Új elnököt választott az MRK

2021. jún. 16. (szerda) 09:00
Budapest

A Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciájának (MRK) rendes tagjai 2021. június 16-án új elnököt, és ugyanekkor elnökségi tagokat is választottak Budapesten, az MRK tavaszi ülésén. 

Az új elnök Németh Emma SSS (a Szociális Testvérek Társaságának  kerületi elöljárója) lett.

Három éven keresztül Lobmayer Ágnes M. Judit SSND (a Boldogasszony Iskolanővérek tartományfőnöknője) töltötte be ezt a tisztet, akinek a tagok megköszönték eddigi elnökségi munkáját.

A választott elnökségi tagok:

Suller Melinda SJC (elnökhelyettes)

Deák Hedvig OP  

Kórodi M. Veronika SFPS

Tornya Erika RSCJ

 

Lobmayer M. Judit leköszönő MRK elnök szavai után közös imádsággal - a napközi imaórával - kezdődött a plenáris ülés, amelynek a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola adott otthont.

A plenáris első részét megtisztelte jelenlétével Michael August Blume nuncius úr is, aki szavaival biztatta a jelenlévőket: tartsanak ki abban, hogy mélyítsék hitüket és bizalmukat Jézus Krisztusban. Ahhoz, hogy az Úr vezetését felismerjék, folyamatos imádság, megkülönböztetés, dialógus szükséges. Nuncius úr imáiról biztosította a szerzeteseket.

Ezután Lobmayer M. Judit SSND beszámolt az elnökség elmúlt három éves munkájáról, az FSZK-val való közös tervezésről, együttműködésről. Beszélt a szerzetesi zarándoklatokról Mátraverebély-Szentkútra, a megszentelt élet napjának ünnepeiről, valamint az UCESM munkájáról. Felvázolta még az elnökség egyéb rendszeres, illetve eseti tevékenységeit is.

Suller Melinda SJC elmondta a különböző munkacsoportok eddigi tevékenységét, amiről részletesebben minden nővér tájékozódhatott a Híroda elnevezésű online lapból, amelyet havonta küld ki a szerzetesi iroda a rendeknek. Az alábbi munkacsoportokról, tevékenységekről esett szó: köznevelési, szociális munkacsoport, ELZA (lelkigyakorlatos terület együttműködése), hivatás, képzések, gazdasági munkacsoport, média műhely, történeti kutatás, szerzetesrendekről forgatott dokumentumfilm-sorozat, NEK, könyvkiadás, emberi méltóság projekt, zarándoktábor projekt.

Az elnökségi beszámoló végén Lobmayer Judit SSND témajavaslatokat tett az új elnökségnek. Kedves gesztusként egy kis ajándékkal megköszönte a nővérek és a szerzetesi iroda támogatását, segítségét.

Majd Légrádi Gabriella SCSC beszámolt a Solwodi Egyesület munkájáról és Kiss Didák OFM ismertette a pénzügyi beszámolót.

A beszámolókat szünet követte, mely alatt az asztalokra kitett papírokra a nővérek javaslatokat írhattak a különböző munkacsoportok, illetve az elnökség tevékenységéhez.

A plenáris folytatásaként a női és férfi szerzetesi konferencia egyesítésének kérdése került szóba. Lobmayer M. Judit ismertette az MRK elnökségének meglátásait, majd felkérte Hortobágyi T. Cirill OSB pannonhalmi főapátot, az FSzK elnökét, hogy az ő nézőpontjukat is ismertesse. Cirill atya beszámolt még a Szerzeteskongregációnál tett látogatásukról Rómában.

Délben szentmisén vettek részt a szerzetes-elöljárók a Piarista kápolnában, amelyet Hortobágyi T. Cirill OSB mutatott be, és Szakál Ádám SchP provinciális koncelebrált, aki a ház nevében köszöntötte a nővéreket.

Cirill atya  prédiációjában kiemelte a derű és alázat erényét. Az alázat lényegét a józan önismeretben és az elfogadott énképben határozta meg. Emberségünk tiszta, jóirányú formálódásának útjára hívta fel a figyelmet. Fontosnak tartja a szerzetesi életben az Istenre hangolódó béketűrő lelkületet és az imádság lelkületét. Magának a szerzetesi odaadottságnak van értéke, nem csak a tevékenységeknek, mert létünk megelőzi tetteinket. Kérte a jelenlévőket, hogy nézzék meg, életük hol válik gyümölcsözővé az egyház és a többi ember számára. 

Délután az MRK rendes tagjai megválasztották az új elnökséget. A Szentlélek segítségül hívása után felolvasásra került a délelőtt folyamán megszületett javaslatok listája. Ezután a nominált nővérek pár szóban bemutatkoztak, majd megkezdődött a választás. A plenáris hálaadással ért véget.

 

Forrás: Kórodi Veronika és Mészáros Anett/MSZKI

Fotó: Mészáros Anett és Kiss Didák

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Nagy-Bozsoky Anna – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41