A pápa fogadta a Consolata missziós szerzeteseket: párbeszéd az iszlámmal, a női méltóság és a család fontossága

2017. jún. 6. (kedd) 12:30
Róma

Ferenc pápa hétfőn délelőtt találkozott a Vatikánban a nagykáptalanjukat tartó Consolata missziós szerzetesek és szerzetesnők mintegy 120 tagjával. Hozzájuk intézett beszédében a missziós stílus átgondolását kérte.

Ehhez szegényen és egyszerűen kell jelen lenni az emberek között, megfelelő érzékenységgel az evangélium inkulturációjára. Figyelmüket összpontosítsák néhány fontosabb témára, mint az iszlámmal való párbeszéd, a női méltóság és a család értékeinek előmozdítása, az igazságosság és a béke iránti fogékonyság elősegítése.

A Jézussal való kapcsolat megújító ereje révén jelen tudnak majd lenni az evangelizálás új areopagoszain, és akár áldozatok árán is képesek lesznek nyitni a korunkban jelentkező valóságok felé is. A Consolata missziós nővérektől azt kérte a pápa, hogy alaposan mérlegeljék az adott nép helyzetét, ahol missziós szolgálatukat végzik, és vigyenek vigaszt a legnagyobb szegénységben élőknek, például Afrikában és Latin-Amerikában.

A Consolata misszionáriusok intézményeinek története - mint minden családé - hol árnyas, hol napos oldalon vezetett, s az utóbbi időkben a kereszt jelét hordozta magán. A pápa itt azokra a női és férfi szerzetesekre utalt, akik életük árán is szerették az evangéliumot. Ahhoz, hogy a küldetést tovább vigyék, elsősorban érezniük kell, hogy az Úr szereti őket, s így munkájuk mintegy válasz lesz erre a szeretetre. Krisztushoz idomulva a misszionáriusok mindenki másnál jobban „Isten családtagjaivá” válnak, és a szerzetesi élet során egyre inkább újra fölfedezik az isteni irgalmasságot. A pápa végül az alapítójuk, Boldog Allamano József által, a XX. század elején megjelölt út nagylelkű követésére buzdította a nagykáptalanjukat ünneplő Consolata missziós szerzeteseket és szerzetesnőket.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Nagy-Bozsoky Anna – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41