Állami kitüntetés

2018. aug. 24. (péntek) 13:15
Budapest

Állami kitüntetésben részesült Dr. Sóczó Ferenc piarista szerzetes.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere állami kitüntetéseket adott át augusztus 20-a alkalmából a Pesti Vigadóban.

Áder János, Magyarország Köztársasági Elnökének megbízásából, Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úr, kiemelkedő tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesítette mások mellett Dr. Sóczó Ferenc piarista szerzetest, a budapesti Piarista Gimnázium nyugalmazott tanárát.

Sóczó Ferenc (Nagy Szent Albertről nevezett) 1938. április 12-én a Békés megyei Gyomán született, de a szomszédos Endrődön nőtt fel. A piaristákat először Vízvári Lászlón keresztül ismerte meg, aki az iskolák államosításának idején, 1948 és 1951 között Endrődön volt káplán. Érettségi után, 1956 nyarán úgy döntött, hogy maga is piarista lesz. 1956. augusztus 27-én öltözött be Budapesten, 1961 szeptemberében tett örökfogadalmat, és 1964. május 3-án szentelték pappá. Magyar-német szakos tanári pályára készült, tanulmányait az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen végezte, ahol 1968-ban bölcsészdoktorátust is szerzett.

Tanári pályafutását a kecskeméti Piarista Gimnáziumban kezdte meg, ahol kollégiumi nevelőtanárként is tevékenykedett. 1968-ban elöljárói Budapestre helyezték, ahol eleinte a novíciusok promagisztere, valamint tartományi könyvtáros és levéltáros volt, majd 1970-tól a gimnáziumban és 1975-től a Kalazantinum főiskolán is tanított, utóbbi helyen filozófiát. Ezt a tárgyat 2001-ig tanította, az utolsó évben már a Kalazantinum beolvadásával létrejött Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanáraként. A gimnáziumban 2002-ig, nyugalomba vonulásáig tanított. Tanárként a pontosság, következetesség jellemezte, több tanítványai közül többen felnőttként is szívesen eljártak hozzá, hogy kötetlenebb, baráti formában folytassák az irodalomórákat. Tanári munkája mellett 1979-ben négy évre rendtartományi asszisztensnek választották, 1996 és 2000 között pedig a rendi központi gyűjtemények felügyelője volt.

Az állami kitüntetettek teljes listája a www.kormany.hu oldalon olvasható.

Forrás: PIARISTA REND MAGYAR TARTOMÁNYA

Fotó: Farkas Ferenc

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41