– 2007-ben lépett be a piarista rendbe, 2008-tól a budapesti Piarista Gimnáziumban, majd 2015-től a szegedi piarista iskolában tanított. Miért a piaristák mellett tette le annó a voksát?
– Az egyház küldetésében a tanítás mindig is fontos szerepet játszott. Sok vonzó egyházi iskolát láttam, és úgy éreztem, hogy a piarista eszmény – ahogyan azt rendünk alapítója, Kalazanci Szent József megálmodta – minden korban érvényes és vonzó. A piarista hivatás számomra és rendtársaim számára is egy nagy ajándék: egyszerre lehetünk szerzetesek, papok és tanárok, miközben jelen vagyunk az iskolákban, a diákok, családjaik és kollégáink életében. Sokfajta lelkipásztori munkát végzünk, de azért ott vannak a táborok meg a kirándulások is. Ez a sokszínű és vonzó szolgálat magával ragadott. Bár Szegedről származom – a szegedi Havas Boldogasszony-templomban kereszteltek meg –, a városban pedig más szerzetesi közösségek is jelen voltak, végül a piarista hivatás mellett az iskolai szolgálat miatt döntöttem.
– Idén a Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciájának elnökévé választották. Segíti-e Önt a pozíció jobban átlátni a szerzetesi közösségek életét?
– A magyar szerzetesi közösségek két konferenciában szerveződnek: az egyik a női szerzetesi közösségek elöljárói számára biztosít együttműködési fórumot, a másik pedig a férfi szerzetesrendek számára. Korábban elnökségi tagként tevékenykedtem a férfi szerzetesrendek fórumán, és a legutóbbi tavaszi választó közgyűlésen először az elnökségbe választottak, majd megkaptam az elnöki tisztséget is. Ez a fórum elsősorban egy érdekegyeztető párbeszéd platformjaként működik, ahol a közösségek egymást segítik, és együtt dolgoznak a közös célok eléréséért. A magyar férfi szerzetesi közösséghez a nagyobb létszámú szerzetesrendek mellett számos kisebb közösség is tartozik, a cél pedig közös: megtalálni azokat a formákat, amelyekkel egymást gazdagítani és támogatni tudjuk. Lényeges szem előtt tartani, hogy minden rend sajátos karizmával rendelkezik, és az egyéni sajátosságokat figyelmen kívül hagyó, egységes megoldások nem feltétlenül jelentik a kiutat a nehézségekből. Ugyanakkor a rendek közötti támogatás és a közös problémák vállalása nagy segítséget jelenthet. Az elöljárók fórumának az a célja, hogy lehetőséget teremtsen a közös megoldások kidolgozására és a közösségeket érintő kérdések megvitatására, hogy ezzel is hozzájáruljon a szerzetesi élet fejlődéséhez.
– A Ferences Pedagógiai Napokon tartott előadásában említette, hogy ma az egyházi és világi iskolák is hasonló kihívásokkal néznek szembe.
– Fontos, hogy megkülönböztessük a probléma és a körülmény fogalmát. Amikor problémákról beszélünk, hajlamosak vagyunk eleve negatívan beállítani a helyzetet. Én inkább körülményekről beszélnék, mert ezek között kell megtalálnunk a módját annak, hogyan tudjuk a fiatalokat, a családokat és Krisztus ügyét szolgálni. A digitális világ kihívásaival kapcsolatban határokat kell szabnunk a fiataloknak, hogy megtanulják, hogyan használják helyesen az eszközöket. Ugyanakkor a digitális világ egy új missziós terület is, ahol jelen kell lennünk Jézus üzenetével, ahogy Ferenc pápa is fogalmazott. Fontos tehát, hogy ezeket a körülményeket ne problémaként lássuk, hanem lehetőségként, amivel missziós tevékenységünket gazdagíthatjuk.
– Az egyházi iskolák milyen többlettel tudnak szolgálni a világi iskolákhoz képest a diákok számára?
– Az egyházi iskolák – köztük a piarista iskolák – célja, hogy az emberi személyt teljes komplexitásában szolgálják. Míg egy világi iskola bizonyos területeket kiemelhet, addig a piarista iskola az ember szellemét, lelkét, testét és közösségi dimenzióját is fejleszteni kívánja. Nagy hangsúlyt fektetünk a közösségi és spirituális dimenziókra például a Kalazancius Mozgalom révén, amely lehetőséget ad a fiataloknak, hogy közösségben élhessék meg hitüket. Azt is tapasztaljuk, hogy egy nyári tábor 5-6 napja sok esetben fölér egy egész évnyi pedagógiai munkával. Ez a komplex szemléletmód, amely az emberi személy egészét kívánja szolgálni, egyértelműen többletet jelenthet, de természetesen vannak kiváló világi intézmények is, amelyek hasonló komplexitással figyelik, szolgálják a diákokat.
– Az egyházi iskolák pedagógusainak személyes példamutatása milyen szerepet tölthet be a diákok életében?
– Ha megkérdezünk valakit, hogy miért lett orvos, könnyen lehet, hogy azt válaszolja: azért, mert a gimnáziumban volt egy lelkes biológiatanára, akit nagyon kedvelt. A tanár az egész személyiségével nevel, ahogyan a szülő is. Ha a pedagógus példaként tud szolgálni, az nagy hatással lehet a diákokra, és sorsokat formálhat. Az egyházi iskolákban arra törekszünk, hogy tanáraink egész személyiségükkel tudják megmutatni az evangéliumi út gazdagságát és szépségét, hogy a fiatalok számára valóban vonzó legyen a keresztény élet.
– Több mint tíz éve fejezte be mentálhigiénés tanulmányait a Semmelweis Egyetemen. Egyértelmű, hogy az ott megszerzett tudást a nevelésben is fel lehet használni. Mit gondol, a lelkipásztori szolgálatban hogyan lehet hasznára valakinek?
– Sok olyan lelkipásztorral találkoztam, akik elvégezték a lelkigondozói vagy mentálhigiénés képzést, és mindannyian nagyon hasznosnak találták. Én papi működésem kezdetén csöppentem a képzésbe, és úgy érzem, hogy jelentősen gazdagította a mentálhigiénés tudásomat: segített abban, hogy az emberi lélek és annak kihívásai iránt mélyebb, összetettebb megértést nyerjek. Az ember élete tele van kihívásokkal, és keresztényként természetes, hogy sokan keresik meg lelkipásztoraikat, gyóntatóikat vagy lelkivezetőiket, hogy iránymutatást kapjanak. A képzés során szerzett szemléletmód abban segített, hogy ne csupán közvetlen válaszokat adjak, hanem olyan kérdéseket is feltegyek, amelyek támogatják a kereső embereket saját válaszaik megtalálásában. Persze vannak helyzetek, amikor egyértelmű, direkt iránymutatásra van szükség, de sokszor az a fontos, hogy valakit csak kísérjünk az úton, és támogassuk abban, hogy saját maga találja meg a megoldást. Ez a szemlélet kulcsfontosságú a lelkipásztori szolgálatban: tudni kell, mikor érdemes világos irányt mutatni, és mikor szükséges a kísérés, az együtt haladás. A diákok esetében is igaz ugyanez, és talán a legnagyobb bölcsesség abban rejlik, ha képesek vagyunk megkülönböztetni, hogy melyik helyzetben melyik megközelítést alkalmazzuk. Lehet, hogy nekem is van még mit tanulnom ebben a folyamatban.
– Közismert tény, hogy nagyon szeret vitorlázni – nem egy tábort szervezett már diákoknak. Vízre szállt már az öregdiákokkal is?
– Nagyon fontosnak tartom az öregdiákokkal való kapcsolattartást, és ennek számos módja van. A vitorlázást jó szívvel támogattam mindig is – elsősorban egyébként a diákjainknak szerveztem vitorlás táborokat, de természetesen volt lehetősége erre az öregdiákoknak is. Az öregdiákokkal való kapcsolat segíti a közösség megőrzését, és lehetőséget ad arra, hogy támogassuk egymást. Egyes papok szinte egyszemélyes plébániaként fogják össze diákjaikat. Miután végigkísérik egy-egy osztály életét, jelen vannak utána a házasságkötéstől kezdve a gyermekek keresztelésén át az elsőáldozásig, és így tovább. Fontos, hogy minden rendben megtalálják az öregdiákok a kapcsolódás új módjait alma materükhöz, amelyre – úgy látom – szinte kivétel nélkül mindenki büszke. Fontos, hogy legyen egy hely – ahogyan a piaristáknál például a Kalazancius Mozgalom –, amelyhez akár egyetemisták, fiatal felnőttek is csatlakozhatnak.
Gellért Sára Mária
Fotó: piarista.hu
Ferences Média, 2024