Ugrás a tartalomra
beszámoló Rendi
2017. március 5 (All day)
Pilisvörösvár

Istenes Szent Jánosnak állítottak szobrot a pilisvörösvári Szent Erzsébet Otthonban

Istenes Szent Jánosnak, a Betegápoló Irgalmasrend alapítójának, az újkori betegápolás előfutárának állítottak szobrot a rend fenntartásában működő Szent Erzsébet Otthonban, Pilisvörösváron. Március 5-én Kozma Imre OH áldotta meg az otthon kertjében elhelyezett alkotást.

Újabb alkotással gyarapodott a Szent Erzsébet Otthon Társaság Idősek Otthona – Ápolási és Gondozási Központ, röviden: Szent Erzsébet Otthon parkja. Az ősszel Manhertz Erzsébet SJC, az intézmény alapítója és Mindszenty József bíboros emléke előtt tisztelegtek szoborállítással.

A március 5-én, Istenes Szent János emléknapjának küszöbén tartott ünnepségen részt vett Frater Joachim Mačejovský OH, a Betegápoló Irgalmasrend osztrák tartományának elöljárója, melynek része Szlovákia és Csehország mellett a magyar delegatúra is.

A szobrot Kozma Imre OH áldotta meg. Beszédében a Szent Erzsébet Otthon lelkiségét adó két szentet állította a középpontba: Árpád-házi Szent Erzsébetet, akit Szent II. János Pál pápa a „hatékony tékozlás szentjének” nevezett, illetve az életét a betegek szolgálatának ajánló Istenes Szent Jánost.

Kozma Imre így fogalmazta meg a rendalapító mának szóló üzenetét: „kapcsolatainkban a szív vezéreljen, ha indítására figyelünk, jutunk a legmesszebb”. Istenes Szent János eszménye a „hospitalitás” volt, ami a legkiszolgáltatottabbak, a szegények és idősek iránt tanúsított vendégszeretetet jelenti. Kozma Imre reményét fejezte ki, hogy az otthon szellemiségét egyre mélyebben áthatja ez a szeretet, és megjelenik az intézmény mindennapjaiban a forrást adó szentek lelkülete, melynek erejében az otthon a befogadás, védettség és biztonság lehetőségét nyújtja az itt élőknek.

A Betegápoló Irgalmasrend 51 országban 236 szerzetesközösséggel van jelen, melyekben 1 177 irgalmasrendi testvér él. Összesen közel 300 egészségügyi intézményben, 40 000 munkatárssal és 7 533 önkéntes segítővel állnak a betegek és a szegények szolgálatában.

Fotó: Lambert Attila

Forrás: Trauttwein Éva/Magyar Kurír

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája
1052 Budapest, Piarista köz 1.

(Bejárat a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola felől, 4. emelet)
 

e-mail küldés

irodavezető: Kiss István fr. Didák OFM

titkársági asszisztens: Pető Éva RSCJ

telefon: (+36 1) 315 1452 10-16 óra között

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

 

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: Dr. Deák Viktória Hedvig

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferencája (FSZK)

elnöke: Labancz Zsolt 

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41