Nyílt napot tartottak a szociális testvérek Nagyváradon

Nagyvárad
A Szociális Testvérek Társasága augusztus 19-én, szombaton nyílt napot tartott Nagyváradon. A nagyváradi nyílt napra azon alkalomból került sor, hogy a szociális testvérek központi vezetése az idén ott szervezett képzendők és képzők számára jubileumi nemzetközi továbbképzési napokat. A két képzési program között, amelyen közel negyven, öt országból érkező szociális testvér vett részt, egy nyílt nap keretében a nagyváradi hívek is megismerhették a társaság lelkiségét és helyi vonatkozású történetét.

 

Böcskei László nagyváradi megyés püspök nagylelkű vendégszeretetének köszönhetően felállíthattuk a püspöki palotában a korábban már májusban Kolozsváron bemutatott centenáriumi kiállítást is. A kiállítás új darabja a nagyváradi noviciátus 1936-os évi krónikája. A kiállítás megnyitásakor pedig a kerületi irattárban őrzött 1937–1944 között vezetett noviciátusi krónikájából hallhattak részletet a jelenlévők.

 noviciátus épületét 1944. szeptember 6-án bombatalálat érte, a krónika utolsó napjának (szeptember 9.) bejegyzésében pedig ez áll: „Nem akarjuk elfelejteni azt, amit Klára nővérünk mondott a bombázások idején: Hiszünk a Jóisten jóságában, abban, hogy jó, amit szán nekünk, akár élet, akár halál is legyen az. És ha kikerülünk még élve a pincéből – amint, hogy kikerültünk – akkor tudatosítsuk, hogy a még hátralévő életünkben megvalósítsuk igazán azt, amit a jó Isten rólunk elgondolt.”

Murányi Teréz testvér előadásából megtudhatták a jelenlévők, hogy a püspöki palotában őrzött Angyali üdvözlet– kép a testvérek nagyváradi noviciátusi kápolnájának volt egykori ékessége, amely előtt nagyon sok szociális testvér tette le fogadalmát, nemcsak erdélyi, de szlovák és magyarországi testvérek is. Az egykori noviciátusi házban, amely hajdan az egyházmegye papi szemináriumának egyik szárnya volt, és amely jelenleg a nagyváradi egyházmegye zarándokközpontja, nemcsak Boldog Salkaházi Sára, de Slachta Margit is megfordult, erről tanúskodik az 1935-ben a pünkösdi lelkigyakorlat alkalmával készült fénykép.

A nyílt nap alkalmával Kővári Magdolna testvér, a társaság általános elöljárója bemutatta, hogy a magyar alapítású közösség hogyan terjedt el az egész világon, a nyílt nap keretében tartott műhelymunkák alatt pedig a résztvevők közelebbről is megismerkedhettek a jelen lévő kubai és kaliforniai testvérek révén az adott országban zajló szolgálatainkkal.

A Szociális Testvérek Társaságának tevékenysége Romániában egy kofferrel kezdődött.

A kofferből lelki könyvek és kegytárgyak kerültek elő, amelyek eligazítást, bátorítást adtak a száz évvel ezelőtti háborgó történelmi viszonyok között élő embereknek. Ma is szükség van eligazításra, bátor kiállásra inspiráló életpéldákra! Ez adta az ötletet, hogy térjünk vissza a kezdetekhez, és hangsúlyosabb sajtóapostolkodással is ünnepeljük a jubileumi évet. Nagy öröm számunkra, hogy Nagyváradon mutathattuk be először Fenyvesi Judit testvér A Fény útja a sötétségben című könyvét, amely születésének századik évében jelent meg magyarul is, romániai kerületünk Creator könyvek kiadójának gondozásában. A kötetet Murányi Teréz testvér mutatta be, akinek szöveggondozási és szerkesztési munkája révén jelenhetett meg a könyv.

A kötet Fenyvesi Judit szociális testvér élettörténetét mutatja be, aki a Lélek vezetésének és átalakító hatásának köszönhetően a holokauszt és a kommunizmus rémségei közepette is meg tudta őrizni lelke integritását, és írásával tanúja akar lenni Isten hűséges szeretetének.  Mint szociális testvér túlélte családja tragikus sorsát, de a kommunisták tíz év börtönbüntetésre ítélték. Judit börtönéveinek nyomorúságát egy váratlan lehetőség követi: politikai menedékjogot kérhet Amerikában. Az olvasó felfedezheti benne az inspiráló vezetőt, aki reményt adott nemcsak a Szociális Testvérek Társasága közösségének, de a ma emberének is bátorítást nyújt élettörténetével.

A műhelymunkák alatt a résztvevők megismerkedhettek közösségünk lelkiségével, betekintést kaphattak Boldog Salkaházi Sára testvér életébe, a lectio divina gyakorlatába, a szentlelkes imamódba, rácsodálkozhattak a nőiség szépségére, de megtapasztalhatták Fecske Orsolya testvérünkkel a művészi alkotás örömét is.

A nagyváradi noviciátusnak a háború végett vetett, de a történelem vihara nem tudta megtörni közösségünk életerejét, ezért adtunk hálát az augusztus 20-ai szentmisén, amelyet Böcskei László püspök celebrált számunkra a székesegyházban. Ezúton is szeretnénk megköszönni a nagyváradi egyházmegye püspökének és a püspökség munkatársainak a nagyváradi programjaink megszervezésében nyújtott segítségét és vendégszeretetét.

Homa Ildikó SSS kerületi elöljáró

Fotó: Fecske Orsolya SSS

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41