Ugrás a tartalomra
rólunk és tőlünk Hazai

Piarista hivatások - Márkus Roland SP

 -Három évvel ezelőtt a prenoviciátussal megkezdted a rendi életed. Mit szóltak a barátaid, a családod a döntéshez?

 -Édesanyám egy hétig sírt. A családban nem volt könnyű menet, de örömmel fogadták. Sokan „meg akartak védeni” ettől az úttól. Azt hiszem, az a szerzeteskép, amelyet saját szemüvegükön keresztül általánosítottak, lehet olyan, amelytől én is megvédeném magam. Az, hogy elfogadom a másik döntését, hivatását, őt magát, azzal szeretem igazán. Ezzel a szeretettel is sokat találkoztam. Talán azért fogadták sokan nehezen a döntésem, mert nem tudták rólam elképzelni, hogy hogyan lehetne belőlem szerzetes. Ahogy ők elgondolták a szerzetességet, az idegen volt a rólam alkotott képtől. Úgy is mondhatnám, hogy saját magam miatt fogadták értetlenkedve a döntésem.

 -Nehezen hoztad meg az elhatározást, hogy belépsz a rendbe?

 -Talán az eddigi legnehezebb döntés volt. Azt választottam, hogy elindulok a piaristaság útján, felfedezem, hogy összepasszolok-e a piarista szerzetességgel. Emiatt nem kezdtem el a gazdaságinformatikát. Már az érettségi évében sem voltam egészen biztos abban, hogy tényleg azt a pályát szeretném-e, amit a szemem előtt látok. Azt éreztem, hogy újra és újra felvetődik a gondolat, hogy mi lenne, ha piarista lennék; hogy van keresnivalóm a piaristák között, hogy otthon lehetek köztük. Egy ilyen „otthonlét” érzést is keresünk mindannyian. Rá akarunk erre találni, egy olyan helyre, ahol otthon vagyunk, ahol önmagunk vagyunk.

 -Ez az otthonlét-érzés és a személyes hivatás összekapcsolódik. Mit jelent neked a hivatás, az életcél?

 -Az a felhívás, hogy „találd meg önmagad”, nekem leginkább arról szól, hogy van hivatásom; hogy hivatásom van, nem csak munkám – én magam a hivatásom vagyok. A reklámokban „elfelejtették mondani”, de amikor magunkra találunk, azt hiszem, olyankor Istenre is rátalálunk. Amikor az életcélomat keresem, akkor a vágyaim, a motivációim vizsgálom, azt próbálom felfedezni, hogy miben vagyok leginkább igazi önmagam, mi az, ami értelmet ad az életemnek, amiért örömmel élek.

 -Egyszer úgy fogalmaztál, hogy azt, hogy kik vagyunk és mik akarunk lenni, inkább felfedezzük, mint kitaláljuk.

 -Ez a „felfedezzük”, ami a hivatásunk, az életünk alapja. Azok a kérdések segítik számomra az elindulást, hogy „Milyennek szánt engem Isten? Engedem-e, hogy megszólítson, hogy beleszóljon Isten az életembe?” Azért tesszük föl ezt a kérdést, mert úgy gondoljuk, hogy Isten a legjobbat akarja. Mégis, milyen nehéz ehhez közelíteni! Kérdezhetnénk úgy is, hogy „Mit ajánlj arra, hogy boldog legyek”? Nem egy passzív megközelítés ez! Nagyon is aktív: tudok-e, akarok-e lépni, lépést tenni az életemért, a hivatásomért, annak felfedezéséért, a boldogságomért?

 -Szokatlan lehet a hozzád hasonló fiataloknak, hogy ilyen hamar elköteleződsz.

 -Úgy fél éve, hogy az egyik volt osztálytársam eljegyezte a barátnőjét. Ez hatalmas dolog, nagyon örülök nekik! Azért említem ezt, mert én sem vagyok kivétel. Azt tapasztalom, ha vállalom az elköteleződést, abban rengeteg szabadság is rejlik. Nem mindig egyszerű, sokszor bizonytalannak tűnik az út, de most úgy érzem, hogy erre van az előre. A lényeg talán az, hogy ha érzem, hogy mi az irány, mi a helyes, ha átgondoltam, akkor dönteni kell. Ehhez pedig tudatosan, célirányosan dolgozni kell. Nem lehet egyszerre több úton járni, mert akkor valójában sehova sem jutok el.

 -Mely hobbik azok, amelyeket most is űzöl?

 -Szeretek evezni, futni, biliárdozni, olvasni. Ha nem a bátyáimmal játszom, még esélyem is van. Utazásra biztosan kevesebb időm jut majd, de feladni nem szeretném. Nagyon szeretek világot járni.

 -Szerinted mi ad bátorságot ma egy fiatalnak az életét érintő döntésekhez?

 -Fontos tudatosítani azt, hogy a saját életemre vonatkozó döntéseimet ne a környezetem és a társadalmi trendek által diktált elvárásokhoz igazítsam csupán. Ahhoz, hogy magamat ismerjem, nekem sokat segítenek még a személyes kapcsolatok, beszélgetések, ahol rá merem bízni magam valakire. Ehhez bátorság kell, de amikor feltárom előtte a gondolataim, a vágyaim, sokkal egyértelműbbé tudnak válni dolgok. Nagyon fontosnak tartom ezt. Van egy olyan gondolatom, hogy talán azért is nehéz ma döntést hozni, mert olykor le kell mondjunk arról, hogy az életünk kizárólag tőlünk függ. Függ Istentől, tőlem és attól, hogy merem-e magam rábízni másokra. Ha hiszem, hogy Isten jót akar nekem, ha merem azt mondani, hogy vállalom az újat, azt, ami sokszor bizonytalannak tűnik, azt ami akár nehézségekkel is jár, akkor már csak egy kérdés van. Engedem-e, hogy tényleg Ő szólítson meg? Tudok-e igent mondani Isten akaratára is? Engedem-e, hogy elragadjon az, amire leginkább vágyom, de önmagamtól képtelen vagyok elérni?

 

Forrás: Szathmáry Melinda - Márkus Roland SP/ piarista.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája
1052 Budapest, Piarista köz 1.

(Bejárat a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola felől, 4. emelet)
 

e-mail küldés

irodavezető: Kiss István fr. Didák OFM

titkársági asszisztens: Pető Éva RSCJ

telefon: (+36 1) 315 1452 10-16 óra között

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

 

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: Dr. Deák Viktória Hedvig

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferencája (FSZK)

elnöke: Labancz Zsolt 

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41