Családi napot tartottak a Jézus Szíve Nővérekkel

2019. szep. 21. (szombat) 10:00
Sopronhorpács

Szeptember 21-én, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jegyében, a „Jobb jövődNEK záloga” jelmondattal családi napot tartottak Sopronhorpácson az 5-NEK családjainak, amelyre szép számban látogattak el a testvérplébániákról, Egyházasfaluból, Keresztényből, Zsiráról és Undról is. Az esemény vendégei és aktív közreműködői a Jézus Szíve Nővérek voltak.

Ágnes nővér, Adrienn nővér, Christina nővér és Guadalupe nővér már előző nap megérkeztek Sopronhorpácsra, ahol a családi nap segítő munkatársaival megbeszélést tartottak és tanításuk által lelkileg megerősítették őket az elkövetkező nap feladatainak ellátására.

A családi nap hivatalosan szombat reggel kilenckor kezdődött, melynek keretében a nővérek korcsoportokra osztva tanítottak kicsiket és nagyokat egyaránt. A bérmálkozásra készülő fiatalok nagy létszámban vettek részt a rendezvényen, nem csak az 5-NEK plébániáiról, de Répcevisről és Peresznyéről is. A délig zajló, testet és lelket megmozgató eseménynek a Sopronhorpácsi Művelődési Ház adott otthont.

A plébánia udvarán elfogyasztott ebédet követően minden érdeklődő kipróbálhatta az ostyasütés fortélyait. Az ostyákat a plébánia saját búzájából őrölt liszt felhasználásával készítették. A héten az 5-NEK szőlőjét is leszüretelték, így a misebor is saját gyártású lehet.

A délután négy órakor kezdődő szentmisében Bodó Zoltán óvári plébános atya mutatta be a legszentebb áldozatot a korábban sütött ostyákkal, és szentbeszédében tanította a testvéreket családról, egységről, a szentmise és az Eucharisztia jelentőségéről. A sopronhorpácsi Szent Péter és Pál templomban bemutatott szentmisén Kovács Pál atya, sopronhorpácsi plébános  koncelebrált.

A szentmisét követően a templomkertben található, nemrégiben felújított háborús kereszt került megáldásra. A keresztnél Talabér Jenő, Sopronhorpács polgármestere koszorút helyezett el, ezzel is tisztelegve az első és a második világháborúban elhunyt katonák emlékének.

A nap zárásaként este hét órakor Eucharisztikus körmenetet tartottak, hogy ezáltal is felhívják mindenki figyelmét a jövő évben megrendezésre kerülő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. A körmeneten a zenei szolgálatot egy négy fős soproni fúvós zenekar nyújtotta, Horváth Tamás vezetésével.

Az eseménysorozat vasárnap délelőtt szentmisével folytatódott, melyben Kovács Pál atya, sopronhorpácsi plébános mutatta be a legszentebb áldozatot, és a testvérek Horváth Ágnes SDSH nővér tanúságtétele által gazdagodhattak. Ágnes nővér az egyházasfalui és zsirai szentmisék végén is tanúságot tett.

Tóth Adrienn SDSH nővér, Mészáros Miklós peresznyei plébános atya meghívására, részt vett a répcevisi és peresznyei szentmiséken, így az ott élő hívekhez is eljutott a Jézus Szíve Nővérek mély hitének és lelkes szolgálatának bizonysága.

Szöveg és fotó:Ward Henrietta / gyor.egyhazmegye.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41