övé, mit kér tőlem. Annak az öröme, hogy én az övé vagyok, vele vagyok, kettesben vagyunk, nem vagyok egyedül, és ennek az örömét elvinni másoknak, erre nagy vágyam van! Mindig mondom neki, hogy kérlek, minden szívbe szüless meg, foganj meg. Ott legyél azzal, akivel találkozunk. Ahogy Jézus útja is a keresztúton halad. Mindenkinek valamilyen mértékben meg kell élnie a szenvedést, a keresztet ahhoz, hogy eljusson a feltámadásig. Ha valaki felfedezi, hogy a kereszt és a szenvedés mértéke az ember megváltásához adott többlet, akkor örömmel éli meg. Aranyvaluta a szenvedés, amivel kifizethetünk elrontott életeket, bűnöket. Nem tudjuk ki az, akinek segíthetünk felajánlott szenvedéseinkkel. Ez olyan, mint egy láthatatlan élet, ami átjárja az egész világmindenséget.

- November 20-án zárult az irgalmasság éve. Önnek mit jelent az irgalom?

- Számomra az irgalom Isten folytonosan megújuló bizalmát jelenti. Szeretetét, megbocsátását. Úgy, ahogyan az én életemben és a meghívásomban is látom. Ő mindig kész visszafogadni. Bízik bennünk, alig várja, hogy jó útra térjünk. „Azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen”. Ezért mindent megtesz az Úrjézus. Ez az, amit el kell tanulnunk tőle, mert nekünk nem ilyen feltétlen a bizalmunk és az irgalmasságunk. Sokszor azt érzem, a nagy bűnösöknek sokkal hamarabb megbocsátok és örülök, hogy valaki hazatért, de ha valaki pici dolgot tesz, azt már nehezebb megbocsátanom. Ezen kívül bízni a másik emberben; mindenki fejlődik, mert minden nap találkozik az isteni igével, nem marad ugyanaz. Az Isten szeretete soha el nem fogy. Mindig belekapaszkodni és újrakezdeni.  Az irgalom a szeretet egyik arca. Érdekes, hogy akik most fiatal nővérek bent vagyunk a rendben, mind együtt éltünk a nővérekkel. Én sem voltam még jelölt, amikor beköltöztem, Krisztina nővér ott dolgozott a gyermekotthonban. Zsuzsa és Vali nővér is itt akart lenni. Eszter nővér is bejött, hogy ő a kollégiumban akar élni nálunk. Ő nem is akart szervita lenni akkor. Betti nővért befogadtuk, mert munkát keresett Egerben. Mondhatom úgy, hogy ez a befogadás az irgalom családias arca.

 

-ma-

Képek:

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája
1052 Budapest, Piarista köz 1.

(Bejárat a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola felől, 4. emelet)
 

e-mail küldés

irodavezető: Kiss István fr. Didák OFM

titkársági asszisztens: Pető Éva RSCJ

telefon: (+36 1) 315 1452 10-16 óra között

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

 

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: Dr. Deák Viktória Hedvig

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferencája (FSZK)

elnöke: Labancz Zsolt 

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41