Ugrás a tartalomra
normál Hazai
2019. január 22. 15:45
Róma

Evangéliumi szabadságban élni

Ez év január 16–19. között az UCESM (A Nagyobb Elöljárók Európai Konferenciáinak Egyesülete) tanulmányi napokat szervezett Rómában. A Seraphicumban lezajlott intenzív kétnapos program alatt Labancz Zsolttal szerzetességről (és nemcsak arról) Homa Ildikó beszélgetett. Labancz Zsoltot, a piarista rend magyarországi tartományfőnökét tavaly választották meg az UCESM elnökének a Bukarestben megszervezett általános gyűlés alatt. A tanulmányi napok célja az UCESM jövőjének körvonalazása, az európai szerzetesi konferenciák véleményének meghallgatása, az európai szerzetesség problémáinak és reményeinek megosztása, egymás lelkesítése volt.

Mielőtt a szerzetesség kérdésére rátérnénk, hadd kérdezzem meg, hiszen ez most számunkra nagyon aktuális: milyen gondolatok fogalmazódtak meg benned a csíksomlyói pápalátogatás híre kapcsán?

Amikor eljutott hozzám a pápalátogatás híre, nagyon megörültem, hiszen nagyszerű dolog az, hogy Ferenc pápa ellátogat Csíksomlyóra is, megtisztelve ezzel a magyar híveket. Egyrészt az egyetemes egyházzal való közösség megélésének alkalma lesz ez, másrészt Ferenc pápa személye, működése fontos üzenetet hordoz számunkra. Úgy látom, hogy ő erőteljesen képviseli az evangéliumból fakadó szabadságot, az evangélium lényegéhez való odafordulást, s erre nagy szükségünk van, hiszen sokszor csak a szabályoknak való megfelelések igazítják az életünket. Azt pedig sajnálom, hogy a pápalátogatás időpontja úgy alakult, hogy ez feszültséget kelt a hívekben: hogy a pápai szentmise ünneplésébe kapcsolódjanak be vagy pedig egy héttel később a csíksomlyói búcsún vegyenek részt.

Az európai szerzetesi konferencia (UCESM) elnökeként milyen remény jeleket látsz Európában a szerzetesi életet illetően?

Tágas terület ez, hiszen Európa nagyon sokszínű, összetett. Néha felmerül, hogy vajon egy Európa van-e vagy több. S azután a szerzetesség hogyléte összekapcsolódik az egyház, illetve a kereszténység európai jelenlétével. Ha reményjelekre kérdezel, akkor elsőre a sok odaadott életű, elkötelezett szerzetes jut eszembe, akik Európában élnek. Részt vesznek a társadalom életének szinte minden területén, sokféle szociális tevékenységet végeznek hitükből, hivatásukból fakadóan. S ahol szerzetesek jelen vannak, az valamiképp arra utal, hogy Isten maga is jelen van az élet azon területén. A szerzetesek közösségei sokszor a spiritualitás forrásai, s azt tapasztaljuk, hogy ma is erős spirituális igény, keresés él az emberekben. Persze ott van – főként Európa nyugati felén – a szerzetesek létszámának csökkenése, sok közösség elöregedik, némelyik meg is szűnik. Azt hiszem, tanulnunk kell ezt a helyzetet a hit szemével látnunk, nem csak a számokra figyelve: egy korábbi helyzet biztosan megszűnik, egy új van alakulóban, amely új meghívásokat rejteget számunkra. Alighanem a gyökerekhez való visszatérésre is hív ez minket: a saját karizmánk újrafelfedezésére, arra, hogy ott felfedezzük a szerzetesi élet gyökereit, a Krisztusnak adottságot, a megszenteltségünket, a közösségi élet értékét.

Milyennek látod a magyarországi szerzetesi életet?

Nagyon fontos időszak volt a magyar szerzetesség számára a rendszerváltás utáni újraindulás harminc évvel ezelőtt. Sok közösség újraindult, új közösségek is érkeztek hazánkba. Jelenleg 66 női közösség és 33 férfi közösség van jelen Magyarországon, természetesen nagyon különböző létszámokkal. Sok-sok szolgálati hely is újra-, illetve elindult. Amit az európai szerzetesek szolgálati területeiről mondtam, az érvényes a magyar szerzetesekre is: a szociális élet megannyi területén jelen vagyunk. Hál’Istennek érkeznek újak is, „vannak hivatásaink” – ahogyan mondani szoktuk. Látom továbbá, hogy egyre több ismeretség és kapcsolat szövődik a szerzetesi közösségek között, egyre erősödik a magyar szerzetességben az a gondolat, hogy dolgozzunk együtt a közös területeken. Egy atomizált társadalomban fontos üzenetet hordoz az együttműködés. Fontos, hogy a magyar szerzetességről elmondható, hogy a képzésére is nagy figyelmet fordít, és keresi az életet adó impulzusokat.

Milyennek képzeled te a szerzetesi élet jövőjét, mi lenne a te álmod a szerzetesi életről?

Néha arra jutok, hogy a szerzetesélet tulajdonképpen nagyon egyszerű: szeretni Istent teljes lényünkből, s ezt a szeretetet megélni emberi kapcsolatainkban. Valójában minden keresztényélet erre hivatott, mi, szerzetesek erre tesszük rá az életünket. Fontos számomra olyan közösség alkotása, ahol tudunk osztozni, ahol a közösség az emberi növekedésnek, érlelődésnek és a hitbeli növekedésnek is a helye. Olyan szerzetesi életről álmodom, ahol ezt meg tudjuk élni, ahol elfogadjuk a másikat úgy, ahogyan van, mindenféle esendőségével, meg jószándékával, törekvésével együtt, ahol meg tudjuk osztani a hitünket és ebben növekedni is tudunk. A szolgálatban nagyon egyértelmű odaadottságra vágyom. A szerzetesi élet nyilvánvalóvá teszi, ami mindenkire érvényes, hogy van az a része az életünknek, személyünknek, ami titok, ahol a belső szentélyünk van, ahol Isten lakik, ahonnan valójában éljük az életünket. Ezt ápolnunk érdemes. Mostanában fontos számomra, hogy szerzetesnek lenni nem tökéletességet jelent, hanem a radikális elfogadását az emberségünknek, s mindezt – vagyis az életünket – Istennel kapcsolatban megélni.

Mint neveléssel foglalkozó rend tagja, hogyan látod, egy mai fiatalt mi vonz a szerzetesi életre?

Azt látom, hogy ami vonzza őket, az egyrészt a közösségi élet, ahol megfogja őket a jókedv, nem a felszínes vidámkodás, hanem a derű, a derűs közösségi élet, ahol megtapasztalják az egymásra figyelést és a közös Istenre figyelést. Együtt szükséges számukra mindkettő, erre érzékenyek. A mai fiatalok nyitottak a radikalitásra, az már nehezebb persze, hogy ezt egy életre vállalják. Azt hiszem, a középszerű, nem jelentőségteljes élet nem érdekli őket, annak semmi ereje nincs, csak a radikális, elkötelezett, odaadott, egyértelműségre törekvő életnek. Úgy érzékelem, hogy megértőek tudnak lenni a gyengeségeinkkel kapcsolatban is, ha látják, hogy ebbe nem beletörődünk és nem a középszerűségnek adunk utat, hanem a gyengeségeinkkel együtt haladunk a jó irányba. Tanulnunk kell megnyitni az életünket a fiatalok felé, ki kell alakítanunk, hogy legyenek közösségeink, amelyek befogadóak tudnak lenni, ahol egy időre bele lehet kóstolni a szerzetesi életbe.

Az ifjúsági szinódussal kapcsolatban nekünk, piaristáknak, volt egy saját folyamatunk is,  és ott nagyon erős igényként jelentkezett a fiatalok részéről, hogy kísérjük őket; nagyon vágynak arra, hogy az emberi és keresztényi életük kérdéseivel, helyzeteivel legyen kihez fordulni. Vagyis segíteni is kell a fiatalokat, hogy ki tudják mondani kérdéseiket, s aztán támogatást kapjanak a keresésük folyamatában.

Forrás és fotó: romkat.ro

Képek:

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Kiss István fr. Didák OFM

titkársági asszisztens: Pető Éva RSCJ

telefon: +36 20 423 8235 10-16 óra között

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

 

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: Lobmayer Ágnes M. Judit SSND

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Dobszay Benedek OFM

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41