Az Árpád-házi Szent Erzsébet idősotthon harmincéves jubileuma

2022. szep. 28. (szerda) 10:00
Budapest
Az idén ünnepli alapításának harmincadik évfordulóját a Budapest II. kerületében működő Árpád-házi Szent Erzsébet Szociális Otthon, amelyet a Magyarok Nagyasszonya Társasága női szerzetesrend tart fenn. Szeptember 28-án ebből az alkalomból mutatott be hálaadó koncelebrált szentmisét az otthon kápolnájában Erdő Péter bíboros, prímás.

 

A szertartás kezdetén Barta Mária, a társaság rendfőnöknője köszöntötte Erdő Pétert. Elmondta: ez a szentmise hálaadás az elmúlt harminc évért. Hálaadás azokért, akik ebben az otthonban szolgáltak és éltek, de már nincsenek velünk, és azokért, akik most is itt élnek, gondozókért és gondozottakért.

A rendfőnöknő egyúttal bejelentette: december 31-ével a Magyarok Nagyasszonya Társasága visszavonul az otthon fenntartásától, és 2023-tól ezt a feladatot az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye veszi át. Mária nővér megköszönte a bíborosnak a mostani szentmisét és azt, hogy eddig is segítette őket. A társaság a jövőben is igyekszik támogatni és segíteni a főegyházmegyét az otthon működtetésében.

Erdő Péter bíboros, prímás szentbeszéde itt olvasható: magyarkurir.hu

 

Az Árpád-házi Szent Erzsébet Otthont 1992-ben alapították. A férőhelyek száma 104, a munkavállalóké 60, két orvos felügyeli az időskorúakat. Jelenleg csaknem száz bentlakóról gondoskodnak. Az intézményt a Magyarok Nagyasszonya Női Apostoli Élet Társasága tartja fenn. A szerzetesközösséget Lékai László bíboros, esztergomi érsek alapította közvetlenül a Szerzetesi Kongregáció 1986 februárjában kiadott engedélye után. Az új társaságban való részvételt a korábban feloszlatott Jézus Szíve Népleányai Társasága tagjai belföldi misszióként vállalták legfőbb elöljárójuk jelölése és önkéntes jelentkezés alapján.

Az otthon sajátossága, hogy nem csupán szolgáltatásokat nyújtanak, hanem segítenek a lakóknak elviselhető életet élni fizikai és lelki értelemben. Gondozottjaik foglalkoztatásáról ketten rendszeresen, többen alkalmanként gondoskodnak. Van kápolna napi szentmisével, rózsafüzérrel és az egyházi évnek megfelelő szertartásokkal. Telefon a portán: kártyás és pénzes. Takarítást, szükség szerinti karbantartást, felújítást is biztosítanak. Gondoskodnak a ruházat és egyéb textíliák mosásáról, vasalásáról, javításáról. Lehetőség van fizikai tevékenységek végzésére (például közös torna, egyéni gyógytorna, séta), szellemi és szórakoztató tevékenységekre (tévénézés, zenehallgatás, előadások, felolvasás, vetélkedő, kártya- és társasjátékok, kézműves-foglalkozások), kulturális tevékenységekre (ünnepségek, színház-, koncertlátogatás, kiállítások, kirándulások). 24 órás nővérszolgálatuk van, rendszeres orvosi felügyelettel, ingyenes a fodrászat, de pedikűrt is lehet kérni térítés ellenében.

Az otthon jelenlegi igazgatója Csomó Tamás.

 

Forrás és fotó: Magyar Kurír

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Nagy-Bozsoky Anna – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41