Ugrás a tartalomra
beharangozó Hazai
2015. április 19. 8:00
Mindenhol

Kilenced-harmadik nap

Krisztus, az élő Isten Fia, te tisztán, szegényen és engedelmesen jártál itt, a földön, a mi útjainkon, és társunkká szegődtél a csendben és a hallgatásban. (Ferenc pápa imája)

 

V. 124. zsoltár: A zarándokok megmentője

Isten védelmezi övéit

Aki az Úrban bízik, akár a Sion-hegy, * megmarad örökre rendületlenül.
Jeruzsálemet hegyek övezik, † így karolja körül népét az Úr, * most és mindörökké. Nem maradhat a gonoszság uralma az igazak örökségén, * nehogy az igaz is gonoszságra nyújtsa ki kezét.
Tégy jót, Uram, a jókkal * és az igaz szívűekkel. Aki pedig rossz útra hajlik, † juttassa az Úr a gonosztevők sorsára. * Békesség Izraelnek!

 

VI. 125. zsoltár: A zarándokok biztonsága

Öröm és reménység az Úrban

Amikor visszahozta az Úr Sion foglyait, * mintha álomból ébredtünk volna. Megtelt akkor örömmel az ajkunk, * és nyelvünk ujjongva énekelt.
Akkor így beszéltek rólunk a nemzetek: * „Nagy csodát tett ezekkel az Úr!” Az Úr valóban csodát tett velünk, * ezért örvend a szívünk.
Foglyainkat, Urunk, vezesd vissza, * mint a patakokat Délen. Akik könnyek közt vetnek, * majd ujjongva aratnak.
Könnyezve mentek, mentek ők is, * vitték az új vetés magvait. De örömujjongás közt jönnek, jönnek vissza, * és összegyűjtik kévéiket.
 

Bár a zarándokélet az isteni ígéret sziklaszilárd alapjában gyökerezik, mégis megmarad – emberileg szólva – biztosítatlan és bizonytalan létezésnek. Isten továbbra is megmarad az ember számára a misztérium homályában, titkát csak múló pillanatokban nyilvánítja ki, azt is csak rövidke utalásokkal. (John testvér)

 

 

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Kiss István fr. Didák OFM

titkár: Pető Éva RSCJ

telefon: +36 20 423 8235 10-16 óra között

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Bencze Regina SSND munkatárs
Goreczky Tamás projekt koordinátor
Matolcsy János tanácsadó
Radnai Kinga munkatárs
 

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: Lobmayer Ágnes M. Judit SSND

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Dobszay Benedek OFM

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41