300 éves a Piarista Rend Magyar Tartománya

2021. feb. 20. (szombat) 09:45
Budapest

1721. március 7-én tartott generálisi kongregáció ülésén született meg a döntés a Piarista Rend Magyar Tartománya felállításáról. 

A piarista szerzetesek már Kalazanci Szent József életében, a XVII. században megtelepedtek a korabeli Magyarország területén. Több évtized munka és számos iskola megalapítása után, 300 évvel ezelőtt, az 1721. március 7-én tartott generálisi kongregáció ülésén született meg a döntés a Piarista Rend Magyar Tartománya felállításáról. A rend generálisa ekkor Giorgio Bornò piarista atya volt. Az első magyar tartományfőnök Zajkányi Lénárd piarista atya lett.

Történelmünk többszáz éven át ível, mely idő alatt számos másik iskola és közösség jött létre. A jelentős történelmi évfordulóról méltóképpen, többféle módon szeretnénk megemlékezni; nemcsak a múlt dicsőségén eltűnődve és történelmünk tanulságain elgondolkodva, de életünk gazdagságát is áttekintve. Tartományunk egyik legfontosabb ismertetőjele, hogy a múltban és a jelenben is sok-sok embert fogott össze közösségekbe, biztosítva a megfelelő közeget a növekedésre a hitben és a tudományokban. Ezeket a tanulóközösségeket is ünnepeljük a 300 éves évforduló kapcsán.

A magyar piarista közösség, a tartomány fennállásának 300. évfordulóját – a járványügyi előírások figyelembevételével – elsősorban online ünnepeljük. Létrehoztuk a piarista.hu/300 honlapot, amelyen az ünneplő közösség tagjai (pl. szerzetesközösségek, tantestületek, volt kollégák, osztályok, öregdiákok, a kalazancius mozgalom tagjai, cserkészek, stb.) által beküldött munkákat (videókat, képeket, verseket, festményeket, szövegeket, meme-ket, stb.) és számos jubileumi érdekességet tervezünk megosztani – minden olyan tartalmat, amelyen keresztül ki tudjuk fejezni hálánkat és azt, hogy közösséget alkotunk.

Kérjük, hogy akik úgy érzik, a kalazanciusi karizma, a piarista élmény, a piarista lelkiség összeköti és közösséggé teszi őket, küldjék el munkájukat az erre létrehozott oldalon (kattintásra), hogy a jubileumi honlapon keresztül is együtt ünnepelhessünk. Együtt szeretnénk hálát adni és megköszönni Kalazanci Szent Józsefnek azt, hogy piaristák vagyunk. Ünnepeljük együtt, hogy háromszáz éve együtt tanulunk!

A jubileumi ünnepségsorozattal kapcsolatos tudnivalókat folyamatosan töltjük fel a piarista.hu/300 oldalra, ahol naprakészen tájékozódhatnak. 

 

Forrás és fotó: Piarista Rend Magyar Tartománya

Videók

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41