Múltunk jövője, avagy egy szerzetesi idősotthon régi-új jövőképe

Aki a piliscsabai Nagyboldogasszony Ház Idősotthonba belép, talán maga sem gondolja, hogy milyen hosszú, ma már történelmi korokon átívelő hagyomány részesévé válik. A modern, 1997-ben átadott főépület mögött ugyanis a ma is működő, eredetileg pihenőhelynek vásárolt régi épület húzódik, amit az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációja 1942-ben vásárolt meg. Senki nem gondolta akkor, hogy pár év múlva a történelmünk egyik legsötétebb rendszere köszönt ránk. Minden nehézség ellenére a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia fontosnak érezte, hogy a szétszóratott, sokszor idős és beteg szerzeteseknek méltó otthont, otthonokat teremtsen. Így lett ez a ház is 1959-ben 25 idős és beteg szerzetesnővér otthona a Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat fenntartásában.
Drupal alapú webhely
Image

 

1989-ben ismét nagyot fordult a történelem kereke. Amit pár évvel korábban kevesen gondoltak volna, az megvalósulhatott, újraszerveződhettek a szerzetesrendek, így kézenfekvővé vált, hogy a működését újrakezdő Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációja saját kezelésbe vegye a házat. Erre 1991-ben került sor, majd a szétszóratásból visszatérő nővérek magántulajdonuk értékesítéséből befolyt összegből lépésről-lépésre tudta a szerzetesrend az új épületszárnyat felépíteni, ami Dr. Takács Nándor székesfehérvári püspök úr által tartott házszentelés során kapta a NAGYBOLDOGASSZONY HÁZ nevet 1997-ben. 

Az idő előrehaladtával az idős szerzetesnővérek száma fogyatkozott, amikor is a fenntartó azt a döntést hozta, hogy az otthonba idős civil hölgyek is felvételt nyerhetnek. Bár a szerzetesnővérek száma folyamatosan csökkent, ezzel együtt az otthon szerzetesi jellege soha nem veszett ki teljesen, hiszen ma is három szerzetesnővér teljesít szolgálatot, ápolja a lakók testi-lelki egészségét, és az idős lakók között három idős szerzetesnővér is otthonunkban lakik. Azoknak tehát különösen ajánljuk figyelmükbe otthonunkat, akiknek fontos a vallásuk gyakorlása, hitük elmélyítése, igy többek között idős szerzetesnővéreknek, vagy papi, szerzetesi szolgálatot teljesítők női hozzátartozóinak. 

Otthonunk azonban nemcsak a múlt miatt izgalmas hely. Aki magának, vagy idős női hozzátartozójának otthont keres, annak jó szívvel ajánlom figyelmébe a piliscsabai Nagyboldogasszony Házat, mivel

  • az otthonban a munkakörök feltöltöttek, kellő számú és elhivatott személyzet gondoskodik a lakók testi-lelki jólétéről,
  • a szerzetesnővérek ma is köztünk élnek, nemcsak gondoznak és ápolnak, de a lakók minden lehetőséget megkapnak vallásuk gyakorlására,
  • az épületben természetesen kápolna is helyet kapott, ami nyitva áll a lakók előtt, rendszeresen van szentmise, igeliturgia, református istentisztelet,
  • az otthonban önálló főzőkonyha üzemel, a lakók helyben készült házias ételt kapnak napi öt alkalommal, igény szerinti diétás étrenddel,
  • otthonunk szakápolási tevékenységet is végez, valamint demens lakókat is fogad,
  • nyitott szemmel járunk az idősgondozás világában, tájékozódunk és törekszünk beépíteni működésünkbe a legkorszerűbb eljárásokat,
  • országos lefedettséggel működünk,
  • az otthon közúton és tömegközlekedéssel is könnyen elérhető, a vasúti- és buszpályaudvar pár perc sétával elérhető, a felújított Budapest-Esztergom vasútvonalon korszerű szerelvények ütemezett menetrend szerint közlekednek,
  • semmilyen kezdeti belépődíj nincs, a napi térítési díj méltányos,
  • a legtöbb szoba egy vagy kétágyas

Folytathatnánk, de egy kép ezer szónál is többet mond; minden érdeklődőt szeretettel várunk, látogasson el hozzánk, alakítsa ki a maga képét rólunk, aminek lakóként, vagy hozzátartozóként részesévé válhat, ha vonzónak találja. 

Szeretettel ajánljuk magunkat otthonunk lakói, munkatársai és fenntartója nevében is: 

 

Kóder György – Török Dénes 

intézményvezető és helyettese

 

Fotó: Formanek Tamás

 

A ház honlapja: https://nbahaz.hu

A fenntartó szerzetesrend honlapja: www.megvaltosnoverek.hu