Interjú

"A Ciszterci Nővérek Regina Mundi Apátságában élünk, egyszerűségben, imádságban és munkában. Szerzetesi életünk Isten keresésére épül – napjainkat az imádság ritmusa és a közösségi lét formálja, hogy életünkkel válaszoljunk Krisztus hívására."

75 évvel ezelőtti szétszóratásunkra emlékeztünk június 27-én Budapesten. A Szent Imre-templomban Michael Wallace Banach érsek, magyarországi apostoli nuncius mutatott be szentmisét. A nuncius beszédét teljes terjedelmében itt közöljük.

Az Erdélyi Ferences Rendtartomány három testvére – köztük jómagam is – 2006 júliusában az esztelneki kolostorunkban négyhetes lelkigyakorlat keretében örökfogadalomra készült, amely a csend, az ima és a testvéri beszélgetések ideje volt. A lelkigyakorlat egyik momentumaként lehetőségünk volt személyes beszélgetésre az akkori tartományfőnökkel, Páll Leó testvérrel. A beszélgetés során szóba került egy látszólag egyszerű, mégis mély kérdés: ha a hármas szerzetesi fogadalmat, az evangéliumi tanácsokat – szegénység, tisztaság, engedelmesség – sorrendbe kell állítani, melyiket tenném az első helyre?

75 évvel ezelőtti szétoszlatásukra emlékeztek június 27-én a magyarországi szerzetesek Budapesten. A Szent Imre-templomban Michael Wallace Banach érsek, magyarországi apostoli nuncius mutatott be szentmisét; homíliájában a Jó Pásztor példáját állította a szerzetesek elé, mint identitásuk lényegét. Az együttlét egyszerre volt emlékezés a múltra és hálaadás a szerzetesek jelenéért.

Miként születhet meg és épülhet fel egy női szerzetesi közösség a 20. század végén Magyarországon? Hogyan lesz egy személyes hivatásból közösségi szolgálat, kolostor, templom és idősek otthona? Krisztina nővér, az Assisi Szent Ferenc Betegápoló Nővérei kozármislenyi közösségének elöljárója mesél hivatásról, elköteleződésről, a ferences lelkiség és a szolgálat mindennapi megéléséről. Csegezi Mária interjúja az Országút plébániai magazin tavaszi számában jelent meg.

Az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet egyik épületének felső szintjére tartok Donát atyával, itt kezdjük a délutánt. Egyből a mély vízbe – gondolom én –, ami persze érthető; ezen az emeleten már másként telik az idő, halogatásnak nincs helye. Talán Donát atya is megsejt valamit az aggodalmamból, mert amint felérünk, egyből a terasz felé terel. Szikrázó napsütés, csoda szép kilátás az erdőre, madárcsicsergés. „Amikor telítődöm, ide szoktam kijönni, itt megnyugszom és újratöltődöm” – jegyzi meg. Ádám Rebeka Nóra cikkét osztjuk meg.

Amikor tragikus történelmi eseményekre, égbekiáltó igazságtalanságokra emlékezünk, különösen, ha azok még nem nagy történelmi távlatokban, hanem csak 75 éve történtek, sokféle spontán reakcióval szembesülhetünk: felháborodás, düh, az emberi igazságtétel iránti vágy. Az eseményt szervező Magyar Rendfőnöknők Konferenciája, a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága azonban az emlékezésnek egy teljesen más formája felé szerette volna megnyitni az utat, fontosnak tartva, hogy e rendezvény keretein belül a történelmi események kiváltotta jogos reakciókon túlmutatva, hitben is megvizsgálja, ami 1950-ben történt.

Tóth Vencel ferences atya idén ünnepli pappá szentelésének 25. évfordulóját. A jubileum alkalmat kínál a visszatekintésre: hogyan vezette őt Isten gyermekként a Vas megyei Merséről Esztergomba, a Frankába, majd a ferences szerzetesi közösségbe – és végül a papi szolgálatba. Hogyan formálta és formálja ma is hivatását a cserkészet, az egyetemi évek kegyelme, valamint a szentföldi zarándoklatok tapasztalata? Mit jelent számára papként megélni a ferencességet, és hogyan válik egy szentföldi út lelkigyakorlattá – terepen?

Demeter Dóra Isteni Megváltóról nevezett nővérrel készített interjút Rózsásné Kubányi Andrea.

A szerzetesi iroda koordinálásával és Petres Lúcia domonkos nővér vezetésével a szerzetesrendek hivatásgondozói évi négy alkalommal találkoznak. Két előadással egybekötött fórumon vesznek részt, és két szupervízióra is van lehetőségük.