Az egész ország területéről érkeztek a résztvevők. Nagyrészt bentlakásos idős otthonokból, szakosított ellátást nyújtó szociális intézményekből, de voltak nappali ellátásból érkező munkatársak is. Az alkalomra Máriapócsról és Győrújbarátiból is jöttek a nagy távolság ellenére, jelezve, hogy nagy szükség van a szakemberek találkozására és egymás megerősítésére. A résztvevők elmondták, hogy mennyire várták és örültek, hogy részt vehetnek a találkozón.
A délelőtt folyamán a résztvevők megismerkedtek a reflektív team szupervíziós módszerrel. Sólyom Bea - aki a Ferences Kilátó vezetője - volt ebben segítségünkre. Beával azt beszéltük meg, hogy nem előadást tart, hanem műhelymunka formájában azonnal kipróbáljuk, és a gyakorlatban ismerjük meg a módszert. Már a csoporton belüli ismerkedés is játékos formában történt, ezzel is gazdagítva a résztvevők ötlettárát, hiszen ezeket az intézményi munkájuk során tudják hasznosítani.
A módszer rövid ismertetése után, a csoport egyik önként vállalkozó tagja 10 perces interjút készített az esethozóval, akit szintén spontán választottunk ki. A beszélgetés célja, hogy az interjút készítő csoporttag segítségével az esethozó minél pontosabban megfogalmazhassa a munkája során felmerült problémáját, minél mélyebben kibontakozzanak az elakadásai, és hogy ez benne milyen nehézséget okozott. Ezt pedig egy jó kérdésben fogalmazza meg a csoport számára. A kettőjük között zajló beszélgetést a csoport többi tagja metapozícióban (elfordulva, mintha ott sem lennének) hallgatta.
Következő lépésben a visszajelző csoport tagjai az érzéseik mentén reflektáltak a hallottakra, miközben az esethozó-interjúkészítő páros metapozícióban, tehát ugyancsak elfordulva hallgatja a szakmai megbeszélést. A visszajelző csoport nem megoldásokat mond a problémára, hanem saját érzéseit mondja el a kérdéssel kapcsolatban. Erősen előjött a gyakorlatban, hogy mennyire együttérzünk az esethozóval, és hogy milyen sok a hasonló szituáció munkánk során.
Ezután az esethozó-interjúkészítő páros pár percben reflektál a hallottakra. Visszajelzést adtak, hogy volt-e olyan mondat, ami segít nekik továbblépni. Persze magát a mondatot nem árulták el.
Az ebéd előtti zárókörben többen elmondták, hogy mennyire jó volt közösen átélni a nehéz szituációkat, és a közösség megértése és értő meghallgatása mennyire oldotta a feszültséget. Sokan egyedül vagy kettesben dolgoznak egy intézményben, nincs mód a szupervízióra, de többen gondolkodnak a többi kolléga bevonásával egy csoport felállításán. Nagyon fontosnak tartjuk egymás segítését az intézményeinken belül.
A szerzetes iroda jóvoltából együtt ebédelt a társaság, minden percet kihasználva a beszélgetésre és az ismerkedésre.
Ebéd után az intézményekben folyó munkáról kérdeztem a résztvevőket. Hogy idős ellátottaink számára mennyire nehéz a COVID járvány után a háború miatt kialakuló energiaválság következményeit megérteni. Milyen sok feladatunk van, hogy a változásokat megmagyarázzuk és a sok feszültséget és félelmet oldjuk, miközben sok kérdésre magunk sem tudjuk a választ. Megnőtt az igény a személyes beszélgetésekre, és amikor ez már akadályba ütközik a demencia előrehaladtával, akkor a nonverbális kommunikáció segítségével, és az összes érzékszerv bevonásával az emlékek felidézésére.
Végül megbeszéltük, hogy a közös munkát folytatjuk. Fél év múlva tavasszal ismét találkozunk, és addig a levelezőlistán keresztül segítjük egymás munkáját. Nagyon sok a fáradt munkatárs, nagy a kiégés veszélye, szükséges egymás megerősítése és a csapatépítés. A mentálhigiénés munkatársaknak nem csak az ellátottak felé van feladata, hanem a munkatársak felé is. A sok nehézségben az összetartást kell erősíteni, a széthúzást és feszültséget oldani.
A tartalmas nap után feltöltődve indult mindenki haza, hiszen sokan még hosszú út előtt álltak, de senki nem bánta, hogy rászánta az időt. A segítő hivatásban, szakmában, nagyon fontos a személyes töltődés és a magunkra figyelés. Ezt is tanulni kell.
Írta és fényképezte: Formanek Tamás/MSZKI
