Jezsuita fogadalomtétel

2015. szep. 20. (vasárnap) 10:00
Budapest
Két jezsuita novícius, András Csaba és Szász András tett örökfogadalmat a budapesti Jézus Szíve-templomban szeptember 20-án, vasárnap.

„Ajándék nekünk ez nap, mert megéljük, hogy Jézus új és új társakat hív közénk, de meghívás is egyben, mert mindnyájunkat hív, hogy Őrá figyeljünk. Szeretne nekünk mesélni Önmagáról!” – kezdte beszédét Nagy Bálint SJ.

„Ha szeretnétek közel kerülni ahhoz, hogy mit jelent Jézus társának, jezsuitának lenni, a legjobb mód, hogy közel jöttök Hozzá. Ez belső együttlétet, rátekintést és követést jelent. Jézus odalép ma hozzánk, hogy Önmagára irányítsa figyelmünket” – folytatta Nagy Bálint.

Homíliájában feltette a kérdést: Mi történik bennünk, hogyha Jézusra figyelünk? Valamit megérzünk az Isten jelenlétéből és szeretetéből, ami Belőle árad. És mi, jezsuiták, bár törékeny emberek vagyunk, de érintettek. Érintett bennünket az önmagát egészen adó és szerető Isten, akinek mi is válaszolni akarunk, odaadjuk tulajdonunkat, szeretetünket, akaratunkat. Jézus szeretete és önátadása az a tapasztalat, ami éget és küld minket. Küld minket mindazokhoz, akik szenvednek, akik kiszolgáltatottak körülöttünk. Jézus magához hív, hogy Vele menjünk, Vele legyünk, azt tegyük, amit Ő tesz. Ne féljetek: mi nem önmagunk társai vagyunk, hanem Jézus társai. Ő hívott bennünket, és hív bennünket ma is, hogy az Ő társai legyünk. Ő az, aki aktív, aki él, aki tesz. A mi hivatásunk, hogy Vele együtt nézzünk rá arra, ami bennünk és körülöttünk zajlik. És Őt kövessük, ne saját magunkat – fogalmazott a jezsuita szerzetes.

„Köszönjük az Úrnak, hogy hívott titeket, András és Csaba. Köszönjük szüleiteknek, hogy vagytok, hogy az élő Isten követésére neveltek és engedtek titeket. Köszönjük Nektek, hogy Ti is hallgattatok Rá, és velünk együtt akarjátok járni ugyanazt az utat Rá figyelve és Őt követve: Jézus társaként” – zárta szentbeszédét Nagy Bálint SJ. 

Fotó: Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya

Forrás: Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya/Magyar Kurír

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Nagy-Bozsoky Anna – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41