Az ima megélése a digitális korban

XIV. Leó pápa beszéde és az elöljárók kérdéseire adott válaszok itt olvashatók magyarul:
https://zsodiviktor.substack.com/p/hidepites-a-kozeli-idegenek-kozott

A közgyűlés második napja P. Arturo Sosa jezsuita generális bevezetőjével indult, amelynek témája az ima megélésének kihívásai a digitális korban. A résztvevők először meghallgatták különböző szerzetesi hagyományok tanúságtételeit, majd személyes meditációt követően a „Lélekben való beszélgetés” módszerével osztották meg felismeréseiket.

A szalézi perspektíva: A preventív rendszer mint humanizáló erő
Don Fabio Attard SDB előadása a szalézi spiritualitás eleven és releváns voltát mutatta be. Rámutatott, hogy a digitális kor kihívásai közepette a fiatalok továbbra is vágynak az autentikus emberi kapcsolatokra, és a szalézi megközelítés éppen ezt helyezi a középpontba. A szalézi lelkipásztori javaslat négy, egymással szorosan összefüggő dimenzióra épül: hitre nevelés, kultúrafejlesztés, a csoporttapasztalat és a hivatás dimenziója. Don Bosco preventív rendszerének három alapelve ma is útmutatóként szolgál, különösen egy olyan korban, amelyet a széttöredezettség és a bizonytalanság jellemez:
 

• Értelem (Ragione): Ez egy „egészséges antropológiát” képvisel, amely az átláthatóságra, a kölcsönös bizalomra és a tiszteletre építi a kapcsolatokat. Az értelem elve világos céltudatosságot ad a fiataloknak, ami éles ellentétben áll a közösségi média algoritmusai által vezérelt, gyakran irracionális logikával.
• Vallás (Religione): Ez a transzcendens felé való nyitást jelenti, amely a fiatalok mély, értelemkereső kérdéseire ad választ. A szalézi megközelítés nem rákényszeríti, hanem felkínálja a hit szépségét, tiszteletben tartva mindenki személyes történetét, ezzel alternatívát nyújtva a digitális tér gyakran felszínes és mulandó értékrendjével szemben.
• Szeretetteljes kedvesség (Amorevolezza): Ez az a lelkipásztori szeretet és ragaszkodás, amely élteti és összekapcsolja az előző két elvet. A nevelési környezetet olyan hellyé teszi, ahol a fiatalok őszintén szeretve és megbecsülve érzik magukat. Ez a megtestesült szeretet a leghatékonyabb ellenszere a virtuális interakciók személytelen természetének és a digitális térben gyakori performatív szeretetnek.

Attard előadását egy provokatív gondolattal zárta: a legnagyobb kihívást ma nem a fiatalok jelentik, hanem a felnőttek. Az autentikus és jelenlévő nevelők hiánya az, ami valódi válságot okoz, hiszen a technológia soha nem helyettesítheti azt a mélyen emberi és érzelmi kapcsolatot, amelyre minden fiatal vágyik.

A megtestesült „megállás” a digitális autópályán

Pascal Ahodegnon FBF tanúságtétele egy erőteljes metaforával indított: a modern világ egy „digitális autópálya”, ahol az emberek szüntelenül rohannak, miközben a modern „Bartimeus” – a magányos, szenvedő ember – a pálya szélén kiált segítségért. Az szerzetesi karizma lényege éppen a „megállás” prófétai cselekedete: megállni, hogy meghallgassuk, meglássuk és meggyógyítsuk a digitális magányban szenvedőket. Fra Ahodegnon szembeállította a digitális világ kihívásait és azokat a lehetőségeket, amelyeket a technológia kínál a karizma megélésére:
 

• Digitális magány és függőség - A karizma kiterjesztése a földrajzi határokon túl (pl. WhatsApp imacsoportok)
• Információs telítettség és a belső csend elvesztése - Globális közösség építése (pl. vallásközi videokonferenciák)
• Az azonnali kielégülés nyomása - Személyre szabott távoli támogatás nyújtása (pl. „együttérző telemedicina”)

Előadását egy felhívással zárta: a megszentelt személyek feladata, hogy a technológiát „hídként, ne falként” használják, és a „digitális józanság” gyakorlásával mutassanak példát. Míg e két lelkipásztori megközelítés a meglévő karizmák digitális korra való adaptálására összpontosított, P. Casalone délutáni előadása egy sokkal alapvetőbb kérdést tett fel: maga a technológia milyen embertípust hoz létre, és ez az új antropológia hogyan formálja át a spiritualitás lehetőségét?

A mesterséges intelligencia antropológiai hatása
P. Carlo Casalone előadása a lelkipásztori alkalmazásoktól egy alapvetőbb vizsgálat felé mozdította el a beszélgetést, azt elemezve, hogyan formálja át a technológia – különösen a mesterséges intelligencia – az emberi tudatot, az önértelmezést és a spiritualitást. A digitális forradalom egy új környezetet hozott létre, az „infoszférát”, amely nem csupán eszközök összessége, hanem egy mentális, kulturális és spirituális ökoszisztéma, amely befolyásolja gondolkodásunkat és vágyainkat. Casalone központi érve a tudás két formájának megkülönböztetésén alapult:
 

• Mesterséges tudás: Az MI kiválóan kezeli a kognitív tartalmakat, az absztrakt modelleket, az elemzést és a dedukciót.
• Emberi tapasztalat: Ez magában foglalja az esetleges eseményeket, az egyedi kapcsolatokat, a testiséget és a Lélek működését – mindazt, amit egy algoritmus soha nem képes megragadni.

Casalone a digitális kor számos kulcsfontosságú antropológiai kockázatát azonosította:
 

• A bizalom eróziója: A technológia csökkenti a másokra való ráutaltság szükségességét.
• A figyelem és a memória elvesztése: A folyamatos értesítések kognitív széttöredezettséghez és szorongáshoz vezetnek.
• A felelősség delegálása: A döntések gépekre bízásával csökken a személyes felelősségvállalás és a morális mérlegelés képessége.

Casalone válasza – az ima mint a megtestesült tapasztalatba való visszahorgonyzás – teológiailag megalapozott, ám felveti a kérdést, hogy a személyes kegyességi gyakorlat önmagában képes-e ellensúlyozni azokat a társadalmi és kognitív struktúrákat, amelyeket az infoszféra globális szinten átformál. Az ima mint az „embernek maradás” forrása vitathatatlan, de a kihívás a közösségi és intézményi szintű profetikus ellenállás formáinak kidolgozására is kiterjed. Emellett Casalone egy súlyos teológiai veszélyre is figyelmeztetett: fennáll a kockázata, hogy a mesterséges intelligencia Istent helyettesítő bálvánnyá válik, egy ember alkotta entitássá, amely a hatékonyságot ígéri a transzcendencia helyett. A végső kihívás abban áll, hogy „őrizzük a különbséget aközött, ami működik, és aközött, ami él”. A technológia csak akkor szolgálja az embert, ha az ember tudatos és felelős marad a világhoz és Istenhez fűződő kapcsolatában.

A 104. közgyűlés megbeszélései egyértelműen rávilágítottak arra az egyetértésre, amely a különböző szerzetesi hagyományokat képviselő előadók között fennállt. A központi felismerés az autentikus, megtestesült emberi jelenlét és kapcsolat megkérdőjelezhetetlen értéke volt, amely a digitális elidegenedés leghatékonyabb ellenszere. A közgyűlés egyöntetűen megerősítette, hogy a megszentelt élet prófétai küldetése ma az emberi kapcsolatok mélységének és hitelességének őrzése. A napirenden szereplő további témák, mint a „Lelki visszaélés” és a „Teremtés misztériuma Krisztusban” (a Laudato Si' nyomán), rávilágítottak, hogy a digitalizáció kihívása nem elszigetelt jelenség. A lelki visszaélés a másik ember tárgyiasításából, a teremtés válsága pedig a természet instrumentalizálásából fakad – mindkettő ugyanannak az antropológiai redukcionizmusnak a tünete, amelynek veszélyére P. Casalone az infoszféra kapcsán figyelmeztetett. Feladatunk egy átfogó felhívás egy integrált, relációs emberség visszaszerzésére. A közgyűlés üzenete egy felhívás a megszentelt élet számára, hogy tudatosan és prófétikusan tanúságot tegyen egy olyan integrált emberségről, amely ellenáll a széttöredezettségnek, és az autentikus emberi és Istennel való kapcsolatot helyezi minden technológiai fejlődés középpontjába.

Forrás és fotó: zsodiviktor.substack.com