Betánia Napokat rendezett a Nyolc Boldogság Közösség

Veszprém
A Nyolc Boldogság Katolikus Közösség a Betánia Napok elnevezésű hosszú hétvégére várta a közösségi tagokat és az érdeklődőket július 29. és 31. között a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskolán. Voltak, akik gyermekeikkel érkeztek a lelkigyakorlatra, amelynek témáját idén – aktuális közös élettapasztalatunknak megfelelően – ezzel a szóval jelölték meg: Változásban.

Hetedik alkalommal tartott Betánia Napokat a Nyolc Boldogság Közösség, Veszprémben pedig negyedszer gyűltek össze a lelkigyakorlatra a hittudományi főiskola épületében. „A közösségben az elmúlt két évben nagy változást tapasztalunk: Pécsen ősztől új alapításunk lesz három nővérrel. Egyikük Franciaországból érkezik haza, másikuk Kecskemétről kerül oda, és én leszek a közösség harmadik tagja” – mondta Versegi Beáta Mária CB nővér. „De nem csak ez az oka a témaválasztásunknak. Az egész világ majdnem három éve krízist él át a koronavírus-járvány, az Ukrajna elleni háború és a gazdasági válság miatt. Ezek erősen hatnak az életünkre. A változás itt és most jelen van a világ életében” – hangsúlyozta a szerzetes nővér. A közösség az idei Betánia Napokra választott témával a Veszprémi Főegyházmegye „Őseink hite a jövő reménye” mottójához is kapcsolódni akart.

Vámossy Erzsébet beszámolóját itt olvashatják: magyarkurir.hu

Az előadások itt hallgathatók meg: megallo.nyolcboldogsag.hu

Fotó és szöveg: Magyar Kurír

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41