Alapkőletétel a szombathelyi Premontrei Gimnáziumban

2017. jún. 6. (kedd) 10:00
Szombathely

Június 6-án tették le az alapkövét a szombathelyi Premontrei Gimnázium új épületszárnyának. A növekvő diáklétszám, az oktatási feltételek javítása indokolta a bővítést. 

Az 1948-as államosítást követően 1994-ben indult újra az oktatás Szombathelyen a Premontrei Rend égisze alatt az iskolában. Az alapító, Szent Norbert nevét viselő gimnáziumban az újraindulást követő években mintegy 300 diák tanult. Mára ez a létszám a hatszázat is meghaladja. Ezért már sokszor lehetetlen a minőségi oktatás, mondta köszöntőjében Véghné Busics Hilda, az intézmény igazgatója. Legtöbbször lehetetlen a 38-40 fős osztályok nyelvi csoportbontását megoldani, vagy akár a mindennapos testnevelés, akár a művészeti órák megtartásának alapvető feltételeit biztosítani. Hiányzik a közösségi tér is. 

A Magyar Kormány 900 millió forintos támogatásának köszönhetően 3 szintes, tetőtér beépítéses épület segíti a problémákat orvosolni.  Az épületben kialakításra kerül táncterem, sportterem, művészeti terem, 2 osztályterem, csoportterem, nyelvi termek, közösségi tér, mosdó és zuhanyzó, akadálymentesítés céljából lift. Ezen kívül a sportpálya és az udvar is teljesen megújul, mondta az igazgató. 

Fazakas Z. Márton OPraem, csornai apát és Soltész Miklós, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár helyezték el az alapkövet az iskola diákjai, pedagógusai, dolgozói és a meghívott vendégek jelenlétében. 

Az ünnepség az iskola Szent Norbert napján került megrendezésre. A napindító szentmisében Boldvai Márton Bertalan OPaem arra kérte a fiatalokat, hogy mai korunk legnehezebb feladatát vállalják magukra: legyenek normális emberek. Így tett annak idején Szent Norbert is, és így vált igazán rendkívüli személyiséggé, akit sokan követtek és éltek élete példája nyomán krisztusi életet. 

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Soltész Miklós is, aki óvta a diákokat, hogy korunk celebjeit tekintsék példaképnek. 

Fazakas Márton egy új mozaikot is megáldott az épületben, az egyik lépcsőforduló falát díszíti az alkotás.  

Az ünnepségen került aláírásra az intézmény és az Oktatási Hivatal közötti együttműködés, amely alapján a gimnázium bázisintézményi címet kapott. Tóth Ferenc, az Oktatási Hivatal Zalaegerszegi Pedagógiai Oktatási Központjának főosztályvezetője ismertette ennek lényegét. A hivatal pályázatot hirdetett a cím elnyerésére, Vas és Zala megyében működő intézmények részére is, még 2016. decemberében. A bázisintézmény feladata az egyes területeken elért eredményeik, jógyakorlataik megosztása, átadása más intézményeknek. Helyet és lehetőséget biztosítanak műhelymunkákra, szerveznek bemutatóórákat, versenyeket, továbbképzéseket. Miért a Premontrei? Mert a mindennapos nevelési-oktatási tevékenységükben megjelennek a kor elvárásaihoz igazodó szakmai innovációk, amelyekkel példát jelentenek más intézmények számára is. Fazakas Márton, Véghné Busics Hilda és Tóth Ferenc írták alá a megállapodást. 

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41