Zarándokakadémia 2.

Mátraverebély-Szentkút

Kedves Érdeklődő!

Mint ahogy azt már előzetesen jeleztük, a tavalyi első Zarándok Akadémia műhelytalálkozó sikerén felbuzdulva, folytatjuk az idei évben a téma művelését, a tapasztalatcserét és a közös alkotást: így szeretettel hívunk a Zarándok Akadémia 2. programra.

Az eseménynek nemzeti kegyhelyünk, Mátraverebély-Szentkút ad otthont, 2023. március 22-23 között, amelyre szeretettel hívjuk és várjuk mindazokat, akik tavaly is velünk voltak vagy szerettek volna velünk lenni, valamint mindenkit, aki a szent helyek látogatását segíti elő valamilyen formában és értékes gondolatokkal, tapasztalatokkal tud hozzájárulni a témához.

Ezúttal arra teszünk kísérletet két napos interaktív műhelymunka formájában, hogy megalkossuk az "ideális látogatóbarát szent hely" vízióját, azaz szisztematikusan összegyűjtsük és rendszerezzük mindazon tudást, élményt, jó gyakorlatot, melyek segítik, hogy a látogató - akár vallásos zarándok, akár olyan turista vagy betérő érdeklődő, aki nem mozog otthonosan a lelki dolgokban, vagy éppen más vallású - minőségi találkozást élhessen át egy-egy templom, kegyhely, kolostor vagy más szent hely felkeresésekor. 

Különösen ajánljuk a zarándok-szállásoknak, kegyhelyek fenntartóinak, nyitott templomok közösségi tagjainak/felelőseinek, a zarándokfogadás aktív résztvevőinek, és minden, a téma iránt érdeklődőnek, akik egy újszerű, izgalmas műhelymunkára nyitottak.

A tavalyihoz hasonló kerekasztalok mellett idén a hangsúlyt az élményszerű megtapasztalásra és vezetett interaktív megosztásra, alkotásra helyezzük, illetve terveink szerint elkészülne egy írásos anyag a program végére, amely a résztvevők meglátásait tükrözné, és egy szélesebb szakmai és lelki közönség számára készülő útmutató alapját képezheti.

Bővebb információ és jelentkezés honlapunkon: https://www.zarandokakademia.hu/

Bízva a személyes találkozásban, hívunk, várunk Titeket szeretettel!

Üdvözlettel,
    Bódis Gábor
    ifj. Gadácsi Péter
    Molnár András J.
    a Zarándok Akadémia alapítói
    www.zarandokakademia.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41