Együttműködés nap - Mit tudunk közösen tenni?

2019. feb. 28. (csütörtök) 10:00
Budapest

A Szerzeteselöljárók Irodája 2019. 02. 28-án együttgondolkodásra hívta a szerzeteseket két aktuális és fontos területről a Piarista Gimnáziumba, Budapestre.

Kiss Didák, a szerzetesi iroda vezetőjének irányításával vettek részt a közös gondolkodásban és munkában.28 szerzetesrend tagjai, akik megszólítva érezték magukat, és eljöttek erre az együttműködés napra. 

A délelőtt folyamán a hivatásgondozásra fókuszáltak a résztvevők, és azon dolgoztak kis- és teljes csoportban, hogy mik azok a pontok, amelyek a hivatásgondozásban a rend egyéni feladatai közé tartoznak, és melyek azok, amelyekben a szerzetesrendek közösen tudnak tenni, hogy vonzó legyen a szerzetesi hivatás, és a rendek az életüket hitelesen, örömtelien, érzékeny figyelemmel tudják közvetíteni minden ember és az érdeklődők felé. Mit tudnak tenni azért, hogy hivatásbarát-kultúra alakuljon ki a társadalomban? 

A délutáni együttműködés a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülésről szólt. Az alapkérdés hasonló volt, mint a hivatásgondozás területén: Mit tudunk együtt tenni? Sok ötlet merült fel, melyekből választva, csoportonként egy-kettőt konrétan ki lehetett dolgozni.

Örömteli együttlét volt, mely folytatásra vár.

Forrás és fotó: Mészáros Anett (MSZKI)

 

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Nagy-Bozsoky Anna – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41