A Szentlélek vezet be Krisztus halálának titkába

2017. már. 27. (hétfő) 07:15
Róma
Március 24-én tartotta meg P. Raniero Cantalmessa kapucinus a Római Kúria számára a harmadik nagyböjti elmélkedését, melynek témája a Szentlélek szerepe Krisztus húsvéti misztériumában. A Redemptoris Mater kápolnában tartott prédikáción – melyen részt vett Ferenc pápa is – a szónok folytatta a Szentlélek üdvösségtörténeti szerepéről szóló sorozatát.

Bevezetőjében kiemelte, hogy a mostani téma meghaladja napjaink elsőrendű kategóriáit, melyeket az aktuális, a sürgős, a fontos jelzőkkel illetünk. A Szentlélek szerepe ezekkel az időbeli kényszerekkel szemben alapvető jellegű, mert a keresztény élet egészére világít rá, nem csak annak egyes részeire. Lehet-e annál fontosabb és aktuálisabb kérdés, hogy a halál az élet végét jelzi-e, vagy ellenkezőleg, egy új kezdetet jelöl? – tette fel a kérdést a szónok, világos utalással a kereszténység, így az európai kereszténység gyökereire is.    

Módszeréhez híven a kapucinus barát a Szentírás szavaival igazolta gondolatait, hiszen a Zsidókhoz írt levél tanúsága szerint „Krisztus az örök Lélek ösztönzésére ajánlotta fel magát az Istennek” (Zsid 9,14). Az egyház liturgiája ennek jegyében folytatja ma is az imádságát: „Urunk Jézus Krisztus, az élő Isten Fia, aki az Atya akaratából, a Szentlélek közreműködésével megváltottad a világot”. Főként János evangéliuma beszél a Lélek és Jézus halála kapcsolatáról, ahogy hárman tanúskodnak: a Lélek, víz és a vér (1Jn 5,7-9). Végső értelemben a Szentlélek viszi Jézust  a keresztre, a kereszten pedig maga Jézus adja nekünk a Szentlelket.

Beszéde második részében Cantalamessa atya Jézus halálát az egy igaz halála képében értelmezte, aki mindenkiért meghalt. Hitvallásunkban mi nem beszélünk a halálról, közvetve valljuk meg a „holtak feltámadása” formában, hiszen a halál kikerülhetetlen tapasztalat, de nem tárgya a hitnek. A halál ugyanakkor az emberi élet legnagyobb problémája. A szónok Szent Ágostont idézte, aki szerint „a halál elodázhatatlan, mert a halál egy olyan halálos betegség, ami alól senki nem tudja kivonni magát”. A modern korban Martin Heidegger filozófus halálra szánt lényként határozta meg az embert, noha az ember éppen az Isten szándéka szerint az örökkévalóságra teremtetett. A döntő tényt Krisztus halálának a pillanatában olvassa Pál apostol: „Meghalt mindenkiért” (2Kor 5,15). Ezt képiesen úgy lehetne mondani, hogy Krisztus Isten Fiaként alászállt a sírba, mint egy sötét börtönbe, de abból az ellentétes oldalon jött ki. Nem oda tért vissza, ahová Lázár, vagyis a korábbi életébe, hanem feltámadásával egy rést nyitott a halálon, hogy aki benne hisz, követhesse őt a halálon túl.      

A halál gyógyítását célzó emberi kísérletekkel szemben az igazi választ Pál apostol adja többek közt a római és a korintusi levélben: „Amikor a romlandó magára ölti a romlatlanságot, a halandó a halhatatlanságot, akkor teljesedik az Írás szava: A győzelem elnyelte a halált. Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod? A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De legyen hála Istennek, mert ő győzelemre segít minket, Jézus Krisztus, a mi Urunk által. (1Kor 15, 54-57). Az első tesszalonikai levelében pedig így ír a Népek Apostola: „Az elhunytak sorsáról nem akarunk tájékozatlanságban hagyni benneteket, testvérek, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reményük. Ha Jézus, mint ahogy hisszük, meghalt és feltámadt, akkor Isten vele együtt feltámasztja azokat is, akik Jézusban hunytak el” (1Tessz 4,13-14). Nem kéri a híveitől, hogy egyáltalán ne szomorkodjanak, hanem ne úgy, mint a többiek. A halál a keresztény ember számara nem az élet vége, hanem inkább az igazi élet kezdete. A halál a keresztény ember számára nem egy ugrás az üres semmibe, hanem ugrás az örökkévalóságba. Ez egy születés, mert ekkor kezdődik egy új élet, mely már többé nem a halál felé halad, hanem az örökkévalóság irányába tart. Másfelől keresztség is, amiről Jézus beszél éppen a halálával kapcsolatban: „Azért jöttem, hogy tüzet dobjak a földre. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon! Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Annyira szorongok, míg be nem teljesedik” (Lk 12,49-50). A keresztény ember számára a halállal való szembesülés nem gyarapítja a félelmet, hanem éppen elveszi, miként Pál írja:  „hogy így halálával legyőzze azt, aki a halálon uralkodott és felszabadítsa azokat, akiket a haláltól való félelem egész életükre rabszolgává tett” (Zsid 2,15).

Bejezésül Cantalamessa atya egy „jámbor gyakorlatot” osztott meg a Pápai Kúria tagjaival, amit mindenkinek szívből ajánlott, vagyis hogy vegyük elő az evangélium egyik szenvedéstörténetét és nyugodt körülmények közt olvassuk el az egészet. Elég mindössze fél óra hozzá! A gyakorlathoz a szónok egyik személyes élményét mesélte el. Egyik ismerőse egy intellektuális asszony ateista volt. Egyik nap rászakadt a szörnyűséges hír, hogy tizenhat éves lánya csontrákos beteg lett. Kórházba kerül és megoperálják. A műtőből csövekkel, szondákkal teli hordágyon hozzák a szobájába. Rettenetesen szenved, nem akar hallani semmiféle vigasztalást. Anyja, tudva, hogy a lánya hívő lélek, kedveskedni akar neki, megkérdi: Talán olvassak fel valamit az evangéliumból? – Igen, anya! – válaszolja. – Jó, de mit? – Olvasd nekem a passiót! Anyja elszalad a kórházlelkészhez és tőle kér egy újszövetségi szentírást. Leül a rákos beteg, frissen operát lánya mellé és olvasni kezdi Urunk Jézus Krisztus szenvedéstörténetét. Lánya csöndben hallgatja, majd elalszik, de az anyja, ott a kórházi félhomályban tovább olvas, most már csak önmagában és önmagának, életében először. A lány elaludt, ő pedig, az anyja felébredt. Felébredt az ateizmusából. Jézus szenvedéstörténete  változtatta meg az életét, egyszer s mindenkorra. Imádunk Téged Krisztus és áldunk téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot! – idézte végül a szónok a nagyböjti keresztútjárás visszatérő imádságát.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41