Ugrás a tartalomra
beszámoló Nemzetközi
2015. február 2. 11:00
Róma

Ferenc pápa homíliája a megszentelt élet napján

Engedjük, hogy Jézus hordozzon minket!

A megszentelt személyek legmélyebb identitása: vezetett vezetők, Jézus által vezetett Jézushoz vezetők.

Ferenc pápa homíliája a megszentelt élet napján

2015. február 2.

 

Képzeletben szemünk elé idézzük Máriának, az édesanyának a képét, aki karján a gyermek Jézussal halad előre. Beviszi őt a templomba, bevezeti népe körébe, azért viszi, hogy találkozhasson Jézus az ő népével.

Az anya karjai egyfajta „lépcsőként” szolgálnak, amelyen Isten Fia leszáll hozzánk:Isten alászállásának lépcsője. Ezt hallottuk a szentleckében a Zsidóknak írt levélből: Krisztus „mindenben hasonlóvá lett testvéreihez, hogy irgalmas és megbízható főpappá váljon” (2,17). Jézusnak ez a kettős útja: ő lejött, olyan lett, mint mi, hogy azután felmenjen az Atyához velünk együtt, és olyanná tegyen minket, amilyen ő.

Ezt a mozgást szemlélhetjük a szívünkben, amikor magunk elé képzeljük az evangéliumi jelenetet, amikor karján a gyermekkel Mária belép a templomba. Szűz Mária lépked előre, de igazából a Fiú az, aki előtte lépked. Mária karján hordja gyermekét, de voltaképpen a gyermek az, aki Máriát hordozza azon az úton, amelyen Isten közeledik felénk, hogy mi hozzá mehessünk.

Jézus ugyanazt az utat járta végig, amelyen mi járunk, hogy megmutassa nekünk az új utat, az „új és élő utat” (vö. Zsid 10, 20), aki ő maga. Számunkra, megszentelt személyek számára ez az egyetlen út, konkrétan és alternatíva nélkül, ezen az úton kell járnunk örömmel és kitartóan.

Az evangélium ötször is hangsúlyozza Mária és József engedelmességét „az Úr törvényéhez” (vö. Lk 2,22.23.24.27.39). Jézus nem azért jött, hogy a saját akaratát kövesse, hanem az Atya akaratát; és azt mondta, hogy ez az ő „eledele” (vö. Jn 4,34). Így aki Jézust követi, az engedelmesség útjára lép, utánozza az Úr alászállását, aki vállalta, hogy alacsonnyá váljék, az Atya akaratát tette magáévá, a teljes megsemmisülésig, önmaga megalázásáig (vö. Fil 2,7–8). A szerzetes számára az előrehaladás kicsinnyé válást jelent a szolgálatban, vagyis a szerzetesnek Jézus útját kell járnia, aki „nem tartotta kiváltságnak Istenhez való hasonlóságát” (Fil 2,6). Kicsinnyé lenni, szolgává válni és szolgálni.

Ez az út pedig egyfajta szabályzat alakjába öltözik, amely az alapító karizmájánakjegyét hordozza magán, nem feledve azonban, hogy a mással fel nem cserélhető szabályzat mindenki számára mindig az evangélium. Aztán a Szentlélek, a maga végtelen kreativitásával, lefordítja az evangéliumot a megszentelt élet különféle szabályzataiba, amelyek mind Krisztus követéséből, vagyis a kicsinnyé válásból és a szolgálat útján való járásból születnek.

E „törvény” által a megszentelt személyek elérhetik a bölcsességet, amely nem egy elvont viselkedésforma, hanem a Szentlélek műve és ajándéka. E bölcsesség világos jele az öröm. Igen, a szerzetes evangéliumi örvendezése a Jézussal való kicsinnyé válás útjának következménye… És amikor szomorúak vagyunk, érdemes feltennünk a kérdést: „Miként éljük meg utunknak ezt a kenotikus, önkiüresítő dimenzióját?”

A Jézus templomban való bemutatásáról szóló elbeszélésben a bölcsességet két idős ember, Simeon és Anna képviselik, olyan személyek, akik fogékonyak a Szentlélekre (a szöveg háromszor is megemlíti), a Lélek tölti el, a Lélek vezeti őket. Az Úr úgy adta nekik a bölcsességet, hogy végigjárták az ő törvényének való engedelmesség hosszú útját. Az engedelmesség, amely egyfelől megaláz és megsemmisít, másfelől viszont felébreszti és megőrzi a reményt, kreatívvá tette őket, mert el voltak telve Szentlélekkel. Egyfajta liturgiát is bemutatnak a templomba lépő gyermek körül: Simeon dicsőíti az Urat, Anna pedig „prédikálja” az üdvösséget (vö. Lk 2,28–32.38). Máriához hasonlóan Simeon is karjába veszi a gyermeket, de valójában a gyermek az, aki megragadja és vezeti őt. A zsolozsmában a mai ünnep első vesperása világosan és szépen kifejezi ezt: senex puerum portabat, puer autem senem regebat [„az öreg hordozta a gyermeket, de a gyermek volt az, aki az öreget vezette”]. Mária, a fiatal édesanya is, Simeon, az öreg „nagypapa” is karjukon viszik a gyermeket, ám a gyermek az, aki mindkettejüket vezeti.

Érdekes ebben az egész történetben, hogy a nem a fiatalok, hanem az idősek a kreatívak. A fiatalok, mint Mária és József, követik az Úr törvényét az engedelmesség útján; az idősek viszont, mint Simeon és Anna, meglátják a gyermekben a törvénynek és Isten ígéreteinek beteljesedését. És képesek ünnepet csapni: kreatívak az örömben, a bölcsességben.

Ugyanakkor az Úr – Lelkének működésével – átalakítja az engedelmességet bölcsességgé.

Istent időnként egy tapasztalatlan fiatalnak is megadhatja a bölcsesség ajándékát, ha kész arra, hogy az engedelmesség és a Lélek általi taníthatóság útján járjon. Ez az engedelmesség és taníthatóság azonban nem valami elméleti dolog, hanem az Ige megtestesülésének logikája érvényes rájuk: taníthatóság és engedelmesség az alapítóval szemben, taníthatóság és engedelmesség a konkrét szabályzattal szemben, taníthatóság és engedelmesség az elöljáróval szemben, taníthatóság és engedelmesség az egyházzal szemben. Tehát konkrét taníthatóságról és engedelmességről van szó.

Az engedelmesség útján való állhatatosság megérleli a személyes és közösségi bölcsességet, és ily módon lehetővé válik a szerzetesi szabályzatok korhoz igazításais: a valódi „korszerűsítés” ugyanis a taníthatóság és az engedelmesség által megérlelt bölcsesség műve.

A megszentelt élet megerősödéséhez és megújulásához a szabályzat iránti nagy szereteten keresztül vezet az út, valamint a képességünkön, hogy a szerzetesi közösség idős tagjaira odafigyeljünk és meghallgassuk őket. Ekképpen az engedelmesség és a bölcsesség együttesen fogja megőrizni minden szerzetescsalád „örökségét” és karizmáját. És ha ezen az úton járunk, elkerüljük a veszélyt, hogy megszenteltségünket lightosan, a megtestesülés törvényével nem törődve éljük meg, mintha egyfajta gnózis lenne, amely a szerzetes életet „karikatúrává” silányítja. Ilyesfajta karikatúrát jelent a lemondás nélküli Krisztus-követés, a találkozás nélküli imádság, a kommunió nélküli együttélés, a bizalom nélküli engedelmesség és a transzcendencia nélküli szeretettevékenység.

Máriához és Simeonhoz hasonlóan ma mi is szeretnénk karunkba venni Jézust, hogy találkozhasson népével, és biztos, hogy csak akkor tudjuk ezt megtenni, ha engedjük, hogy megragadjon minket Krisztus misztériuma. Vezessük a népet Jézushoz, de közben engedjük, hogy minket ő vezessen. Ez az, amiknek lennünk kell: vezetett vezetőknek.

Édesanyánk, Mária, Szent József, Szent Simeon és Anna közbenjárására adja meg nekünk az Úr, amit a szentmise bevezető könyörgésében kértünk: hogy „lélekben egészen megújulva jelenjünk meg az ő színe előtt”. Úgy legyen!

 

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: vatican.va

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája
1052 Budapest, Piarista köz 1.

(Bejárat a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola felől, 4. emelet)
 

e-mail küldés

irodavezető: Kiss István fr. Didák OFM

titkársági asszisztens: Pető Éva RSCJ

telefon: (+36 1) 315 1452 10-16 óra között

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

 

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: Dr. Deák Viktória Hedvig

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferencája (FSZK)

elnöke: Labancz Zsolt 

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41