Rendhagyó LélekTúra-Pálos70

2015. okt. 2. (péntek) 08:00 – okt. 4. (vasárnap) 18:00
Budapest-Márianosztra

"Solus cum Deo solo!" Egyedül az egyedüli Istennel! (Pálos jelmondat)

Meghívás – Lélektúra, egy kicsit másképpen

Útvonal: Budapest - Márianosztra

Időpont: 2015. október 2-3-4.

A túra egyik legfontosabb feladata a keresők, lelki megnyugvásra vágyó, Istenhez tartó emberek; az önmagukat és életük értelmét kereső; de a kikapcsolódásra, természetben felüdülésre vágyók megszólítása.

Az idén ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Program– mint neve mutatja – pálos szellemiségű és értékeket hordozó, a pálos rendhez szorosan kapcsolódó kezdeményezés.

Gyalogos teljesítménytúra, a kirándulás és a zarándoklat sajátos ötvözete, amelynek útvonalai a budapesti Sziklatemplom és Márianosztra közt vezetnek. Többlettartalommal, üzenettel gazdagított természetjárás. Lehetőség a lelki elmélyülésre, egyben misszió és preevangelizáció is. Jelenlét a világban; a találkozás lehetősége.

Mivel minél szélesebb közönséget szeretnénk meghívni, ezért 8 különböző útváltozatot kínálunk, amelyek közül mindenki maga választhatja ki a számára legmegfelelőbbet. Így tehát lesz: teljesítménytúra jellegű változat (a „Pálos 70” ahol a 74 km-t egy nap alatt járják végig); két és fél napra bontott zarándoktúra („Fehér Barátok Nyomában”). Három rövidebb távú túra („Virág Benedek", „Boldog Özséb” és "Vezér Ferenc"), és egy délutáni-esti kirándulás („Remete Szent Pál”) is várja az érdeklődöket.

Emellett egy közös családi zarándoklat is lehetőséget teremt az együttlétre ("Pálos Gyermekzarándoklat").

A hagyományos (vezetett énekes-imádságos) búcsújáró zarándoklattal vasárnap is meg lehet érkezni Márianosztrára a „Magyarok Nagyasszonya” zarándoklaton.

A Pálos70 rendezvény Márianosztrán szentmisével zárul, ahol éppen a templom búcsúünnepe lesz.

Túravezetés:

A szombati útvonalakat egyénileg vagy kis csoportban lehet végig járni, a kiadott leírás és a terepi útjelzések alapján. Az útvonal mentén számos ponton fogják várni a vándorokat mindenféle testi-lelki táplálékkal.

A Programba illeszkedő zarándoklatokat a pálos testvérek vezetik.

Akiknek nincsen sok idejük és szeretnének egy rövidebb, hagyományos (vezetett énekes-imádságos) búcsújáró zarándoklattal megérkezni Márianosztrára, nekik a vasárnap reggel induló „Magyarok Nagyasszonya” nevű 7 km-es útváltozatot ajánljuk.

A cél, hogy utat nyissunk az embereknek, hogy megélhessék azt, amiért eljöttek közénk túrázni, zarándokolni, kirándulni.

Javasoljuk, hogy mindenki erejéhez, felkészültségéhez mérten válasszon útvonalat. Az egyes útváltozatoknál megtalálható, hogy melyiket kinek ajánljuk. Lehet jönni egyénileg is, de csoportok jelentkezését is várjuk.

Válaszd a Te utad:

http://palos70.hu/tart/index/29/Osszes_utvonal

Egyéb hasznos információk: http://palos70.hu/tart/index/7/Gyakorlati_tudnivalok

Jelentkezés:

http://palos70.hu/tart/index/12/Jelentkezes

 

További információk a http://palos70.hu/oldalon,

+36 30 567 1415 telefonszámon és paloshetven@gmail.com e-mail címen kérhetőek.

 

 

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Nagy-Bozsoky Anna – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41