Alapításuk 25. évfordulóját ünnepelték Szent Ferenc Kisnővérei

2015. júl. 4. (szombat) 09:00
Bükkszentkereszt

Alapításának 25. évfordulóján, ünnepi szentmise keretében adott hálát Bükkszentkereszten a Szent Ferenc Kisnővérei szerzetesközösség. A főcelebráns Ternyák Csaba egri érsek volt, a számos meghívott és résztvevő között jelen volt a rend alapítója: Szőllősy Julianna, Christophora nővér is.

Az eseményről Czopf Éva Klára nővér küldött személyes hangvételű beszámolót:

"2015. július 4-én, szombaton, 11 órakor ünnepi szentmise keretében adtunk hálát Istennek az Ő hűségéért közösségünk, Szent Ferenc Kisnővérei alapításának 25. évfordulóján, a bükkszentkereszti templomban. A szentmise főcelebránsa dr. Ternyák Csaba érsek atya volt, aki személyes hangú homíliájában bátorított minket, hogy merjük elfogadni gyengeségeinket, hiszen azok Isten erejének nyitnak teret bennünk. Nagy örömünkre idős alapítónőnk, Szőllősy Julianna, Christophora nővér jelenlétében mondhattunk köszöntet a 25 év minden tapasztalatáért, abban a hitben, hogy ezek – Isten irgalmából – áldássá válnak mindenki számára.

Áldozás után egyszerű éneket énekeltünk irgalmas Istenünk jóságáról és a megváltottság öröméről. Eközben alapítónőnk meggyújtott egy gyertyát az oltár gyertyájáról, majd a Mária oltár elé állva fogadta a nővéreket, akik a közösségbe lépésük sorrendjében egyenként odamentek hozzá, átnyújtottak neki egy tűzliliomot, amely egyszerre a tisztaság és az Úr szeretetétől lángra lobbantott tüzes lelkűség szimbóluma. Ez a gesztus egyben a hálás köszönet kifejezése is volt alapítónőnk felé, aki sokat fáradozott, hogy létrejöhessen és fennmaradhasson a Kisnővérek közössége. A virág átadását követően a nővér mindjárt meggyújtotta mécsesét az alapítónő gyertyájáról, majd ezt az égő mécsest az oltáron elhelyezett tartóba tette, mintegy önmaga felajánlása képpen. Az ünnepen a közösségünkkel párhuzamosan alapított testvérközösség képviseletében a helyi plébános, Pehm Ernő Ferenc testvér vett részt. A szentmisét követő fogadáson a finom ízek, a zene és a képek nyelvén osztoztunk a 25 év ajándékaiból, kis ízelítőt adva ebből a velünk együtt hálát adó vendégeinknek" - zárult a beszámoló.
 

Forrás: Egri Főegyházmegye

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41