Míg Péliföldszentkereszten családiasabb, bensőségesebb volt az ünneplés, addig Óbudán kitörő örömmel köszöntötték a tartományfőnököt. Mindkét alkalommal Havasi József korábbi tartományfőnök volt az ünnepi szónok, aki tanúja volt Béla atya 25 évvel ezelőtti szentelésének, hiszen már akkor jelezte, hogy be szeretne lépni a szalézi rendbe.
– Bevallom őszintén, hogy csodálkoztam rajta – kezdte beszédét Havasi atya -, hiszen a magyar szaléziaknak akkoriban nem volt semmijük, szegények voltunk, mint a templom egere, nem volt jövőképünk. De neki volt! Béla atyának volt bátorsága beszállni egy olyan hajóba, amelynek akkor még nem volt világos célja, vállalta a szegénységet, az engedelmességet, a közösségi életet, a sok megpróbáltatást. Egy újmisés előtt ott áll az élet! Ő fiatal papként vállalta azt, hogy szalézi lesz, hogy előröl kezdi a novíciátust. A pap életében vannak szakaszok, amikor egy percre meg kell állni, visszanézni, előre tekinteni és hálát adni a Jóistennek azért, hogy meghívott. Béla atya meghallotta Isten hívó szavát és még azt is vállalta, hogy szalézi akar lenni, pedig akkor a jövő kilátástalan volt. Ma pedig visszatekintünk, és hálát adunk ezért a 25 évért. És olyan csodálatos, hogy ez a 25 év a mi Magyar Szalézi Tartományunknak is az élete! 25 évvel ezelőtt kezdtük el újra a munkát, és most azért is hálát adunk, hogy ennyien vagyunk, és ilyen sokat tehettünk, és ebben az alkotásban Béla atya is derekasan kivette részét.
Ma nagyon boldog vagyok, hogy Béla atya vette át a tartomány vezetését. Amikor a tartományfőnöki beiktatása volt Kazincbarcikán 2012-ben, azt mondtam: „Nunc dimittis: most már bocsásd el, Uram, szolgádat…” – mert tudtam, hogy ő olyan vezető lesz, akire nyugodtan rá lehet bízni a Magyar Szalézi Tartományt, mert nagyon jól fogja ezt végbevinni. Ha visszagondolok, milyen buzgalommal készítette elő és milyen remekül irányította 2013-ban a letelepedésünk százéves évfordulóját, milyen lelkesen szervezte Sándor István boldoggá avatását, dolgozott, alkotott… Már a kezdetektől fogva bekapcsolódott az ifjúsági munkába, lelkigyakorlatokat tartott, táborokat vezetett. Mindezért hálásak vagyunk, és kérjük a Jóistent, adjon neki erőt, hogy tovább tudja folytatni munkáját.
Havasi atya kiemelte, hogy a papi hivatások beteljesedéséhez mindig szükség van odaadó édesanyákra és keresztény családokra, amelyek támogatják a fiatalokat hivatásuk útján. És szükség van a hívek imádságára is, hogy támogassák és segítsék a lelkipásztorokat, hívekre, akik megtartják papjaikat hivatásukban. Köszönetet mondott Béla atya édesanyjának is, aki, mint Don Bosco édesanyja, szeretettel vette körül és mindig támogatta fiát hivatásában.
– A papi élet gyönyörű, tele van örömmel, de tele van keresztekkel is, amelyeket minden nap fel kell venni. Talán kívülről az emberek nem is látják, mennyi megpróbáltatással, apró lemondással, szenvedéssel kell szembenéznünk. Bosco Szent János azt mondta, olyan a szerzetesi, papi élet, mint egy szép rózsalugas, ami tele van virággal, és az emberek csak ezt látják, nem veszik észre, hogy tele van tövisekkel is, és a tövisek között kell járni. Don Bosco azt mondta: „Ide bakancs kell! Jó, erős cipő kell, hogy végig tudjunk menni ezen a rózsalugason!”
Köszönjük Béla atyának, hogy vállalta a papi és a szalézi hivatást, és kívánunk neki sok erőt és kitartást, hogy végig tudjon járni az úton, amit Isten kijelölt számára és felül tudjon kerekedni a megpróbáltatásokon, amik várnak rá a nehéz úton!
Forrás: Szaléziak.HU