Kerekasztal-beszélgetés a lelkinapok szervezését segítő kiadványról

Budapest
A szerzetesi iroda gondozásában a közelmúltban jelent meg egy kiadvány Találkozások címmel, amely az iskolai lelkinapok szervezéséhez kínál gyakorlati segítséget 1-12. osztályosokkal foglalkozó pedagógusok, hitoktatók számára. A kiadványhoz kapcsolódóan kerekasztal-beszélgetésben járta körül az iskolai lelkigyakorlatok helyzetét és kihívásait Zsódi Viktor Sch.P. piarista tartományfőnök, Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök, Koncz András a kötet egyik szerkesztője és Kalmár Petra hitoktató, a PRMT szervezetfejlesztő munkatársa május 16-án a Café Francesco missziós kávézóban.

 

Fábry Kornél püspök elmondta, az Országos Lelkipásztori Intézet nemrégiben szervezett konferenciát ebben a témában, amelynek tapasztalatai azt mutatják, hogy nagy igény van az iskolai lelkinapok, lelkigyakorlatok szervezéséhez leginkább gyakorlati ötletek, jógyakorlatok megosztására. Ez a kiadvány is éppen ezt a szükségletet tudja kielégíteni.

Koncz András szerkesztő számára jó élmény volt a könyv előkészítése, amely során készítettek egy pasztorális kutatást a szerzetesi iskolák körében. Ennek segítségével, valamint számos személyes beszélgetésen elhangzottak alapján igyekeztek feltérképezni, hogy milyen nehézségekre, problémákra, elakadásokra lenne jó fókuszálni a kiadvány összeállításakor. Így ez egy gyakorlatias kiadvány lett, minden egyes témához konkrét segítséget ad: melyik evangéliumi részt olvassák fel, ad kérdéseket a beszélgetésekhez és játékjavaslatot is találunk benne.

A kiadvány bátor vállalása, hogy nem csupán hitoktatóknak készült, hanem bármelyik olyan világi kollégának, aki egyházi iskolában tanít és érdekli az ifjúsági közösség fejlesztése. Számukra is egyfajta meghívás ez a könyv. „Gyakran találkozom kollégáimmal beszélgetve egyfajta belső fékkel, ha a lelkinap vagy lelkigyakorlat vezetése kerül szóba. Ez a könyv segít abban, hogy ne csupán logisztikai segítőként tudják elképzelni magukat a szervezésben, hanem arra hív, amire minden megkeresztelt ember hívva van, az aktív evangelizációra.”

Petra szerint fontos, hogy vállaljuk, nyitott, istenkereső emberek vagyunk ugyanúgy, mint diákjaink. El kell hinnünk, hogy az az intézmény, az az iskola, amelyben vagyunk, a saját épületi adottságaival képes arra, hogy ott az Istennel való találkozás megtörténjen. Akár egy tanteremben is, nemcsak a dedikáltan spirituális térben, mint egy kápolna. A kiadvány arra is ad ötletet, hogy az imádság terét hogyan lehet megteremteni, és behívni az Istent.

„Azt mondják a jövőt kutatók, hogy a ma született gyermekek 90%-ának olyan munkája lesz, ami ma még nem létezik. Az evangélium ugyanaz már 2000 éve, de az átadás módja már nagyon más. Éppen ezért a legnagyobb kihívás ma a fiatalok megszólítása. Olyan médiazajban vagyunk, annyi impulzus éri őket, hogy ebben megtalálni az Isten hangját külön kihívás. Nekünk mégis erre a csendre kéne tudni elvezetni őket: van olyan dolog, ami örökre megmarad, és mindaz, ami körülveszi, elmúlik. Az ideiglenesség korát éljük, és ebben Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.” – fogalmazott Kornél püspök.

Zsódi Viktor utalt rá, hogy a könyv mentén továbbképzésen is gondolkodnak a szerzeteselöljárók. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy ahhoz, hogy hatékony és valóban hasznos képzést dolgozzanak ki, figyelembe kell venni, hogy vannak hívő és nem hívő pedagógusok. Ugyanígy a diákok között is vannak, akik nem ebből a keresztény identitásból érkeznek. Őket hogyan, miként lehet megszólítani? A pedagógusok evangelizálása épp olyan fontos, mint a diákoké. Mert ha ők életükkel is meggyőződéssel hirdetik a krisztusi örömhírt, akkor már nem lesz nehéz átadni semmit.

A piarista tartományfőnökség pasztorális-pedagógiai titkárságán egyre inkább fókuszba kerül a pasztorális élet támogatása különböző formákban – mondta a tartományfőnök. A fejlesztési folyamatoknál jellemző, hogy az itt és mostból próbálnak kiindulni, azaz figyelve az idők jeleire. Lehetnek jó ötletek egy lelkinap megszervezéséhez, de hogy annak az aktuális közösségnek éppen most mire van szüksége, ahhoz az kell, hogy először figyeljünk rájuk.

Ez a misszió is folyamatos tanulás, felülvizsgáljuk azt, hogy hogyan tudunk jól segíteni, hogyan tudunk jó kísérők lenni – emelte ki Petra. „Nem én adom neki Jézust, mert ott van nála! De abban tudok segíteni, hogy felfedezze.” A mai fiatalok kapcsolódásban tudnak élni, találkozásban, ítéletmentes közegben. Egy lelkinap, ha jól van felépítve, megtámogatják szakmai anyaggal, meg tudja teremteni ezt a közeget. Figyelj, kérdezz! Ez nem azt feltételezi, hogy a pedagógusnak mindig minden esetben legyen válasza, hanem hogy engedje, hogy a kérdés mentén ő, a kérdező keresse az Istennel való kapcsolatot.

A hallgatóság soraiból érkezett a kérdés – bencés példára alapozva –, hogy foglalkozik-e a könyv a bevonódással, hogy a fiatalok hogyan evangelizálják egymást.

A könyvben van arra erős utalás és javaslat, hogy ha vannak helyi erőforrások a fiatalok között, akiknek ez nem idegen, érdemes bevonni őket abba a csapatba, akik a lelki napot tervezik. Nagyon világos kereteket kell adni, hogy mit kérnek tőlük, vagy hogy ott mi várható. Példát is említettek, mert a piarista rend ifjúsági mozgalmában, a Kalazancius Mozgalomban pont ez történik a nonformális egyházi közösségi nevelésben. A néhány évvel idősebb fiatalok párban vezetik a náluk fiatalabb csoportokat. A felnőtt jelenlét a mentorálásban van jelen. Nem a felnőttek tartják a közösségi alkalmakat, de élő szálakon kapcsolódnak a fiatalok közösségéhez.

A beszélgetés végén Zsódi Viktor elmondta, már előkészületben van a tartomány gondozásában egy sokszáz oldalas kiadvány, amely számos jógyakorlatot gyűjt egybe több témában, mint a csoportépítés, az önismeret, a lelkigyakorlatos tematikák és imavezetési módok. A tanév végén megjelenő kiadvány digitálisan is elérhető lesz, így könnyen és gyorsan juthatnak ötletekhez, jógyakorlatokhoz a szervezés során a kollégák.

>> A kiadvány letölthető itt! 

Forrás: Piarista Rend Magyar Tartománya

Képek: Csapó Viktória/PRMT

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  minden munkanapon: 9-13 óra
 

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dánielné Zelei Emese – irodai adminisztrátor
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
 

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU93 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41