Nemrégiben mutatta be gyermekkora színteréről, a Jászberényhez tartozó Hajtapusztáról szóló könyvét. Milyen volt az akkori tanyavilág?
Nagyon érdekes. Szerteszéjjel álltak a tanyák, és a számozásuk is összevissza volt. A nagyapámé volt az ötvenhatos számú, és utána mindjárt a huszonegyes következett. Mindenki tartott tehenet, sertést, csirkét, nyulat, részben leadásra, részben saját részre. Iskola után nem ülhettem le rögtön tanulni, hanem előtte el kellett látnom az állatokat. Hetedikes koromig laktunk ott, akkor sikerült a szüleimnek házat építeniük Jászberényben.
Korábban már olvastam könyveket más jászberényi tanyákról, többek között Katona Katalin könyvét a homoki tanyavilágról, és az abban szereplő emberek és történetek ismerősek voltak, mert Bárdos Feri atya idejében a homoki kápolna udvarára jártunk táborozni a cserkészekkel. És azt gondoltam, hogy
mi, akik még e tanyavilág tanúi vagyunk, ha leírjuk az emlékeinket, akkor megmaradnak, ha nem, akkor elvesznek.
Ezeket gyűjtöttem össze a könyv második részében. Húsz kérdést tettünk fel az öcsém által létrehozott közösségi oldalon és más fórumokon. Nagyon sok válasz érkezett e-mailben, de aki ehhez már öreg volt, vagy nem akart e-mailezni, azokat felkerestük az otthonukban. Írok a tejszövetkezetről, a gazdakörről, a templomról, nádvágásról, halászatról…
Halászatról?
Igen. A patakban és a mocsárban igen sok hajtai ember fogott halat. Egyik nap a jászberényi piacra vitték, a másik nap pedig a nagykátaira, és mivel mérlegük nem volt, nem súlyra, hanem darabra árulták.
És a bolt milyen volt?
Nem olyan, mint a mai önkiszolgálók. Imre bácsi ott állt a pult mögött, és mögötte mint a könyvek sorakoztak az áruk a polcokon. Mivel áram nem volt, romlandó árut nem is nagyon tartott. Kenyeret például csak kedden és pénteken lehetett vásárolni. Utána egy olyan ember vette át a boltot, aki szatócsboltként üzemeltette, tehát a seprűtől a mészig mindent lehetett ott vásárolni, és ha megrendeltek valamit, mondjuk dróthálót vagy lapátot, akkor azt a következő hétre meghozatta.
Említette a templomot; gondolom, az egy kis kápolna volt csupán.
Igen, de mindig csak templomnak mondták. A huszadik század elején épült az iskola. Először azt kezdték imahelyként használni, de utána építettek egy kis kápolnát. Hivatalosan a nagytemplomhoz tartozott, legalábbis mi mindig így hívtuk akkor is, ha Nagyboldogasszony Főplébánia volt a hivatalos neve.
Bekerültek aztán a városba, és nem gimnáziumba ment, hanem szakmát választott.
Vas- és fémszerkezeti lakatosnak jelentkeztem a Klapka György Szakmunkásképzőbe, és az Aprítógépgyárban voltam inas, aztán később szakmunkás.
És mikorra tehető az Ön kapcsolatának kezdete a ferencesekkel?
Először egy könyv került a kezembe, úgy nyolcadikos koromban, Kamill testvér kalandozásai a huszadik században volt a címe, és nagyon tetszett. A legnehezebb időkben, 1948-ban ő építette a jászberényi Porciunkula-kápolnát. Később egyszer vagy kétszer láttam is őt a búcsún.
Az Ön szerzetesi neve is Kamill. Ez nem véletlen névrokonság.
Nem véletlen. Ő a hetvenes években a fél oldalára lebénult, és Pannonhalmára került a szerzetesi szociális otthonba, s azért ajánlotta fel a szenvedését, hogy Jászberényből is legyenek ferences hivatások.
Akkor Ön neki köszönheti a hivatását.
Minden hivatás Istentől jön. 1993-ban éreztem először, hogy papnak kell mennem. Két hónap imádkozás után jöttem rá, hogy ferencesnek kell lennem, és amikor lejárt a szerződésem az Aprítógépgyárban, jelentkeztem a rendbe.
Jelöltként jártam vissza Jászberénybe, hogy befejezzem az esti gimnáziumot.
Térjünk rá Petőfire! Nem egy helytörténeti munka került már ki a keze alól azokról a helyekről, ahol szerzetesként megfordult, és megírta három ferences vértanú életrajzát is. Hogy került a látóterébe Petőfi?
Az elmúlt évben a Faludi Ferenc Akadémia újságíróképzésén vettem részt, ahol az egyik téma az esszéírás volt. Hogy ebben kipróbáljam magam, jelentkeztem az Anyanyelvápolók Szövetségének Az én Petőfim pályázatára. Találkozásaim Petőfivel – mozaikok egy kapcsolatból című pályamunkámat ezüstfokozattal jutalmazták.
Gratulálok, de nyilván voltak petőfis előzményei, találkozásai.
Az ötödik osztályban, ha jól emlékszem, felolvasta a tanárnőnk a János vitézt. Nagy élmény volt gyerekként együtt kalandozni Kukorica Jancsival.
Bár már tavaszodik, de eszembe jut egy Petőfi-vers: A Puszta, télen, ami úgy kezdődik, hogy „Hej, mostan puszta ám igazán a puszta!” Télen volt igazán puszta Hajtapuszta is?
Gyerekkoromban még nagy havak voltak. Amikor leszálltam a buszról és kiértem a pusztára, szinte üres tengernek nézett ki a hóval fedett táj. Az az élmény, ami Petőfit akkor megihlette, rokon volt az enyémmel. A későbbiekben is kinyitottam néha a Petőfi-kötetet. Emlékszem, hogy a szegedi teológián filozófiatörténet-vizsgára kellett volna készülnöm, de valahogy nem ment a fejembe a görög filozófia. Elővettem A helység kalapácsát, és a második ének egy jelentős részét megtanultam, az jobban érdekelt.
Az én Petőfim volt a pályázat címe. Milyen Kamill testvér Petőfije?
Feltűnt nekem, hogy igen sok iskolába járt. Az embernek minden új helyen meg kell harcolnia az elismerésért, és ez különösen igaz Petőfire, aki egy kifelé forduló személyiség volt. Később katonaként és vándorszínészként is küzdelmes lehetett az élete.
A citerázás hogyan jött?
Tovább olvasom: https://orszagut.com/hitelet/varga-kamill-gyongyosi-ferences-testver-a-citerazo-barat-4159
Forrás és fotó: orszagut.com
