Ugrás a tartalomra
rólunk és tőlünk Hazai
2019. szeptember 23. 9:30
Budapest

Beszélgetések az Eucharisztiáról szerzetesekkel - NEKtek

A nevelés, mint eucharisztikus tett 

Első beszélgetőtársunk Ulrik M. Monika SSND nővér volt, a Boldogasszony Iskolanővérek szerzetesrend tagja.

A Boldogasszony Iskolanővérek alapítója hogyan gondolkozott az Eucharisztiáról, elsősorban, mint a közösségben betöltött szerepéről?

Alapítónknak, Gerhardinger Boldog Terézia anyának közösséget és szolgálatot meghatározó volt, hogy ünnepeljük és éljük az Eucharisztiát. Szabályzatunk erre alapozva így fogalmaz: „Akkor vagyunk egészen önmagunk, ha az egységnek ezt a szentségét ünnepeljük és éljük.” Az ünneplés kézenfekvő a szentmisében, ami a közösségeinkben naponta történik. És talán ünneplésnek mondható a szentségimádás is. A budapesti közösségünkben, ahol jelenleg élek, szombat esténként van csendes szentségimádási lehetőség. És keddenként is, amelynek konkrét szándéka van: Szíriáért, a szíriai keresztényekért, a vallásukért üldözöttekért, a menekülésre kényszerülőkért, a békéért. Ez erőteljesebben közösségi, aki csak tud, ott van.

Mi az Ön személyes kapcsolata az Eucharisztiával?

Engem nagyon izgat, hogyan lehet „élni az Eucharisztiát”.  Apostoli szerzetesek vagyunk. Mindenben keressük, hol fedezzük fel Istent az életünkben. Nem csak a kiemelt imaidőkben és a szentmisén. Hanem akkor is, amikor tanítunk, amikor bárhol bármilyen feladatban vagyunk, vagy épp az utcán megyünk. Vagy egymásban keressük. Hogy is van az, hogy tulajdonképpen állandóan imádkozunk? Ennek felfedezésében rengeteget jelentett nekem, amikor rácsodálkoztam, hogy az Eucharisztia történik. Amikor felfedeztem, hogy a nevelés is – ez a rendünk egyik sajátossága, karizmánk – történik. Nem vesszük észre, hogy mikor alakul át egy ember élete a szemünk láttára. Elképzeltem, hogy hol van az a pont, amikor az ábécéből egy értelmes szó lesz, majd értelmes olvasás. De ezt nem lehet észrevenni. Bejön közénk egy hatéves gyerek az iskolába és elmegy 18 évesen, szinte annak a küszöbén, hogy életet tudjon adni. De hogy hol lett a kisgyerekből felnőtt lány? Napról napra, tudjuk, volt matek, irodalom, hittan órája. De hogy miképpen történt a növekedés? Nekem ez annak az eucharisztikus mozzanata, amikor a kenyeret meg a bort az oltárra visszük, és igaz, hogy csöngetünk hozzá, hogy most van az átváltozás, de az mégsem csengőszóra történik, és akármennyire figyelünk, nem tudjuk megragadni, hogy akkor és ott történt, épp abban a pillanatban.

Sokszor találkozom emberekkel, sokféle alkalommal. Ám hogy ez a találkozás létrejön-e, és min múlik, hogy a kimondott szavaink összeérnek-e? Számomra ez az Eucharisztia titkával hasonló. Ugyanaz, mint a kenyérből meg a borból hogyan lesz Krisztus teste és vére.  Szoktam erre gondolni, mikor valakivel találkozom, mikor beszélgetünk. Imádkozom a találkozásokért, azért, hogy észrevegyük, valami összeért. Erre is azt mondom, hogy „élni az Eucharisztiát”.

Megosztana velünk egy pillanatot, amikor megérintette ez a misztérium?

Egy szentségimádáson történt. Előtte igen bántott, mondanám fájt, hogy valamibe nagyon sok energiát fektettem, és akire számítottam, hogy észreveszi, nem vette észre. Ott voltam a szentségimádáson, és mellbe csapott, hogy „Uram, Te teljesen kitetted magad, de én ezt még soha nem köszöntem meg…” Na, és ez helyre tett. Ez lett életem egyik legszebb szentségimádása. Életemben először megköszöntem, hogy Ő „kitette” magát. Tulajdonképpen az életem és az ünneplés ott összeért, és ez oda-vissza hatott. Ha eszembe jut, mély hála van bennem. Ünnep. Ha azt mondom, hogy élni az Eucharisztiát, akkor úgy érzem, hogy életet kaptam, és a helyemre kerültem. Nem mástól várom, hogy ő vegyen észre engem, hanem arra hív, hogy én vegyem észre, hogy Ő hogyan van jelen az egészben.

Amikor pedagógusoknak kellett beszélnem a rendünkről és az Eucharisztiáról, akkor jutott eszembe, hogy egy pedagógus tulajdonképpen „kiteszi” magát. Amikor órát tart, vagy egyáltalán gyerekek, kamaszok elé áll, akkor „kiteszi” magát. Ez nekem eucharisztikus tett. Azóta a szerzetesrendünkben, amikor a nevelésről beszélünk, akkor én úgy szeretem ezt mondani, hogy a nevelés az egyik „legeucharisztikusabb” tett.

Ezen kívül, jó érzéssel töltött el, amikor rádöbbentem, hogy a kenyérre senki nem mondja, hogy nem ízlik. Hogy az ízek világában olyan nincs, hogy a kenyér valakinek nem ízlik. Elképeszt engem, hogy az Oltáriszentség nincs kitéve az ízlésünknek.

A nővértársaival közös szentmisén vesz részt. Mennyire hatja át a közösség életét, hogy ugyanannak a Krisztusnak a testét és vérét eszik és isszák? Egy közösség életéhez hozzátesz-e ez valamit?

Biztos, hogy igen. Szerintem csak az a kérdés, hogy hol vesszük ezt észre, vagy hol döbbenünk rá, hol üt szíven minket, hogy igen, tulajdonképpen ez történik velünk. Test-vérek vagyunk! Az egyik nővértársamtól szó szerint ezt hallottam, amikor valaki nagyon idegesítette őt, hogy „De hiszen reggel mindketten áldoztunk, mindkettőnkben ugyanaz a Krisztus él!”. Ez segítette őt, hogy odalépjen a másikhoz.

Az egyik volt szeretett generálisunk lelkigyakorlatot tartott nekünk és beszélt az Eucharisztiáról. A szabályzatunknak arról a mondatáról beszélt, hogy akkor hiteles az ünneplésünk, hogyha nagylelkűen igent mondunk egymásra. Arra hívott minket, hogy azon a szentmisén az áldozásnál, miután a pap azt mondta, hogy „Krisztus teste!”, az áldozó nővér pedig rámondta, hogy „Ámen”, akkor az egész közösség mondjon „Ámen”-t arra a nővérre, aki éppen „Ámen”-t mondott Krisztus testére. Megrendítő volt.

A jövőre megrendezésre kerülő Eucharisztikus Kongresszus mit jelent Ön szerint a szerzetesrendeknek, és mi vele a dolguk?

2015-ben, a megszentelt élet évében szerveztük meg a szerzetesek terét. Nagyon jól sikerült. Utána többen mondták, hogy ezt meg kellene ismételni néhány évenként. Akkor nagyon erősen bennem volt, hogy szerintem nem szabadna. Nagy lenne a kísértés, hogy egy jól sikerült, akár pünkösdi tapasztalatnak is mondható élményhez mérjük magunkat. Akkor azt gondoltam és most is így látom, hogy a szerzeteseknek nagyon sok megélt és útkereső tapasztalata van. Mintha inkább az lenne a feladatunk, hogy az egyház és a világ eseményeire válaszoljunk, osszuk meg karizmáink gazdagságát szóval és tettel. Mint szerzetesek, nyilvánuljunk meg úgy, hogy a mi rendünknek ahhoz a témához, eseményhez mi köze, mit tudunk hozzátenni. És azt tegyük is hozzá együtt. Így a NEK-en is. Az egyház vagy a világ bármilyen labdát dob fel, abban a pillanatban a legtöbb rendnek ahhoz köze van. Az életünk egy válasz, és ha az megszólal, valami életszerű dolog fakadhat belőle. Nekünk, szerzeteseknek is jó megtapasztalnunk, hogy a NEK életünk lényegét szólítja meg, arra kérdez rá, onnan hív ki minket. Ha ez történik, akkor lassacskán már nem magunkról beszélünk, nem a rendünket mutatjuk be újra és újra, hanem arról az értékről, ajándékról, ami tapasztalatunk lehet szerzetes voltunknál fogva. Minden rendnek van mondanivalója az Eucharisztiáról, mert minden szerzetesrend életének szerves része, forrása az Eucharisztia. Ha valamit megfogalmazhatunk vagy tehetünk az egész ünneplés tartalmához, az a hihetetlen gazdagság lenne, ami a rendek részéről meg tudna nyilvánulni. Mi, Boldogasszony Iskolanővérek,  konkrétan egy rendtagunkat tesszük hozzá - Regina nővért - aki a szerzetesi iroda munkatársaként azon dolgozik, hogy a szervezők szándékait és a szerzetesek hangját, lehetőségeit összekösse.

Ha az Eucharisztikus Kongresszusra gondolok, óriási értékére utal pusztán az a tény, hogy három éves előkészület előzi meg. Nyilván az előkészületeknek vannak külső, formai, az ünnep méltóságát segítő részei. Nekem az az izgalmas, hogy a lényeg, a misztérium megszólal-e, hogyan szólal meg, összeér-e sokak és akár a magunk útkeresésével. Ehhez hozzátehetünk valamit mi szerzetesek. Hiszen akármelyik rendet kérdezzük meg, mindegyik fogadalmas életének szerves része az Eucharisztia. Újra a szabályzatunkból szeretnék idézni: „Az Eucharisztia fogadalmas önátadásunk középpontja, lendítő erő és a leghatározottabb felszólítás küldetéstől áthatott közösségünk számára.”

 

Mészáros Anett/ MSZKI

 

A Katolikus Katekizmus az Eucharisztiáról:

https://archiv.katolikus.hu/kek/kek01322.html

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Kiss István fr. Didák OFM

titkár: Pető Éva RSCJ

telefon: +36 20 423 8235 10-16 óra között

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Bencze Regina SSND munkatárs
Goreczky Tamás projekt koordinátor
Matolcsy János tanácsadó
Radnai Kinga munkatárs
 

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: Lobmayer Ágnes M. Judit SSND

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Dobszay Benedek OFM

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41