június 11.

jún.
11
A Regina Mundi Monostor és Templom felszentelésének ünnepe
Imádkozzunk az érdi ciszterci nővérekért!
Alapító
A Ciszterci Rend három alapítója: Szt. Róbert, Szt. Alberik, Harding Szt. István
A rend rövid bemutatása

A monasztikus ciszterci élet teljes átadottság Istennek a világ és az emberiség szolgálatára. Szent Benedek szerint a világtól elzárva élő szerzetes fő feladata az Isten ünnepélyes dicsérete, a zsolozsma, és az önfenntartáshoz szükséges csendes fizikai munka. Minden nővér ezzel az Isten iránti szeretetből fakadó és szolgáló lelkülettel igyekszik imádkozni, dolgozni, tenni a jót és küzdeni a rossz ellen Szent Benedek Regulája szerint, elöljárója iránti engedelmességben, egy közösségben engesztelésül és hálaként hazánkért és az egész emberiségért. Állhatatosságot (stabilitas) és erkölcseink megjavítását (conversio morum) ígérünk, és Szent Benedek Regulája és monostorunknak a Szentszék által jóváhagyott konstitúciója szerinti engedelmességet (obedientia) halálunkig ezen a helyen.

Idézet az alapítótól

Sokat dolgozni, ez EMBERRÉ tesz. Sokat dolgozni és imádkozni, ez SZENTTÉ tesz. Sokat dolgozni, imádkozni és mindentől elszakadni, ez SZENT CISZTERCIVÉ tesz. (Dr. Naszályi Emil OCist, a Regina Mundi Monostor alapító atyja)

Aláírás
Szöveg és fotó: 2016