Nov.
10
Szent Márton püspök ünnepe (november 11.)
Imádkozzunk a Szombathelyi Egyházmegyében élő szerzetesekért!
Annunciáta Nővérek Kongregációja
Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációja
Don Bosco Szalézi Társasága
Ferences Mária Misszionárius Nővérek
Isteni Ige Társasága
Isteni Szeretet Leányai Kongregációja
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
Notre Dame Női Kanonok - és Tanítórend
Szent Domonkos Rend Magyar Tartományfőnöksége
Szeretet Leányai Társulata
Szociális Testvérek Társasága
Lelkiségünkből
„A testvérek közös útját tudni kell a szabadság felé irányítani Isten ritmusai és korszakai szerint. Az, hogy közösen fürkésszük a látóhatárt és virrasztunk, azt jelenti: együttesen -egyéneknek, közösségeknek, intézményeknek-engedelmeskednünk kell, hogy belépjünk az értékeknek egy másik rendjébe, megértsük a valóság új, a régitől eltérő értelmét, higgyük, hogy Isten itt jár mellettünk, még ha nem is hagyott látható nyomokat, de észleltük őt, mint zengő csendű hangot, mely egy elképzelhetetlen szabadság megtapasztalására ösztökél minket, hogy elérkezzünk Isten misztériumának küszöbéhez.” Részlet a Fürkésszétek! című levélből
Aláírás
Szöveg és fotó: 2016