Lelkiség

Egyszerűen nem értem Istent, miért engedte ezt meg? – Teljesen összezavarodtam, Isten mit is akar tőlem? – Döntenem kell, de nem látok tisztán… – Nem vagyok képes megbocsátani… – A legutóbbi imámban történt valami, amit muszáj lenne valakivel megbeszélnem, aki valóban érti is…

Talán magunkra ismerünk egyik vagy másik kérdésben, bizonytalanságban. De vajon ki vagy mi tudna segíteni? Gyónásra van szükség, lelkigondozásra, lelkivezetésre? Egyáltalán, mi is a lelkivezetés?

A megszentelt élet jubileuma keretében találkozott Leó pápa szombaton délelőtt a remeték csoportjával, akik ennek az ősi keresztény hagyománynak mai képviselői. Beszédében arra buzdította őket, hogy szívük mélyén keressék, hallgassák és dicsérjék az Istent és így váljék remete-lakjuk az Isten-kapcsolat oázisává.

„Senki nem tud megtanítani imádkozni. Csak annyit tehetünk meg a másikért, hogy elvezetjük az ima küszöbéhez, de ott elkerülhetetlenül magára kell hagynunk. Az ima küszöbét mindegyikünk saját páratlan magányában lépi át.” (Ruth Burrows)

Ez az idézet jutott eszembe, ahogy erről a témáról gondolkodtam, és az a vágy született meg bennem, hogy mielőtt bármi másról írok, azelőtt a saját utamra nézzek rá, főleg a kezdeti lépésekre: kik és hogyan tanítottak engem imádkozni és meddig tudtak elkísérni ezen az úton.

A Szentatya október 9-én délelőtt ünnepi szentmisét mutatott be a Szent Péter téren a megszentelt életet élők jubileuma alkalmából, amelyen a több ezer szerzetes között ott voltak a magyarországi szerzeteselöljárók konferenciáinak elnökei és más magyar szerzetesek is.

Ma Assisi szülöttjével, Ferenccel elmélkedünk. Cikkünk két aktualitása: a jelenlegi teremtés hónapja, mely az ő emléknapján, október 4-én zárul, illetve hogy ebben az évben ünnepeljük a Naphimnusz keletkezésének 800. évfordulóját, amelyben lírai módon láthatjuk Ferenc kiengesztelődését Istennel és a teremtéssel, de még önmagával is. 

fr. Varga Kamill OFM írása.

Mit jelent a szerzeteseknek Krisztus békéje? Miként indít Krisztus békéje és a Szentlélek a cselekvő szeretetre? E kérdések mentén Bakos Gergely bencés szerzetes, valamint Lothringer Éva és Földváry Katalin szociális testvérek tartottak előadást a Párbeszéd Házában szeptember 12-én.

Kalkuttai Szent Teréz, akit sokan Teréz anyaként ismerünk, az indiai nyomor legsötétebb bugyraiban élt, ahol a betegség és a kiszolgáltatottság mértékét szinte képtelenség volt elviselni. Az albán származású apácáról harminc éve hallottam először, mindössze annyit, hogy a legkiszolgáltatottabb anyákon segített. Erszény Krisztián írása halálának emléknapjára.

Augusztus 6-án van Mustó Péter jezsuita atya halálának második évfordulója. Ami megtart című utolsó könyve párlata a benne felgyűlt, megérlelt bölcsességnek. A többi művéhez képest ebben gyakrabban reflektál kortárs gondolkodók írásaira. A kötet egy kincsesbánya, szívből ajánlja Prokopp Katalin.

Olyan Istenünk van, akinek az a vágya, hogy nem kevesebbel, mint önmagával töltsön be minket.  Végtelen gazdagságában mégis úgy lép kapcsolatba az egyes emberrel, mintha rajta kívül mások nem is léteznének. Személyre szabottan őt keresi, tiszteletben tartva az egyediségét, az egyetlenségét. Keresztes Szent János nem fél Isten szájába adni e szavakat: „Én a tiéd vagyok, neked élek, s örülök annak, hogy ilyen vagyok, amilyen vagyok, hogy tiéd lehessek, és neked adhassam magam.”

Loyolai Szent Ignác számomra az isteni akarat keresésének bajnoka. Folyamatosan azt keresi, mivel válhatna Isten tetszésére, mivel szolgálhatná szeretett Ura nagyobb dicsőségét, és azt, hogy amit felismer, az mennyiben egyezik meg Isten akaratával. Erről a szüntelen keresésről tanúskodik Lelkigyakorlatos könyve, a Jézus Társasága Konstitúciója (Rendszabályzata), Lelki naplója, különböző levelei. Cselekvési módszere, amelyet ennek a keresésnek konkrét alkalmazására ajánl, és amelyet rendtársainak hátrahagy, az egyenes szándék. Az alábbi gondolatokban helyenként Jean Claude Dhôtel jezsuita írásából ihletődtem.