Ugrás a tartalomra
rólunk és tőlünk Hazai
2019. augusztus 10. 9:30
Budapest

Szerzetesként az államigazgatásban

Életem első fele a létező szocializmus idejére esett, amikor a vallás elsorvasztása, a templom falai közé történő visszaszorítása volt a cél. Fel sem merült, hogy keresztény hitemnek, ill. a hitnek általában közvetlen hatása lehet a közéletre.

Mindig foglalkoztatott az igazságosság és az igazságos társadalom kérdése, a társadalmi bajok feltárása, az életfeltételek javítása egy hatékonyabb gazdaság kialakítása révén, és nem utolsósorban a közszellemformálás. Kerestem, hogy a Krisztus-követés mit jelent a mindennapokban. Ez leginkább a jelenlét szolgálata lehetett. A társadalom keresztény elvek szerinti átalakításáról, strukturális reformokról nem is álmodtunk. De hiszen Jézus sem szüntette meg a rabszolgatartást, és nem állította helyre Izrael országát sem.

A rendszerváltás hajnalán szólított meg Nyíry Tamásnak az irgalmas szamaritánus történethez fűzött magyarázata. Arról beszélt, hogy az irgalmas szamaritánus sokkal hatékonyabb lett volna, ha a bajba jutott embernek nyújtott személyes segítség mellett a megelőzésre is odafigyel, bemegy Jeruzsálembe és megszervezi az utak védelmét. Ez is a hitünkből következő feladat.

Ekkor már fogadalmas tagja voltam az illegalitásban működő Szociális Testvérek Társaságának. Tudtam, hogy az alapító, Slachta Margit gondolatának megfelelően mennyire fontos a megelőzés és a bajok forrásának kutatása. Slachta Margit a testvérek munkáit a piramishoz hasonlította, aminek alapja a karitatív munka, majd a szociális, szociálpedagógiai tevékenység, föl egészen a zárókőig, a politikáig. A piramis magasabb szintjein lévő munkák kihatása értelemszerűen nagyobb, mint az egyéni karitatív munkáé. A közéletbe 1989-től kapcsolódtunk be, önkormányzati képviselőként, polgármesterként, sőt ekkor még a politikai pártokba is vállaltunk feladatokat. Tehettük, mert az alapító szándéka szerint a testvérek az ősi szerzetesi gondolatot modern formában élik, és a Társaság kánonjogi formája nem akadályozhatja a kitűzött feladatok szolgálatát. A Szociális Testvérek Társasága jelenleg pápai jogú apostoli élet társasága, ennek megfelelően nem tilos a pártpolitika sem, bár ma ez utóbbiban már nem vagyunk jelen.

Behatolni a világba és kereszténységgel áthatni azt

Slachta Margitról közismert, hogy a magyar Parlament első női képviselője volt, a keresztény feminizmus egyik képviselőjének is szokták tekinteni. Az „egyetlen férfi a Parlamentben”, aki a három képviselői ciklusa alatt és a ciklusok között is alkutlanul kiállt az általa fontosnak tartott ügyek, az Isten ügye mellett. Nem volt közömbös vagy semleges. Ha kellett – és nagyon gyakran kellett –, szembeszállt az uralkodó hatalommal, pusztító ideológiákkal is.

Az ideológiákkal való szembeszállásra elsősorban a testvéreket készítette fel, a testvérek pedig mozgalmakat vezettek, újságokat szerkesztettek, összefogták a dolgozó lányokat, katolikus nőket. Bevitte a közéletbe a női szempontokat, a megelőzésre helyezve a hangsúlyt. Az árva közügyek anyjává lett.

A Társaság szociális munkája kezdetektől a társadalom egészére irányult, kiemelt hangsúlyt kapott benne a közéleti szerepvállalás. Ennek fontossága jól nyomon követhető a különböző társasági dokumentumokban is.

Az 1923-as Alakulási Jegyzőkönyv szerint: „A Társulat feladata, hogy hivatásos és képzett munkaerőket állítson be a modern élet által teremtett minden téren, ahol ezen munkára gyermek-, nő- és családvédelmi vonatkozásokban karitatív, szociális valláserkölcsi, gazdasági, népegészségügyi, kulturális és állampolgári szempontból szükség van.”

A Társaságot ismertető füzet 1928-ban a közéleti szerepvállalást már a Társaság legsajátosabb feladataként említi, bemutatva az ősi bencés alapokra épülő, Isten irgalmas szeretetét közvetítő szerzetesélet és a közéleti küldetés kapcsolatát: „Érthető, hogy az irgalmas szeretet először odafordul, ahonnan a szenvedők jajkiáltásai hallatszanak. (…) De még inkább érthető, hogy a szeretet nem pihenve, megkeresi a bajok forrásait, a segítésnek köbgyökön ható eszközeit és így eljut a közélet terére, a városi és államélet centrumaiba.”

A Társaság fennállásának 20 éves évfordulóján legfőbb feladatként a társadalmi reformokért való munkát és az újpogány világ újrakeresztelését nevezi meg az alapító. „Társaságunk (…) az Úr Isten iránt való szeretetből nem hagyja el a világot, hanem behatol oda, hogy kultúráját kereszténységgel áthassa. (…) az újpogány világ újrakeresztelésében való szolgálatot tartja hivatásának. Társadalmi reformokért kívánunk dolgozni. Ez úttörő munkát jelent.”

A közéleti munka azon a meggyőződésen alapul, hogy a társadalom krisztusibb berendezkedése nélkül minden szociális és karitatív működés elégtelen. A krisztusi alapok elvesztése jogbizonytalanságot eredményez, mert ember nem képes más emberek számára az emberi méltóságot és jogot biztosítani. „szilárd, biztos, békés, nyugodt, boldog és boldogító államélet csak a krisztusi erkölcsök jogelvein épülhet.”

A II. világháború idején az előbbi gondolat folytatásaként arra mutatott rá, hogy a földi pokol, a háborúk tüzét is a krisztusi igazságok és jogrend megtagadása gyújtotta meg, s mindenki állampolgári, politikai tevékenységet végez, aki a tömegeknek előéli a krisztusi erkölcsöket.

Slachta Margit prófétai látásmódja alapján nemcsak társadalmi reformokért küzdött, nemcsak a politikai és a gazdasági struktúrákat akarta átalakítani, de felismerte azt is, amit csak II. János Pál pápa fogalmazott meg jóval később, hogy ti. a struktúraátalakítás szükséges, de nem elégséges. Minden struktúrát a bűnös ember működtet ugyanis, ezért a bűn struktúráit kell átalakítani. Az egyes emberek személyes megtérésére van szükség, amire az ember a Szentlélek segítsége nélkül nem képes. A legszociálisabb tett az ember megtérésre, tudatos keresztény életre segítése.

Mit használ, ha keresztény vagy, és nem tudod, hogy az vagy? Mi tesz azzá?

Slachta Margit a hangsúlyt az ember istengyermeki méltóságára, kegyelmi életére helyezte. Ezeken alapszik ugyanis az egyesek, családok, egyházi és társadalmi közösségek, népek és nemzetek sorsának alakulása, boldogsága. Az istengyermekség tudata nélkül az emberi méltóság sem őrizhető meg. Ehhez szükséges a hitigazságok ismerete, a szilárd világnézet is.

Abban az időben is kevés tudatos, a korszellemmel szembeszállni képes keresztény volt. Ezért 1942-től elindították a kereszténység alapjaira épülő világnézeti kurzusokat. Vallották, hogy „a krisztusi igazságok, a bennük rejlő kérlelhetetlen logikai gondolatsor végeredményben az államélethez vezet.”  „A hitigazságok hivatása nem kizárólag az, hogy az embert az Örökkévalóságban boldogítsák. Első hivatáskörük a föld: ahol érvényre jutnak, ott megáldják a földi életet.” 

A bajok okainak helyes úton kereséséhez és azok orvoslásához a szerzetesi hivatás vagy a tudatos kereszténység mellett a képzettség is elengedhetetlen. Ezért 1937-ben a Társaság megnyitotta Magyarország első korszerű szociális képzőjét. Nemcsak a Képző felállítása volt újdonság, hanem az a fajta szociális munka is, amit ott tanítottak. Margit testvér szerint: „A társadalom él, tehát annak, aki a társadalom életére akar hatni, ugyanolyan haladónak, mozgékonynak és fejlődésre képesnek kell lennie, mint amilyen folytonosan haladó (sokszor rohanó), mozgékony  (…) a társadalom élete. A mi szemünknek mindig a társadalmon kell pihennie… és munkánkat mindig ahhoz kell szabnunk. Akár úgy, hogy támogatjuk, akár úgy, hogy annak ellene dolgozunk.”

Egyéni, társadalmi és állami életünk alakulásának legdöntőbb tényezője

Korunkban kevesen vannak, akik a hitet jelölnék meg egyéni életük, a társadalmi vagy az állami élet alakulásának döntő tényezőjeként. A Pew Research Center januárban publikált kutatása[12] szerint a magyarok leginkább (66%-ban) a klímaváltozástól, a globális felmelegedéstől félnek, ezt követi (59%-kal) az iszlám államtól való félelem. Még a keresztények mindennapi döntéseit is gyakran az a meggyőződés határozza meg, hogy a legnagyobb rossz nem a bűn, hanem a szenvedés. Ez utóbbi az, amit mindenáron el kell kerülni.

A relativizmus diktatúráján lassan túlhaladó, az ember antropológiai átalakítását megcélzó korban – vagy ahogy Ferenc pápa fogalmaz – a kulturális és ideológiai gyarmatosítás korában élünk. Ez a fajta gyarmatosítás elszakít a gyökerektől, elveszi a szabadságot, beleértve a gondolkodás szabadságát is, lerombolja egy nép emlékezetét, és céljainak megfelelő nevelési rendszert kényszerít a fiatalokra.

Ha pedig gyökértelenné válunk, tájékozódási képességünket is elveszítjük. Így az egyre bonyolultabbá váló társadalmi, politikai, gazdasági struktúrák alakítása során beleütközünk abba a nehézségbe, hogy a technikai lehetőségek fejlődésével egyrészt megnő az ember mozgástere, másrészt eltűnik a jó és a rossz, az erkölcsös és az erkölcstelen kategóriája. Minden relatív, semmi sem jó önmagában. Csak a következményekből lehet megítélni, hogy valami erkölcsös-e. Ratzinger bíboros ezt a kérdést elemezve a kultúrák válságáról szóló előadásában már 1992-ben arra hívta fel a figyelmet, hogy a technikai lehetőségek és az erkölcsi energia közti aránytalanság a jelen legsúlyosabb veszedelme. Kultúránk „Tudatosan elvágja saját történeti gyökereit, megfosztva magát azoktól az éltető erőktől, melyekből felnőtt: az emberiségnek attól az alapvető emlékezetétől, amely nélkül az ész elveszíti a tájékozódást. Ma ugyanis az az elv érvényesül, hogy az emberi cselekvés mértéke az ember képessége. Amit képes megtenni, azt meg is teheti. Többé nem létezik a meg tudom tenni és a megtehetem közötti szétválasztás, mert ez a szabadság ellen szólna, amely abszolút értelemben a legfőbb érték.”

Fentiekből következik, hogy egyre inkább eltűnik a bűn fogalma és erkölcs helyett egy megfoghatatlan új moralizmus határozza meg a döntéseket. Ilyen környezetben a hitből fakadó cselekvésnek és az egyház tanításának egyre kisebb a szerepe. A véleménynyilvánítás, sőt az ember szabadsága is csak arra terjed ki, ami nem sérti az uralkodó kultúrát. Ebben a kultúrában ismerni, megőrizni és megélni a hitünket, ahogy Slachta Margit fogalmaz, előélni azt másoknak, ma is állampolgári cselekvés. Az én személyes közéleti cselekvésem pedig közel 25 éve az egyház/egyházak szolgálatában, szabadságuk és függetlenségük biztosításáért való munkában telik.

Az egyházak szabadságának, függetlenségének, működési lehetőségeinek biztosítása ma

A rendszerváltást követően, az egyházi struktúra kiépítésének idején lettem a Katolikus Püspöki Konferencia gazdasági főtanácsadója. Ebben az időszakban indulhattak az egyházi iskolák, szociális intézmények, indult a katolikus rádió, szerveződtek, illetve szerveződtek újjá a különböző hitéleti intézmények is. Legfőbb feladat volt mindehhez megteremteni a személyi és az anyagi feltételeket, a jogszabályi hátteret, figyelni arra, hogy az állami törvények révén is biztosítva legyen az egyház szabadsága és függetlensége. A leglényegesebb szempont pedig az volt, hogy az intézményesülés az egyház küldetésének megvalósítását, a hit hirdetését és annak a társadalomban történő megélését segítse, ne pedig akadályozza. Ahogy Varga László kaposvári megyéspüspök egy 2018-ban megjelent interjúkötetben rámutat: „Az igazi rendszerváltást az jelenti, ha megéljük az evangéliumot. Az Egyházban és az Egyház által az egész társadalomban. (…) Lehetnek iskoláink, lehetnek intézményeink – nagyon fontosnak tartom őket, szükség van rájuk –, de a lényeg akkor sem változott. Ha nem evangelizálunk, ennek hiányában csak egyfajta restaurálás folyik.”[15] Ha nem alakítjuk át a bűn struktúráit, hiába építjük az intézményi, gazdasági és egyéb struktúrákat.

Az én feladatom a szervezési, vezetési, ellenőrzési és gazdasági kérdéseken túl kiterjedt az állammal folytatott tárgyalásokon való részvételre, a különböző jogszabálytervezetek véleményezésére, s ezen keresztül olyan szempontok érvényesítésére, amelyek az egyház szabadságát és függetlenségét biztosítják. Ebben a munkában szorosan együttműködtünk a többi egyházzal is, mivel az érdekeink a legtöbb esetben azonosak voltak. Ez létrehozta az ökumenizmust annak ellenére, hogy a társadalmi kérdések megítélésére vonatkozóan főként a katolikus egyház rendelkezik átfogó tanítással.

Jelenlegi, az egyházak, egyházi intézmények szabályozására vonatkozó munkámban nemcsak az elmúlt évek tapasztalata segít, hanem az is, hogy a feladatom gyakorlatilag nem változott. Azt próbálom szem előtt tartani, hogy a megalkotásra vagy módosításra kerülő jogszabályokban az egyházak sajátosságai jelenjenek meg.

Sok más országtól eltérően Magyarországon az állam és az egyház egymástól különváltan működik, de a közjó előmozdítására együttműködnek. A törvények biztosítják a lelkiismereti- és vallásszabadság jogának érvényesülése mellett az egyházak autonómiáját, belső szabályaiknak megfelelő működését. Azt is kimondják, hogy az állam az egyházak irányítására, felügyeletére semmilyen szervet nem hozhat létre, azok belső szabályainak érvényesítése érdekében állami kényszer nem alkalmazható. Az alaptörvény-ellenesen működő bevett egyház ilyen jogállását ugyanakkor az Országgyűlés az Alkotmánybíróság elvi véleménye alapján megszüntetheti. Nem magát az egyházat, csak a kiemelt, bevett egyházi jogállást. Ez védelem a társadalom számára az olyan egyházakkal szemben, amelyek súlyosan korlátozzák tagjaik lelkiismereti szabadságát. Az ideológiailag semleges állam szabályrendszere, etikai normái azonban lényegesen eltérhetnek és a legtöbb esetben el is térnek az egyházak normáitól. Így az egyházakat is meg kell védeni egy olyan nem kívánt alaptörvénnyel szemben, amely csak addig biztosítaná az egyházak szabadságát, amíg az nem ütközik az uralkodó eszmei irányzatnak – az alkotmányba vagy alaptörvénybe rögzített – követelményeivel. Ratzinger bíboros a korábban már idézett 1992-es előadásában utalt arra a veszélyre, hogy vallási kultúrák csak úgy és olyan mértékben létezhetnek, ha tiszteletben tartják a radikális felvilágosult kultúra követelményeit és magukat alárendelik neki. „A diszkrimináció fogalmát egyre inkább tágítják, ezért a diszkrimináció tilalma egyre inkább a véleménynyilvánítás szabadságának és a vallásszabadságnak a korlátozása lesz. Hamarosan többé nem lehet állítani, hogy a homoszexualitás – amint a Katolikus Egyház tanítja – objektív rendetlenség az emberi életben. És azt a tényt, hogy az Egyház meg van győződve arról, hogy nincs joga nőket pappá szentelni, egyesek úgy tekintik, hogy mostantól fogva nem egyeztethető össze az európai Alkotmány szellemével.”

A hatályos törvényekből kiolvasható az is, hogy a vallás az ember egész életét átfogja, a vallási tevékenység nem szabadidős tevékenység. A lelkiismereti- és vallásszabadságot ezért az élet különböző területein biztosítani kell az állami és egyházi intézményekben egyaránt.

A saját vallásnak megfelelő oktatási, szociális, egészségügyi intézmény választásának szabadsága a vallásszabadság egyik lényeges eleme is. Az elkötelezettséghez szükséges a fenntartói szabadság, mozgástér, az egyház tanításának érvényre juttatása az adott intézményben, valamint a működést biztosító egyenlő finanszírozás. Legalább ilyen fontosak az elkötelezett, hívő munkatársak, akik – ahogy Slachta Margit száz évvel ezelőtt fogalmazott – nem csupán az állami tanterv vagy szociálpolitika végrehajtói.

Katolikusként élni, beszélni és cselekedni nem könnyű feladat. Szükséges hozzá a bűn struktúráinak felismerése és lebontása, vagy ahogy Szent Benedek fogalmaz, a morum conversio, a mindennapi megtérés, gondolkodásunknak szüntelen Isten akaratához történő igazítása. Hivatásunk a környezetünk, társadalmunk átalakítása, ha másként nem, azzal, hogy Krisztust követjük a mindennapokban. A krisztusi igazságok felmutatásával, előélésével állampolgári, politikai tevékenységet végzünk, emberibbé téve társadalmunkat is. „Aki ma beszél, amikor beszélni kell; aki, mint katolikus beszél és cselekszik, mikor szól és tesz, az a társadalmat és az államot alapjaiban támogatja. – Ez az a közéleti munka, melyre elsősorban érzünk hivatást, és melynek oly kimondhatatlanul kevés társadalmi munkása van.”

Dr. Németh Emma SSS

Forrás és fotó: http://jelujsag.hu 

Képek:

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Kiss István fr. Didák OFM

titkár: Pető Éva RSCJ

telefon: +36 20 423 8235 10-16 óra között

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Bencze Regina SSND munkatárs
Goreczky Tamás projekt koordinátor
Matolcsy János tanácsadó
Radnai Kinga munkatárs
 

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: Lobmayer Ágnes M. Judit SSND

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Dobszay Benedek OFM

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41