Jártál már Bátán, ahol mindig új kegyelem vár?

"Bátán, Magyarország egyetlen Szent Vér kegyhelyén, ahol minden Jézus szeretetéről, és értünk vállalt áldozatáról beszél, kétnapos zarándoklaton voltunk húszan. Társult tagjaink többsége, és baráti körünkből néhányan az ország különböző pontjairól, még Zentáról is."  Az egyházközségi nővérek beszámolóját közöljük.

Drupal alapú webhely
Image

 

SÜMEGI JÓZSEF, a pécsi egyházmegye állandó diakónusa, a BÁTAI SZENT VÉR ŐRE  volt a házigazdánk, aki nagy szeretettel fogadott minket, és előadásában felidézte a hely történetét: ősi, ismert voltát, hiszen Magyarország királyai, Szent Lászlótól  kezdve Hunyadi Mátyáson át számos király és más magyar történelmi személy (pl. Szilágyi Erzsébet, Kinizsi Pál, Zrínyi Miklós), valamint püspökök zarándokhelye volt Báta. 

Jézus Krisztus Szent Vérének  ereklyéje Mátyás királyhoz köthető. II. Lajos királyunk, mielőtt a mohácsi csatába indult, ezen a helyen gyónt és áldozott. A templomhegy őrzi a kb. 10 ezer magyar vértanú csontját, akiket a törökök a mohácsi csata idején, mint keresztény magyarokat mészároltak le. 

Lelkivezetőnk az idén aranymisés BÍRÓ LÁSZLÓ püspök volt a két nap alatt, aki a 40 fok körüli hőmérséklet ellenére is lelkesen buzdította a jelenlevőket. A Szent Péter és Szent Pál apostol ünnepnapjának szentmiséjében fogadalomújítást is ünnepeltünk. 

 A zarándoklat egyik célja az volt, hogy felidézzük első nővéreink emlékét, akik az Egyházközségi Nővérek Társaságának 90 évvel ezelőtti megalapítása után,1936-tól dolgoztak Bátán.  A plébániai munka mellett szegénygondozással és lányneveléssel is foglalkoztak. Egy akkoriban készült fekete-fehér fényképet mai technika segítségével, Tóth Gergő közreműködésével  színezett változatban helyeztünk  el a templom melletti zarándokház falán.  A képen népviseletes bátai lányok körében, középen Fajth Jenő apátplébános, oldalt Nyakas Teréz Erika nővér is látható (aki a klotildligeti kriptában van eltemetve ). Róla nevezték a lányokat "ERIKÁS LÁNYOK"-nak. 

Püspök atya a szentmisében megáldotta a képet, és arra buzdította a nővérek körüli baráti kör tagjait, akik a nővérek karizmája szerint élnek, hogy merjék vállalni az elköteleződést, ezzel segítsék a maroknyi csapat életét, megmaradását.  

 A második nap szentmiséjében hazánkért is imádkoztunk, Püspök atya  pedig Jézus szent sebeiről, szívének szeretetéről tanított. Szentáldozás után elimádkoztuk a Szent Vér litániát, a szentmise végén az ereklyével kaptunk püspöki áldást, majd az ereklye érintésével egyenként kifejezhettük hódolatunkat Jézus áldozata előtt. 

Napközben megtekintettük a plébániatemplomot és a tájházat is, ahol szíves fogadtatásban volt részünk, sokat tudtunk meg a nővérekről. Készséges kiszolgálást és ízletes, házias ebédet pedig a Bátai Ízek Konyháján kaptunk. 

Otthonról számosan kísérték imádságukkal zarándoklatunkat.  

Aki kegyelmekben gazdagodna: töltsön imádságos perceket, órákat a templomban, ahol egyszerre van jelen Jézus az Oltáriszentségben, Szent Vérének egy cseppje az ereklyében, keresztjének egy szilánkja az oltár feletti feszület tövében, és Szűz Mária vélumjának egy darabja az oldalkápolna Mária szobránál.  

Mi is visszatérünk ide, új és új kegyelmekért. Addig pedig itthon imádkozunk az Oltáriszentség előtt hazánkért, családjainkért, papjainkért, új papi és szerzetesi hivatásokért és jótevőinkért. Bátán lakó társult tagunknak, Anikónak hálásak vagyunk a szervezésért és a plakátért, Gergőnek a fotóért és a munkájáért, és mindenkinek, akik kedvesek és segítőkészek voltak velünk. 

Dicsőítsük együtt Istent, mert Ő előbb szeretett minket.   

 

Aki többet szeretne tudni a kegyhelyről: https://www.szentver-bata.hu/kegyhely/szent-ver-bazilika

 

Írta: Gaál Marika nővér 

Fotó: Antalné Edit