Elsőre meglepett, hogy egyházzenei nyári kurzust hirdet a Collegium Musicum Jaurinense vezetője. Ez nem egy tipikus nyári időtöltésnek tűnik. Miért gondolják fontosnak ezt a témát?
Mindenki láthatja, hogy a huszonegyedik századi zene kicsit elfáradt, már régóta nemigen születnek olyan kortárs zenei alkotások, amelyek szélesebb rétegeket meg tudnának szólítani. Az egyházi zenében pedig az elmúlt évtizedekben vagy inkább fél évszázadban nagyon meredek színvonalesést látunk. Ez azért is aggasztó, mert a kultusz hordozza a kultúrát.
Ha elveszítjük a kultuszt, akkor ezzel együtt lassan a kultúrát is el fogjuk veszíteni. A mi vállalásunk egyik célja, hogy ez lehetőleg ne történjen meg. Úgy gondoljuk, ebben a kérdésben nem szabad az igényszintet lefokozni.
Az órómai graduálé, azaz a gregorián előtti liturgikus zene lehet a megújulás, az igényesség egyik forrása?
A római egyház nem az 1960-as években kezdte elveszíteni saját liturgiáját vagy kultuszt adó identitását, hanem jóval hamarabb. Egész pontosan akkor, amikor elkezdték kiváltani a gregorián liturgikus tételeket más dallamokkal. A folyamat tehát már korábban elindult, csak korábban nem háromakkordos gitáros énekekkel tették mindezt, hanem mondjuk Schubert valamelyik darabjával. A kortárs behelyettesítésekkel együtt azonban a színvonal is erősen zuhant.
Ha a gregorián kultúrához nyúlunk vissza, akkor a legtöbben arra gondolnak, hogy kinyitjuk a Graduale Romanumot, megnézzük, mit kell ma énekelni és elénekeljük. Csakhogy erre ma nagyon kevesen képesek, mert nem rendelkeznek azzal a zenei kulturáltsággal, ami ezt egyáltalán lehetővé teszi. Éppen ezért óriási újdonság, hogy a Graduale Urbis által a gregoriánnál régebbi, mégis könnyebben elsajátítható, ugyanakkor magas zenei színvonalú liturgia áll a rendelkezésünkre, amely ugyanúgy segíti az elmélyülést.
A Graduale Urbis tételeiből már adtak koncertet, jelent meg lemez is. Mi a tapasztalat, hogyan fogadta közönség?
A befogadói oldalon az volt a tapasztalatom, hogy az órómai énekek világa a szó legnemesebb értelmében vett meditatív állapotba juttatta a hallgatóságot. Az előadói oldalon viszont másfajta, a mai értelemben vett hagyományos zenei reprodukciótól eltérő a módszer. Az órómai zenei világban nem leolvassuk a hangjegyeket és hangokat teszünk egymás mellé, hanem a zeneiség struktúrákból épül fel, és ez egész másfajta előadói hozzáállást igényel.
Kinek érdemes ezen a kurzuson részt vennie?
Furcsán hangzik, de úgy gondolom, bárkinek. A mesterkurzusokon a klasszikus felosztás szerint van aktív és passzív résztvevő, ezt követjük mi is. Tehát azt a megoldást is lehet választani, hogy valaki egyszerűen hallgatja ezt a kurzust és figyelemmel kíséri. Az aktív résztvevőknek nyilván szükségük van némi zenei háttérismeretre, valamilyen fokú énekesi tapasztalatra, és bizonyos alapismeretek is nagyon hasznosak lehetnek, például ne kelljen elmagyarázni, mi az a mise.
Milyen élménnyel, tudással zárja az aktív és a passzív résztvevő ezt a kurzust?
A program összeállításakor az volt a legfőbb szempontunk, hogy ne fogjunk túl sokat, mert akkor könnyen kiesik a kezünkből. Az egyik célkitűzés, hogy a résztvevő egy általános rálátást kapjon erre a liturgikus irodalomra. Egyrészről szeretnénk sok műfajba betekinteni, másrészről néhány műfajban elmélyülni.
Az aktív résztvevő megkapja az alapokat ahhoz, hogy egy liturgikus szövegre például igényes dallamot tudjon alkalmazni. A passzív hallgatónak a kurzus – mivel értelmezzük is az elhangzó szövegeket – lelkiség szempontjából is nagyon sokat adhat, illetve úgy gondolom, az is egyfajta elmélyülés, ha csak figyeljük, hogyan épül fel egy liturgikus ének, hogyan történt mindez a kottás kiadványok előtti korszakokban.
Forrás és fotó: orszagut.com