A Karolina Iskola épülete a régi és az új harmonikus találkozása. A régi támfal erejét kihasználva épült fel az egykori anyaházhoz kapcsolva az új, modern, a torna- és díszteremnek helyet adó szárny. Ide várták az ünneplőket: az iskola és a gimnázium hétszáz diákját, tanárait és az alma materrel együtt emlékezni vágyó öregdiákokat. Huszonötödször gyűlnek össze az iskola hagyományos Karolina-napjára, ezúttal azért, hogy meghirdessék a negyedszázados fennállásról megemlékező jubileumi évet.
Szegeden 1873-ban telepedtek le az iskolanővérek és a mai Karolina Iskola épületében leányiskolát, tanítóképzőt, elemi iskolát, kollégiumot, népiskolát, később gimnáziumot és óvodát, varróiskolát, a püspöki tanítók internátusát, sőt később óvóképzőt is működtettek egészen 1948-ig. 1992-ben a nővérek, a szülők, és az őket támogató egyházi és civil szervezetek az önkormányzat támogatásával újraindították az intézményt, amelyben óvoda, általános iskola, gimnázium, alapfokú művészeti iskola és kollégium működik, valamint helyet kap az épületben egy egyetemi szakkollégium is.
Az ünneplő közösséget Faragó M. Flóra nővér, a Karolina művészeti iskolájának vezetője köszöntötte, kiemelve a jelenlévő Gyulay Endre nyugalmazott püspök és Kondé Lajos iskolalelkész személyét, az egyházmegye pasztorális helynökét, akiknek az intézmény a kezdeteket köszönheti. Hangsúlyozta az alapítók hűségének, kitartásának és útmutatásának ajándékát.
Szegedi Ágnes, a Karolina igazgatója a Karolina-nap mottóját idézve – „Az ünnep különbözés” – hangsúlyozta, hétszáz diák, valamint a tanárok együttléte már különbözést jelent, amiben meg lehet érezni, mit jelent a „karolinásság”. Azt a reményét fejezte ki, hogy a jubileumi évvé meghosszabbított születésnapban mind az ész, mind a szív felfedezi és továbbadja a múlt értékeit.
Az évet megnyitó szentmisét Gyulay Endre nyugalmazott püspök mutatta be. Szentbeszédében a nevelői hivatás felelősségéről elmélkedett a rendalapító, Terézia anya lelkiségét felidézve. „Ha meggyújtják a gyertyát, csonkig ég” – mutatott rá a fényt hozó Krisztus áldozatára, aki azért jött, hogy a fényben megmutassa, hogyan szeret bennünket Isten. „Feltámadása azt üzeni, érdemes vállalni az áldozatot.” Gyulay Endre visszaemlékezett Terézia anya rendalapító tevékenységének kezdeteire, melyet az átfogó értékközvetítés, az igazságosabb társadalom építésének szándéka vezetett. Ezt a célt szolgálata, amikor a szegény sorsú lányok számára nyújtott képzéssel őket felkészítette erre a „társadalomalakító” szolgálatra. A nevelésről szóló tanítása ma is követhető és érvényes utat mutat. Gyulay Endre saját élményeit is megosztotta: elemistaként naponta ministrált a nővérek iskolájában, megtapasztalta a szeretet, rend, tisztaság légkörét. A püspök hangsúlyozta, a nevelőnek ma is „édesanyaként” kell jelen lennie a gyerekek között, azzal a hozzáállással, mely minden gyerek jövőjét féltő szeretettel vigyázza. Felelősségükre figyelmeztette a ma nevelőit: úgy kell a gyerekek között élniük, hogy azok majd helyt tudjanak állni a világban, és majd az örök életben is helyük legyen. Ennek feltétele, hogy összefüggésben láttassák az elsajátítandó ismereteket, világnézetbe rendezetten közvetítsék a tanulandót, és öntudatos vallásosságra neveljenek. „Nem tantárgyakat tanítanak, hanem a gyerekek – mindegyik gyerek – jövőjét formálják. Az iskola újraindulását végigkísérő és támogató, a 25 év értékeit tisztelő püspök szavaiból a jövő féltése szólt: „Legyen mindenkinek jövője. A nemzedék, mely jövőt épít, nemcsak a maga sorsát formálja, az országét is”.
Soltész Miklós, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a dísztermet megtöltő gyerekközösséghez Edmondo De Amicis A kőművesinas című elbeszélésének tolmácsolásával szólt, a nevelőknek pedig a katolikus iskola küldetéséről beszélt. Ma mintegy 120.000 gyerek tanul katolikus intézményben – mutatott rá a rendszerváltozás óta eltelt 25 év óriási gyarapodására. A katolikus iskola a tananyag közvetítése mellett a közösségépítés helye. Ez nem mérhető számokban, de hozzájárulása életünkhöz annál fontosabb – mutatott rá az államtitkár, és köszönetet mondott ezért az erőfeszítésért a nevelőknek.
Kozma József szegedi képviselő, kulturális, oktatási, idegenforgalmi és ifjúsági bizottsági elnök is a közösség fontosságát hangsúlyozta: „A közösség teszi otthonná az iskolát, a közösség ad identitást az embernek.” Szeged oktatási helyzetéről szólva elmondta, közel negyven iskola működik a városban, mindegyiknek megvan a maga különlegessége, de mindegyiknek az a feladata, hogy segítse a neveltek boldogulását az életben. Kiemelte Szeged kultúra közvetítő képességét, mely látványosan nyilvánult meg a város árvíz utáni újjáépítésekor. Minden nemzedéknek magának kell megszereznie, megteremtenie a kultúrát – idézte Kodály Zoltánt a politikus.
Lobmayer M. Judit nővér, a Boldogasszony Iskolanővérek magyarországi tartományfőnöknője a jubileumi évet elindító beszédében párhuzamot vont a szentév kezdetével, amelyet Ferenc pápa a szent kapu megnyitásával fejezett ki. „Mi is megnyitunk egy szent kaput. Együtt – Judit nővér meghívta a diákságot, gondoljanak arra a helyre a Karolinában, ahol jól érzik magukat, amely otthonosságot jelent számukra és kifejezi az idetartozásukat. „Mondjunk Istennek hálát, hogy itt otthon lehetünk, és kérjük segítségét, hogy jól tudjuk járni utunkat. Tegyük meg ezt holnap, és többször az év során” – biztatta a hallgatóságot az igazgató. Az iskola a 25 év történetét egy fényképekből összeállított fotósorozatban dokumentálta, ezt nézték meg nagy kivetítőn. „Ahogy családi összejöveteleken fotóalbumot lapozgatva tekintünk vissza a közös élményekre, így ünnepelünk az iskola közösségében is” – ajánlotta a kisfilmet Lobmayer Judit a gyerekeknek.
Szalay István, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Tanító- és Óvóképző Intézet Matematika Szakcsoport főiskolai tanára, az intézmény korábbi főigazgatója, Szeged korábbi polgármestere a „másik oldal” képviselőjeként emlékezett vissza a kezdetekre. A főiskola épülete volt ugyanis az iskolanővérek szegedi anyaháza, ez volt az az épület, amelyet a rend visszakapott, és ahol elindult az iskolaszervezés. „Zökkenőmentes átadás volt. Úgy tudtuk megoldani a problémát, hogy mindenki jól jött ki belőle. A főiskola is helyet kapott egy volt laktanyában, és mára az az épületegyüttes a Szegedi Tudományegyetem csodálatos kampuszának a része” – elevenítette fel a múltat. Megosztotta az átadással kapcsolatos személyes élményeit is: a három nővér látogatásakor megajándékozta őket egy „irgalmatlanul kényelmetlen” ülőalkalmatossággal, amely egykor az „apáca főnöknő trónusa” volt. Az így megalapozott hangulatban sokkal gördülékenyebben folyt aztán le a tárgyalás, és talán az ennek nyomán kialakult kollegiális hangnak és Gyulay Endre püspök támogatásának is köszönhető volt, hogy jó együttműködés alakult ki a szegedi hittudományi és a tanárképző főiskola között.
A program folytatásában az iskola kisdiákjai megnézték a Kövér Béla Bábszínház előadását, a gimnazisták pedig beszélgettek a Karolina öregdiákjaival.
A diákság az osztálytermekben rendezett kiállításban mutatta be az alapítás időszakát, a múlt nagy pillanatait, az 1992-ben történt újraindulást és az elképzelt jövőt. Így megjelent az 1873-as alapítás, az 1879-es tiszai nagy árvíz pusztítása, Ferenc József császár 1883-as látogatása, a gazdasági ismétlőiskola elindítása, majd az 1920-as évek virágzása.
A jubileumi évre logó is készült, amely az iskolát 145 éven át megtartó hit, tudás, közösség fontosságát hirdeti. A megnyitón a Karolina művészeti iskolájának tanárai adtak műsort. A programon a jubileumi év fővédnöke, Antall Józsefné is részt vett.
A programokat követően Lobmayer M. Judit zárta a Karolina-napot. „Szép órákat töltöttünk együtt, remélhetőleg mindenki jól érezte magát. Ez a nap úgy állt össze, hogy mindenki tett bele valamit, egy-egy mozaikkockát, amiből aztán ez az egész létrejött” – fejezte ki örömét az igazgatónő. „Ez a 145 év tapasztalata is. Akkor születik valami jó, ha ahhoz mindenki megteszi, ami rajta múlik.” Felidézte a szegedi kezdeteket: Oltványi István végakaratát, hogy hívják meg Szegedre az iskolanővéreket, az unokaöcs, Oltványi Pál megvalósító munkáját, Terézia anya támogató hozzáállását és a magyar nővérek elkötelezett tevékenységét. Személyes vonatkozást is megosztott a diáksággal: 25 évvel ezelőtt nehéz döntés előtt állt a rend. Megoszlott a vélemény, az egyik csoport a „nyissunk és menjünk” szellemében támogatta a szegedi terveket, a másik csoport „azt csináljuk jól, amink van” alapon a szegedi indulás ellen foglalt állást. „Végül az MDF – Misszióba Dalolva Futók – pártja győzött” – s elkezdődött a szegedi élet. Lobmayer M. Judit búcsúzóul azt kívánta a gyerekeknek, őrizzék meg szívükben ezeket az ünnepi pillanatokat, és merítsenek ebből erőt a szeretet, egyetértés és béke megéléséhez.
Fotó: Lambert Attila
Forrás: Trauttwein Éva/Magyar Kurír