Ugrás a tartalomra
rólunk és tőlünk Hazai
2021. február 6. 10:30
Budapest

Helgi nővér: „Mindennap újra igent mondunk arra, amit választottunk”

17 évesen úgy döntött, Istennek adja az életét. Ezzel persze nem ért véget semmi, sőt. Tóth Ugyonka Helga szerzetes nővér gitározik, kirándul, matematikát és kémiát tanul az egyetemen, amelynek kollégiumában – 89 éves rendtársával együtt – laknak. A szalézi szerzetesrend január 31-én ünnepelte alapítója, Bosco Szent János égi születésnapját, február 2. pedig a szerzetesek világnapja. De Helgi nővérrel most nem az ünnepekről, hanem a mindennapjairól beszélgetett Dr. Szász Adrián.

– Honnan a vezetéknevének ez az érdekesen hangzó második tagja?

– Hivatalos adatot nem találtam az „Ugyonka” eredetére, de azt mondják, ragadványnév, mivel sok Tóth élt a falunkban, így különböztették meg a családokat. Zenta mellett, Tornyoson éltem 19 éves koromig, az édesapám ma is ott lakik.

– Miként köteleződött el már ilyen fiatalon ilyen mélyen a hite mellett?

– Nem voltunk igazán gyakorló katolikus család, noha őriztük a hagyományokat, a faluban szokás is volt elsőáldozni, bérmálkozni. Ezeket megtettem, aztán egy darabig nem jártam templomba, nem volt személyes tapasztalatom Istenről. A húgomnak köszönhetően jutottam el újra szentmisére, rá nagyon felnézek, az egyetlen közülünk, aki már tízévesen meggyőződésből eljárt egyedül a misékre. Rajta keresztül jött be Isten a családba. Sokszor hívott, egyszer vele tartottam, de direkt hátra ültem a templomban, hogy ne lássanak a nénik, bácsik. János apostol leveléről prédikált az atya, s amikor az a rész jött, hogy „Isten a szeretet”, bennem történt valami nem igazán megmagyarázható. Amitől megértettem, hogy ez igaz: Isten létezik, és szeret. Egyre kíváncsibb lettem, nemsokára már mentem magamtól is. Szerettem volna megismerni azt az Istent, aki feltétel nélkül szeret.

– Korábban érezte a hiányát, volt önben hiányérzet?

– Igen, talán ezért voltam gyereknek is egy kicsit elgondolkodóbb típus. Kerestem a dolgok miértjét, hogy hová is tartunk. Nagyon erősen bennem volt a kérdés, hogy az oké, hogy tanulunk meg karriert építünk, de utána mi lesz? A hit révén jött a válasz: egy sokkal mélyebb, értelmesebb élet üzenete.

– A további földi életre vagy az azutánira volt inkább kíváncsi?

– Mindkettőre. Meghívtak ifjúsági hittanra a középiskolai barátaim, és ott ért egy második meghatározó tapasztalat. A tékozló fiú volt a téma, és úgy éreztem, ő egy kicsit én is vagyok. Csak azért nem sírtam, hogy első alkalommal ne lássanak mindjárt pityeregni, de nagyon megérintett.

– Hogyan jutott el addig, hogy szerzetesnek áll?

– Nem telt el sok idő a felismerésem, hogy Isten van, és a teljes neki ajándékozottság között. Nem ismertem nővéreket, azt sem tudtam, hogy léteznek. Szerbiában a többség ugye ortodox vallású. De az volt bennem, hogy ha Isten annyira szeret, hogy az életét adta értem, akkor erre én hogyan tudnék válaszolni? Az egyetlen logikus válasznak az tűnt, hogy az életemnél se többel, se kevesebbel…Azzal álltam oda az atya elé 17 évesen, hogy szeretném Istennek adni az életem. Ő egy kicsit lassított, egy 17 éves lányt mégsem küldhetett el rögtön egy szerzetesrendbe. Segített elmélyíteni, megérteni ezt a hivatást, meghívott különböző szolgálatokra, szegények közé, táboroztatni. A szegény gyerekeknek szervezett táborban értettem meg végleg, hogy ez az én utam. Hogy egész életemben a Jóistennel és gyerekekkel, fiatalokkal szeretnék foglalkozni. Alig voltam 18, amikor az atya megismertetett a Don Boscóról szóló filmmel és könyvvel is, de csak diszkréten vezetett, meghagyva a szabadságomat.

– Onnantól adta magát, hogy a Don Bosco Nővérekhez csatlakozik?

– Kíváncsi természet vagyok, mindent elolvastam az interneten a különböző szerzetesrendekről, megismerkedtem pár nővérrel, majd részt vettem egy lelki napon a Don Bosco nővéreknél. Egyből éreztem: otthon vagyok, nem kell tovább keresnem. Az ismerkedési időszakban bő fél évig jártam lelki napokra, egy év elteltével lettem jelölt. Onnantól indult az a négyéves képzés, amelyből egy évet Torinóban, kettőt Rómában töltöttem. 2019-ben jöttem haza az első fogadalom után, amelytől számítva hat évnek kell eltelnie az örökfogadalomig.

– Volt azóta olyan, hogy megingott a döntése helyességében?

– Volt. Az elindulás nem volt nehéz, ám naivan azt hittem, elég lesz egyszer dönteni. De nem. Igazából mindennap újra meg újra igent mondunk arra, amit választottunk. A fogadalomtételkor egy feszületet kapunk, amit aztán a nyakunkban hordunk. Az egyik atya mondta egy lelki napon még a fogadalomtétel előtt, hogy csak egyetlen alkalommal fogják ezt a keresztet a nyakunkba akasztani, utána minden egyes napon mi vesszük fel. Vagyis minden reggel újra igent mondok erre az útra, ami néha édes és könnyű, máskor nem annyira. De azt hiszem, az élet minden hivatásban ilyen.

– Mennyire nehéz nőként együtt élni azzal a lemondással, hogy nem alapít családot?

– Ebben a kérdésben is természetesek a hullámvölgyek, de nekünk a közösségünk a család. A szalézi lelkiségnek fontos része a családias légkör. Sok mindent megosztunk, egymás támaszai vagyunk. A lelki vezető, akinek egy a hitben nálunk előrébb tartó embert választunk, mindent segít értelmezni, ami az életünkben történik. Nagy segítség, mert egyedül nem lehet előrejutni, csak közösségben.

– S mit szólt a családja a választásához?

– Anyukám sajnos már nem élt, apukám pedig először nem annyira örült neki, mert nagy reményei voltak, hogy például majd gyógyszerész leszek. Letörte kicsit, hogy félbehagyom a tanulmányaimat, de neki is csak a filmekből volt elképzelése arról, mit jelent a szerzetesség. Amikor beköltöztem a nővérekhez, elkísért, s ez neki is sorsfordító volt. Kedvesen fogadták, finomat is főztek, nem látott rácsot az ajtón, sem az ablakokon, így elkezdett ő is nyitni. Végül ötvenvalahány évesen beiratkozott hittanra, s még bérmálkozni is elment. Ez is egy kis csoda. A húgom pedig pszichológiát tanul, sokat beszélgetünk vele arról, hogy az milyen jól kiegészíti a teológiát. Vannak átfedések köztük, egyik sem helyettesítheti a másikat, de kéz a kézben járnak. A lelki életben fejlődéshez jó emberi alap kell.

– Mit tapasztal, a kortársai, a fiatal generáció tagjai hogyan állnak egyrészt az ön hivatásához, másrészt magához a hithez?

– Összességében minden területen toleranciát tapasztalok. Ősszel kezdtem matematika–kémia tanári szakon az egyetemet, és legalább két hétig senki nem kérdezett vagy mondott semmit, nehogy tolakodók legyenek. Pedig nem vettem volna annak. Csak miután összebarátkoztunk, kérdezték meg a társaim, hogy akkor én szerzetes vagyok? A hit kapcsán rengeteg nyitott kérdés van bennük, persze olykor előítélet is. Ami nekem a legjobban működik: közel lenni hozzájuk, megosztani velük élményeket, meghallgatni a kérdéseiket, sokat beszélgetni, hogy elmondhassák, amit gondolnak, bármi legyen is az. És ne érezzék soha úgy, hogy elítélem őket, mert az leblokkolná a dialógust. A fogadalomtétel után helyeztek Egerbe, ahol három másik nővérrel együtt mi is a százvalahány fős egyetemi lánykollégiumban lakunk. Talán ebben is különleges a mi kis közösségünk. Pedig a legidősebb nővér és köztem hatvanöt év korkülönbség van…

– Hogyan telnek a hétköznapjai?

– Közös imádsággal és szentmisével kezdünk, délben is összejönnek, akik épp nincsenek iskolában vagy nem dolgoznak, este pedig újra találkozunk a közös imára, elmélkedésre. S persze napközben is minél többet gondolunk Istenre. Van, hogy gitárt oktatok, sőt más hangszereken is próbálok játszani, vagy épp ifjúsági hittanórát tartok. Szeretek olvasni, zenét hallgatni, szabadidőmben is szoktam fejtörőket, matekpéldákat megoldani – ez az érdeklődésem már a teológia előtt is megvolt –, és főleg sétálni. A természet rengeteget mond nekem Istenről. Emellett online tartom a kapcsolatot például azokkal a barátaimmal, akiket Rómában ismertem meg. Van köztük francia, albán, kongói…

– Mik a tervei a tanulmányai utánra – hogyan, miből él egy szerzetes nővér?

– Nagyon sok álmom van, vonz a tanítás, a legszegényebbekkel való munka. Isten akarata fogja eldönteni, pontosan mit csinálok majd, nyitott szívvel figyelem a meghívásait. Magyarországon összesen tizenöt szalézi nővér van, három helyen – Mogyoródon, Pesthidegkúton és Egerben – élünk. Az egri rendház az egyházmegyéé, a másik kettő a rendé. Dolgozunk, mindenkinek van bevétele, de az a közösbe megy, ez a javak közössége. Amire szükségünk van, azt a missziónk költségeivel együtt abból fedezzük. Az, hogy nem egyénenként gazdálkodunk, a szegénységi fogadalmunk része. De nem azért teszünk szegénységi fogadalmat, hogy szegények legyünk, hanem hogy jó ügyekre több jusson ahelyett, hogy mi nagyzolnánk. Az autónk sem mai darab például.

– Van példaképe, esetleg „kedvenc” része a Bibliában?

– Egy személyt nem emelnék ki, de szeretek a szentek életéről olvasni, úgy gondolok rájuk, mint barátaimra a mennyben. És sok barátom van a mennyben, akikre felnézek, akiknek igyekszem valamelyik tulajdonságát megélni. A Szentírásból a 27. (26.) zsoltár, a Bizalom az Úrban, és Lukács evangéliumából „(Az Úr) elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek” (Lk4, 18) rész jelent különösen sokat.

– Milyen kérdések foglalkoztatják mostanság leginkább?

– Januárban a vizsgaidőszak „túlélése” foglalkoztatott, most pedig az, hogy hogyan lehet jól tanítani a megfoghatatlant. Mert sok ilyesmit tanulunk a matematikában meg a kvantummechanikában is, de a hittan mégis egészen más. Az utóbbihoz még mindig keresem a megoldásokat.

– Ez azt is jelenti, hogy a vallás, a hit minden kérdésre azért nem ad választ?

– Mindenre biztosan nem, úgy unalmas is lenne az élet. Sokat kérdezgetem a Jóistent, és ha ő úgy látja jónak, hogy megértsem az adott dolgot, megadja a választ, de ha még nincs itt az ideje, akkor nem. A lelki élet így is dinamikus folyamat, amelyben nem lehet megállni, valaki vagy előrehalad, vagy hátra. Kemény dolog, mert az ember mindig mozgásban kell hogy maradjon, és lehetőleg előrefelé.

Forrás és fotó: kepmas.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Kiss István fr. Didák OFM

titkár: Pető Éva RSCJ

telefon: +36 20 423 8235 10-16 óra között

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Radnai Kinga - asszisztens
Goreczky Tamás - projekt koordinátor
Formanek Tamás - szociális intézményi tanácsadó
Rudan Mária - EM projektvezető
Biró Szilveszter - EM koordinátor
Virág Benedek - zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia -  zarándoktábor szakmai vezető
Schumicky Mária - NEK kapcsolattartó
Tóth Rezeda - NEK asszisztens
Matolcsy János - tanácsadó

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: Lobmayer Ágnes M. Judit SSND

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41