Ugrás a tartalomra
beszámoló Nemzetközi
2017. március 10 (All day)
Róma

Krisztust Úrnak hirdetni, egyenértékű az egyedüliségével

Nagyböjt első hetének péntekén, március 10-én tartotta meg P. Raniero Cantalamessa kapucinus, a Pápai Ház szónoka első prédikációját a Redemptoris Mater kápolnában a Római Kúria tagjai számára.

Ezen első alkalommal Ferenc pápa és a munkatársai még nem tudtak részt venni, mert éppen ekkor fejeződött be számukra Ariccia-ban a nagyböjti lelkigyakorlatuk. Cantalamessa atya a bevezetőjében kiemelte, hogy a Szentlélekről szóló, ádventben megkezdett témát folytatja, ezúttal  „a Szentlélek vezet be minket Krisztus uralmának a titkába” címmel.

Karácsony előtt a hitvallásunk harmadik, a Szentlélekről szóló cikkelyét elemezte, most pedig visszatér a Krisztus személyét és megváltói szerepét illető második fejezethez. Ennek első része az ősegyház hite: Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, míg a második rész egy hosszú folyamat eredménye, amit a niceai püspökök fogalmaztak meg az ariánus konfliktus kapcsán. Az elmélkedésekben a kapucinus barát arra figyel, hogy az Újszövetségben a Szentlélek mit mond nekünk Krisztus igazi ismeretéről. Erre a sajátos vonásra az első nagyböjti vasárnap misekönyörgése hívta fel a figyelmét, melyben az egyház azt kéri az Istentől, hogy „a böjt, az imádság és az alamizsna révén növekedjék Krisztus titkának az ismeretében”. Ez az ismeret a Lélek műve bennünk, aki elvezet minket a teljes igazságra. Az elmélkedéssorozat módszere és célja tehát az lesz, hogy megvilágítsa és elmélyítse, a Szentlélek milyen szerepet játszik Krisztus halálában és feltámadásában – hangsúlyozta a szónok. Pál tanítja a római levélben, hogy Krisztus „a szentség Lelke szerint a halálból való feltámadásával az Isten hatalmas Fiának bizonyult (Róm 1,4). Az első korinthusi levélben pedig leszögezi: „Senki sem mondhatja: „Jézus az Úr”, csak a Szentlélek által” (1Kor 12,3). János evangéliumában a Paraklétosz-Vigasztaló emlékezteti az apostolokat a megtörténtekre és elvezeti őket a teljes igazságra (Jn 17,7-15). Ettől kezdve éppen ez lesz az a kritérium, ami alapján meg lehet ítélni, hogy a Szentlélekről van szó – emelte ki a Pápai Ház szónoka. Vajon a Szentlélek ilyen értelmezése beárnyékolja Krisztus művét? – vetette fel a kérdést, de rögtön el is utasította az értelmetlen felvetést, mondván: a Szentlélek soha nem használja az „én” szót, nem beszél első szám első személyben, nem követel magának semmiféle művet, hanem mindig Krisztusra hivatkozik. A Szentlélek nem csinál új dolgokat, a Szentlélek megújítja azokat. Nem tesz hozzá semmit a Jézus alapította művekhez, hanem élteti és eleveníti azokat. 

A pünkösdi lélekjövetel hirtelenül megvilágítja Krisztus művét és személyét –folytatta a szónok. Ennek jegyében mondja Péter: „Isten Úrrá és Messiássá tette azt, akit ti megöltetek” (ApCsel 2,36). Pünkösd napjától kezdve a őskeresztények újraolvassák Jézus életét, halálát és feltámadását és csak a Lélek erejében tudják megérteni azt, akivel korábban a legszorosabban együtt éltek, de nem ismerték valójában. Johannisz Dzidziulasz ortodox teológus a II. Vatikáni Zsinat szemére veti, hogy egyháztanát pusztán krisztológiai anyagból formálta, ugyanakkor a saját részéről elismeri, hogy az ortodox teológia pedig csak pneumatológiából formálta az ekklezilógiáját. Cantalamessa atya arra a következtetésre jut ennek kapcsán, hogy a katolikusoknak az egyházkép megfogalmazásakor jobban kell figyelniük a Szentlélek szerepére, az ortodoxoknak pedig a krisztusi alapvetésre.     

Beszéde második fejezetében a szónok a Szentlélek szerepét vizsgálta a Krisztus-ismerés folyamatában. Krisztusnak tárgyilagos és személyes értelmezése már az Újszövetségben feltűnik: egyfelől áll az, hogy „mit tett értem”, másfelől pedig, hogy „ki ő önmagában”. Pál apostol számára Krisztus ismerete azt jelenti, amit „értünk tett, hiszen értünk halt meg és nekünk támadt fel”. Jánost elsősorban az érdekli, hogy „ki ez a Krisztus”: „Isten örök Igéje, aki testben jött el hozzánk, aki egy az Atyával”. János számára Jézus a Kinyilatkoztató, Pálnak pedig az Üdvözítő. Valójában a későbbi fejlődés során lesz világos a két irányzat. Az egyházatyák korában a Szentlélek elsősorban a Jézus körüli apostoli hagyomány kezese a gnosztikus újításokkal szemben. A nagy dogmatikai viták idején a negyedik és ötödik században a Szentlélek az ortodox krisztológia őrzője: a Szentlélek sugallja a Krisztus két természetéről és egyetlen személyéről szóló tanítást. A hangsúly tehát egyértelműen Krisztus objektív, dogmatikai ismeretén nyugszik.

Ezt a tendenciát változtatja meg gyökeresen a reformáció, amely szerint „Krisztust megismerni annyit jelent, mint elismerni az ő jótéteményeit, nem pedig kettős természete után kutatni. A „Krisztus számomra” megközelítés kerekedik felül, mely az objektív dogmatikai ismeret elé kerül. Később, amikor ez a protestáns teológiai újdonság hivatalossá válik és megmerevedik, jön a pietizmus, hogy új életet leheljen bele. Ezen szubjektív Krisztus-ismeret csúcsa így hangzik: „Krisztus értem halt meg, ő az én megváltóm”.

A változás harmadik fázisa a Szentlélek szerepét illetően a felvilágosodás, aminek ma közvetlen örökösei vagyunk - hangsúlyozta Cantalamessa atya. Ismét az objektív ismeret kerül előtérbe, de leszakad az ontológiai gyökereiről és csak a történelmi összefüggés marad. Nem fontos már a „ki a Jézus önmagában” jánosi teológia, sem pedig ki a „Jézus számunkra” páli krisztológia, hanem csak az, amit Jézus Krisztusból a történelmi kutatás révén megismerhetünk. Ebben a megközelítésben nincs semmiféle szerepe a Szentléleknek, csak egy a fontos, az úgynevezett „történeti Jézus”, mégpedig az emberi értelem világosságánál. Ez az újítás Jézust kiviszi az Egyházból és leoldja róla a „dogmatika szemfedőjét”. Ma már tudjuk, hogy a történeti Jézusnak ez a kritikus keresése tévedés. Jézus ugyanis nemcsak a történelemben élt, hanem maga történelmet teremtett. A felvilágosodás racionalizmusa el akarja távolítani Krisztust a történelemből. Márpedig a Jézus által kezdett történelem az egyház hite, melyet a Szentlélek éltet és csak az egyházon keresztül tud visszajutni a saját forrásához.    

Cantalamessa atya elmélkedése harmadik részében az utóbbi ötven-hatvan év lelki megújulásáról beszél. Idézi a zsinat korából Henry de Lubac atyát, aki szerint szükség lenne egy olyan megújulásra, mely a kereszténység első századait áthatotta. Újra fel kell fedezni a „Lélek józan mámorát”, amiről a kapucinus barát ádvent során beszélt, hogy rátaláljunk a Biblia hatalmas felismerésére, miszerint „Jézus Krisztus az Úr!” (Ef 2,11), hiszen ebben a súlyos páli kijelentésben találunk rá Jézus uralmára, arra az országra, amit a Miatyánkban mindig kérünk. Pál apostol többször beszél Krisztus fönséges ismeretéről: „Uramnak, Krisztus Jézusnak fönséges ismeretéhez mérten mindent szemétnek tartok” (Fil 3,8). A népek apostola a rómaiakhoz írt levelében összekapcsolja a két szempontot: „Ha tehát száddal vallod, hogy Jézus az Úr, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta a halálból, üdvözülsz” (Róm 10,9). Jézust a „világ Urának megvallani” az objektív szempont, ám ezt szájjal és szívvel hirdetni, a személyes, szubjektív megközelítés. Ez pedig személyes döntést is igényel. Ez a páli kijelentés napjainkban óriási jelentőségű ismét. Vannak, akik lemondanak Krisztus egyetlenségéről, hogy előmozdítsák a vallásközi párbeszédet. Ellenben Krisztust Úrnak hirdetni, egyenértékű az ő egyedüliségével. Nem véletlenül mondjuk a hitvallásban: Hiszek az egy Úrban! Ezért igaz Pál tanítása az első korinthusi levélben: „Nekünk egy az Istenünk: az Atya, akitől minden származik, s akiért mi is vagyunk, egy az Urunk, Jézus Krisztus, aki által minden van, s mi magunk is általa vagyunk” (1Kor 8,5-6). Az apostol ezt akkor írta, amikor az éppen csak megszületett kereszténység a nagy és hatalmas kultúrákkal és elkápráztató vallásokkal találkozott. Ma is bátorság és kegyelem kell hinni az egyetlen Úrban!   

Beszéde végén a Pápai Ház szónoka arra emlékeztetett, hogy a Lélek erejében vissza kell térni az Úr, a Küriosz szó eredeti értelméhez, ami nem egy jelző, ami Jézusból egyéniséget csinál, hanem pontosan a személyét jelzi. Egy dolog azt mondani: Uram, Jézus Krisztus, és megint más azt megvallani: Jézus Krisztus az én Uram! Éppen ezért óriási erejű az Filippi levél Krisztus himnusza:   „Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr” (Fil 2,5-11) – fejezte be első nagyböjti elmélkedését P. Raniero Cantalamessa kapucinus, a Pápai Ház szónoka.

Forrás: Vatikáni Rádió

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája
1052 Budapest, Piarista köz 1.

(Bejárat a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola felől, 4. emelet)
 

e-mail küldés

irodavezető: Kiss István fr. Didák OFM

titkársági asszisztens: Pető Éva RSCJ

telefon: (+36 1) 315 1452 10-16 óra között

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

 

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: Dr. Deák Viktória Hedvig

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferencája (FSZK)

elnöke: Labancz Zsolt 

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41