Interjú Balogh Tamás piarista szerzetessel

2018. jan. 15. (hétfő) 08:45
Budapest

Balogh Tamás piarista atyát bő negyed évszázaddal ezelőtt, Dósai Attila és Urbán József rendtársaival egy időben szentelték pappá. Ezüstmiséjét 2017 tavaszán a budapesti Szent Rita Kápolnában mutatta be, ahol gyermekkorában megkeresztelték és ahol elsőáldozó is volt, majd június 11-én Dósai Attilával közösen mondtak hálaadó szentmisét hivatásukért Kecskeméten. Tamás atyával Szathmáry Melinda beszélgetett életének meghatározó állomásairól tavaly decemberben.

-Huszonegy éves, mikor belép a rendbe, majd 10 évvel később tesz örökfogadalmat. Milyen életesemények, „eszmények”, lelki és szellemi hatások irányították a piaristák felé? 

-Még nem voltam gimnazista, amikor Havas József és Pázmándy György piarista elhívott egy gombász kirándulásra a Budai-hegységbe. Bőven találtunk őzlábgombákat, de emellett megfogott a két piarista atya vidámsága és egymás iránti barátsága. Szüleimnek már fiatal korában több piarista barátja volt, így a Lénárd Ödön atya vezette Actio Catholica táborokból ismerték Kállay Emilt és Török Jenőt is. Apám kamaszkorában vízicserkész volt a Tiszán és szónokként is jól ismerte a cserkészet hazai nagy pedagógusát, Sík Sándort. Akár úgy is fogalmazhatok, hogy egy „piarista bölcsőben” születtem. Természetesen szükség volt még hivatásom kibontakozásához a négy gimnáziumi évre, ahol testnevelő tanáromon kívül minden tanárom piarista volt, nem volt szükség tehát külön „piarista jelenlét”-re, hiszen mindenfelől kegyestanítórendi tanárok vettek körül. Jártam Pázmándy tanár úr biológia és kémia szakkörére, előadásokat tartottam Kovács Mihály tanár úr fizikusklubjában a tornádókról és a Voyager-expedícióról, és jártam kora hajnalban ministrálni a kápolnába. Szeretettel emlékezem a matematika és fizika szakos osztályfőnökömre, az éppen érettségi évemben tartományfőnökké lett Varga László tanár úrra is. Hittanárként Jelenits atya vezetett be a húsvéti liturgiába és még papként is visszaemlékszem reggeli imáira, amelyeken a napi evangéliumot magyarázta. Valójában nem huszonegy évesen léptem a rendbe, hiszen tizennyolc évesen beöltöztem piaristának, immár katonai behívóval a zsebemben. Akkoriban minden egészséges kispapjelöltnek kötelező volt az „angyalbőr”.

-Egy piaristának hármas identitása van: egyszerre pap, tanár és szerzetes. Ezeket a piarista életének különböző szakaszaiban akár másképp és másként élheti meg, mert hol az egyik szerep, hol a másik válhat hangsúlyosabbá számára. Ön teológiát tanult Budapesten 1982-től, majd a biológia-földrajz szakot választotta az egyetemen 1984-től. Az 1989-es évtől tíz éven át volt a budapesti Piarista Gimnázium tanára, igazgatóhelyettese pedig az 1997/1998-as tanévben. Ezüstmiséjén, Bocsa József rendtársa kiemelte, hogy a kezdeti években talán az Ön számára legerősebb a tanári identitása volt, majd később vált markánssá igazán papi hivatása, szerepköre. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?

-Az én gimnazista időmben a piaristák elsősorban tanárok voltak, méghozzá rendkívül igényes tanárok. Munkájuk egyik eredménye, hogy már tanulóként eredményesen vettem részt pályázatokon és az érettségi évében biológiából, földrajzból és latinból is az Országos Tanulmányi Verseny döntőse voltam. Nagyszüleim még mesteremberek voltak, így gyerekkoromban nyaraláskor segítettem kötélgyártó nagyapámnak Tiszaföldváron, édesapám pedig sokat mesélt másik nagyapámról, aki vasúti asztalos volt Szolnokon. Kétségtelen, hogy piarista munkám budapesti szakasza elsősorban az igényes tanári munka jegyében folyt, tanítványaim pályázatokon és tanulmányi versenyeken lettek első helyezettek. Amikor Budapesten és Kecskeméten három évig voltam igazgatóhelyettes, akkor még jogi és tanügyigazgatási könyveket is vásároltam, komolyan számoltam azzal, hogy akár intézményvezető lehetek. Már Budapesten rendszeresen jártam plébániákra kisegíteni, gyakran kértek Adventben vagy Nagyböjtben triduumoktartására, gyóntatásra, így nem volt idegen tőlem, hogy a kecskeméti piarista plébánián rendszeres miséző legyek.

-Úgy tudom, hogy nagy hatással volt Önre Kállay Emil piarista atya és Regőczi István atya személyisége, tevékenysége is. Milyen közös élmények kötik Önt e két karizmatikus személyiséghez?

-Kállay Emil atya – édesapám ifjúkori barátja – hittanárom volt a budapesti Rókus kápolnában már alsótagozatos koromtól. Éppen ő lett, aki döntő módon avatkozott életembe, amikor tartományfőkként Budapestről Kecskemétre helyezett. Nagy örömet jelentett számomra, hogy több kitüntetést is kapott bátor, hitvalló helytállásáért a nehéz időkben. Regőczi István atya a keresztapám. Ennek különös a története, mivel édesapám együtt volt vele internálva Kistarcsán, ahol Regőczi atya a takaró alatt titokban mutatta be a szentmiséit, kézjelzésekkel tudatva társaival, hol tart az eucharisztikus áldozat. Regőczi atya elkésett a keresztelőmről, mivel akkor is a kommunista rendőrség ellenőrizte. Hatalmas élmény volt, amikor megismertem a váci munkásságát, hogyan segített a háborús árvákon, akiket „sasfiókák”-nak nevezett, váci piaristaként miséztem az általa épített kápolnában. Útikelyhemet is ő adta, belgiumi apácák küldték.

-1999-ben Kecskemétre helyezik, ahol gimnáziumi tanárként működik 2007-ig, és igazgatóhelyettes is lett. Kollégiumi nevelőtanárként is tevékenykedik az intézményben, majd az általános iskolában a lelkipásztori teendők koordinátora 2002-től-ig három éven át. 2007-től  mostanáig a váci piarista gimnázium és rendház az otthona. Hogyan érintették Önt ezek a részben változó szerepkörök és helyszínek?

-A szerzetesi engedelmességi fogadalom természetes módon jelenti az elöljárói akarat, így az áthelyezés elfogadását is. Tíz év elegendő egy állomáshelyen – mondják egyre gyakrabban a vezetők és a munkában kiégett emberekkel foglalkozó szakemberek is. Mégis sok olyan rendtárssal és paptestvérrel találkoztam már, aki gyakorlatilag egyetlen városban, plébánián élte le életét és nem kívánta az áthelyezését. Az elöljárói döntés elfogadása egy új világot nyitott meg előttem. Igazgatóhelyettesként, kisgyermekek lelki programjainak szervezőjeként sok új dolgot tanultam Kecskeméten, bejártam az egész Alföldet, megismertem Erdélyt, és több zarándokcsoportot is vezettem a környező országokba. Nyolc év után helyezett Urbán tartományfőnök atya Vácra, ahol egy agglomerációs, de mégis kisvárosi hangulatú gimnáziumba kerültem. Vác sajátossága, hogy ott hosszú évtizedekig nem működhettek piaristák, mégis 300 éves múlttal rendelkeznek a városban. A Duna túlpartján nagyon közel van a leányfalui illetve a Tahi lelkigyakorlatos ház, így felfedeztek a Cursillo munkatársai és gyakran kérnek meg ottani lelkigyakorlatokon gyóntatásra is. Jelenleg is tanítom mindkét szakomat a piaristáknál és óraadó vagyok a szomszédos zeneiskolában. Immár tíz év óta járok váci és környező plébániákra szentmisét bemutatni, gyóntatni, lelkigyakorlatokat tartani.

-A mai kor embere egyre inkább az idő kíméletlen szorításában él. A technológiai fejlődéssel párhuzamosan elképesztő tempót diktálunk magunknak…egyre nehezebb a jó értelemben vett „lassítás” megtétele. A fent említett „hármas identitáson” túl Önt többen ismerik közoktatási szakértőként és zarándoklatok lelkivezetőjeként a Makrovilág utazási irodánál, ezen felül 8 éve tankönyvek pedagógiai lektora is az Oktatási Hivatalnál. A közelmúltban tartalomfejlesztő és tantervi lektorként is dolgozott az OFI (Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet) munkatársaként. Hogyan fér el ennyi párhuzamos tevékenység a napjaiban, meg tudja élni kellőképp az „elcsendesülést”?  

-Rendünk 400 éves jubileumi kiállítása is bizonyítja, hogy különösen a természettudományok terén több tankönyvszerző, egyetemi tanár, tanfelügyelő, szemléltető eszközök készítője akadt régebbi rendtársaim között. Kispap koromban biztattak is bennünket, hogy a tanári munkára igen tudatosan készüljünk fel és bátran vállaljunk szakmai feladatokat a közoktatásban. Így jelentek meg földtani fotóim már kezdő tanárként a Pannon enciklopédiában, ezért választottam terepen végzett munkát szakdolgozatom témájául és tíz éves tanár múlttal a katolikus pedagógiai intézet képzéseinek segítségével érettségi vizsgaelnöki és közoktatási szakértői képesítést szereztem. Az OFI-ban végzett munkám az új kerettanterv alkalmazására, szemléltető és vizsgaanyagok készítésére irányult. Sokszor éltem a határidők szorításában, de nagyon tanulságos volt ez a munkakör is, ráadásul még evangelizálásra is adott lehetőséget. Amikor állami iskolákba látogattam, mindenütt találtam hitvalló tanárokat,  vallásos diákokat. Az elcsendesülést a szentséglátogatások, a dunaparti séták és a közös rendházi zsolozsma teszi lehetővé. Nagyon ügyelni kell valóban arra, hogy munka ne pusztítsa el a Lelket.

-Záró kérdésként feltenném a „klasszikust”: tanárként és szerzetesként milyen fontos feladatokat lát maga előtt a jelen és jövő nemzedékének nevelése terén?

-Szinte közhellyé vált, hogy a mai fiatalok türelmetlenek, nehezen döntenek és a virtuális világtól függnek. Teljesen egyetértek Bábel Balázs érsek atyával, aki az idei Veni Sanctén mondta, hogy igen nehéz ma tanítani, nevelni. Meg kell próbálni – saját szeretetünkkel – közelebb vinni Krisztus szeretetét tanítványainkhoz, segíteni őket a döntéshozatalban, ideigtartó örömök keresése helyett a tartós boldogság vágyát felkelteni bennük. Mivel nehezen foghatók a gyerekek munkára, fontos feladat a rendszeresség, igényesség kialakítása. Mivel a férfiak szerepe nagyon fontos a családban és a pedagógiában is, örülök annak, hogy nemcsak papként, tanárként, szerzetesként, hanem férfiként is tudok támaszt nyújtani tanítványaimnak. Váci sekrestyénkben Krisztus arca tekint a misére induló ministránsokra. Ehhez az engem is meghívó JÉZUS-hoz kell a mai gyerekeket is közelebb vinni a Lélek által.

Forrás és fotó: piarista.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Nagy-Bozsoky Anna – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41