Szerzetesrendi hivatásgondozók találkozója

A szerzetesi iroda koordinálásával és Petres Lúcia domonkos nővér vezetésével a szerzetesrendek hivatásgondozói évi négy alkalommal találkoznak. Két előadással egybekötött fórumon vesznek részt, és két szupervízióra is van lehetőségük.
Drupal alapú webhely
Image

 

A hivatásgondozás az alapja mindennek – mondja Lúcia nővér. Ha nincsenek hivatások, akkor szerzetesrendek sem lesznek. Energiát kell fektetni ebbe a területbe, hogy a szerzetesi élet megmaradjon és virágozzon.

Május 28-án a hivatásgondozás egyházjogi területét járta körül Orosz Lóránt ferences kánonjogász segítségével a mintegy húsz jelenlévő szerzetes. Az előadó először a megszentelt élet formáiról beszélt, majd felvázolta a novíciátus, ideiglenes és örökfogadalom történetét, utána  a tagok felvételéről beszélt. Kiemelte, hogy fontos a fokozatos bevezetés a szerzetesi és közösségi életbe. Ezután az egyházi törvénykönyv ide vonatkozó jogszabályait felolvasták és értelmezték, ezt követőan a már előzetesen, írásban feltett kérdésekre válaszolt Orosz Lóránt.

Szünet után kiscsoportos beszélgetés kezdődött arról, hogy mi érintette meg a résztvevőket ma, mi indította útnak őket, és ezen kívül tapasztalatokat osztottak meg egymással. Ez idő alatt még volt lehetőség személyes jogi tanács kérésére Lóránt atyától.

A zárókörben elhangzott, hogy erre a mostani alkalomra nagy szükség volt, és hogy legközelebb ősszel találkoznak újra, amelyre Nagy Bálint jezsuita hivatásgondozót hívták meg előadónak.

A találkozót imával kezdték és zárták, hálát adva és dicsőítve.

 

Írta és fotózta: A.nett/MSZKI