Az algériai egyház készülete boldoggá avatásra

2018. nov. 5. (hétfő) 17:00
Algéria

Oran főpásztora, Jean-Paul Vesco püspök az El Watan napilapnak örömmel nyilatkozott arról, hogy a testvériség jegyében készülődnek a 19 algériai vértanú keresztény boldoggá avatására. Az ünnepi eseményre december 8-án, Szeplőtelen Fogantatás napján kerül sor és az új boldogok között lesz, elődje, Claverie püspök, Oran egykori mártír főpásztora is.

„A boldoggá-avatás szertartása algériai földön emléket állít mindazoknak, akik helyben akartak maradni az itteni lakosok mellett, akár az életük feláldozása árán is, az iszlám terrorizmus éveiben, 1994 és 1996 között. Pierre Claverie püspöknek, a hét Tibhirine-i francia trappista szerzetesnek és tizenegy más szerzetesnőnek és szerzetesnek a boldoggá avatása teljességgel hallatlan esemény, nemcsak Algériában, hanem a katolikus egyház történetében is. Remélhetőleg a testvériség nagy jele lesz Oran ege fölött az egész világ számára” – nyilatkozta az Algírban megjelenő ellenzéki politikai napilapnak, a „Haza” nevű El Watan, 200 ezer példányban megjelenő újságnak. Az oráni főpásztor az interjúban kifejti, hogy a nagy eseményt december 8-án, Szeplőtelen Fogantatás napján tartják, a város Szent Keresztről nevezett Miasszonyunk székesegyházában. A szertartást Angelu Becciu bíboros, a Szenttéavatási Kongregáció prefektusa vezeti a boldoggá avatási szentmise során.

Van azonban még egy másik motívum is: Claverie domonkos püspököt 1996 augusztus elsején ölte meg az a bomba, amelyet iszlamista merénylők a püspökség bejáratánál robbantottak fel, amikor éppen hazatért autóval egyik szolgálatából. „Az ő vére összekeveredett fiatal muzulmán sofőrjének, Sidi Bel Abbés, Mohamed Bouchikhi vérével”. Ez a tény nagyon sokat jelent Vesco püspök számára, és ezért is tartják a boldoggá avatást abban a székesegyházban, melynek kapuja előtt a katedrális korábbi főpásztorát megölték. Algéria püspökei kifejezetten kérték, hogy a boldoggá avatást az észak-afrikai országban tartsák, hogy az algériai nép mellett maradhassanak, miként a 19 vértanú kifejezetten hűséges maradt, életük feláldozásával is, az algériai néphez.

A Magreb országokhoz tartozó Algéria területe Magyarországnál 25-ször nagyobb, lakossága a becsült adatok alapján idén 42 millió, a 99 százalékban arab-berber lakosság iszlám vallású. A lakosság 0,01 százaléka katolikus, mintegy 5000 lélek. Az algíri érsekség mellett három püspökség áll, ezek egyike Oran.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41