Örökfogadalom Bakonybélben

2016. okt. 9. (vasárnap) 00:00
Bakonybél

A bakonybéli Szent Mauríciusz-monostorban október 9-én ökumenikus vesperás keretében reguláris oblátusként, harmadrendiként örökfogadalommal kötelezte el magát Isten szolgálatára Toókos Péter János bencés testvér, a Pápai Református Gyülekezet tagja.

Halmos Ábel, a közösség perjele köszöntőjében arról beszélt, mennyire jeles nap ez a monostor történetében. Jeles először is a monostor jövője szempontjából, hiszen a bakonybéli közösség újraindulása óta Toókos Péter János a második, aki a belépők közül véglegesen elkötelezi magát Istennek.

János testvér a Szentlélek hívására adott válasza a ma ünnepelt Szent Günter által 998 éve alapított, és 1998-ban újraindított monostorunk megmaradásának és evangéliumi küldetésének reményteli jele – fogalmazott a perjel.

Jeles számunkra a mai nap ökumenikus elköteleződésünk szempontjából is – tette hozzá Halmos Ábel. – János testvérrel közösségben naponta élhetjük meg az egyház – Urunk Jézus Krisztus által kívánt – egységét.

A monostor közösségével együtt ünnepeltek a Pápai Református Gyülekezet tagjai és más protestáns testvérek. Az ökumenikus szertartásra érkeztek Pannonhalmáról, Budapestről, Tihanyból és szerte az országból, sőt a határon túlról is oblátusok, szerzetesek, papok és lelkészek.

Halmos Ábel  külön megköszönte Steinbach Józsefnek, a Dunántúli Református Egyházkerület püspökének és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapátnak, hogy a kezdetektől bátran támogatták a bakonybéli monostort ezen a szokatlan úton. Zalatnay István lelkésznek azért mondott köszönetet, hogy a református egyház részéről János testvért kísérte, a pápai gyülekezetnek pedig, hogy tagjai közé fogadta a bencés oblátust, és így erősítette őt felekezeti identitásában. Hortobágyi Cirill pannonhalmi perjel pedig segített megteremteni azokat az egyházjogi kereteket, amelyek lehetővé teszik a református testvér csatlakozását a közösséghez.

„Szeretném megköszönni János testvér szüleinek, családtagjainak, hogy őt a keresztyén hitben fölnevelték, s támogatják abban, hogy velünk közösségben élje Krisztus-követő életét. Isten áldása kísérje mindannyiuk életét!” – adott hálát Halmos Ábel.

Toókos Péter János reguláris oblátusként, bencés harmadrendiként tett örökfogadalmat. Ez azt jelenti, hogy nem monasztikus szerzetes, de a monostor lelki családjához tartozik, nem áll az elöljáró, vagyis a bencés apát joghatósága alatt, de elfogadja lelki tekintélyét.

„Az obláció Istennek adott és az egyház által elfogadott ígéret arra, hogy keresztségünkből fakadó hivatásunkat elkötelezetten valósítjuk meg a Szentlélek vezetésével, a Regula és a korai monasztikus hagyomány alapján a monostorhoz tartozva” – olvashatjuk a bakonybéli Szent Mauríciusz-monostor honlapján. 

A monostor lelki közösségéhez tartozó oblátusok a lakóhelyüknek megfelelően több dékániához tartoznak. A Szent Mór-dékánia tagjai Pécsett és környékén, a Szent Pakhómiosz-dékánia oblátusai pedig az Alföld déli részén, Békéscsaba környékén élnek. Folyamatban van egy bakonybéli dékánia születése is. Spirituális vezetőjük mindenkor az apát – jelen esetben a pannonhalmi főapát – által megbízott rektor. E tisztséget Bakonybélben jelenleg Halmos Ábel perjel tölti be.

Forrás: /Magyar Kurír/Szent Mauríciusz-monostor, Bakonybél

Fotó: Pesthy Márton/Veol.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41