Lelki séta a Sacré Coeur nővéreknél

Mánfa
Lelki sétánkat Mánfa határában, a 66-os út mentén a Mecsek egyik gyönyörű völgyében, a Szent Szív Társaság/Sacré Coeur nővéreknél folytatjuk. A Szent Szív Társaság alapítójáról, a közösség céljairól, lelkiségéről és szolgálatairól a tavaly október óta itt élő négy fős szerzetes közösség tagjai – Szilágyi Erzsébet, Szulyovszky Hajnalka, Pietrzak Mariola és Berecz Rita nővérek mesélnek:

 

Rendünket, a Szent Szív Társaságot 1800. november 21-én alapította Barat Szent Magdolna Zsófia, aki három fiatal társával együtt felajánlotta magát Jézus Szentséges Szívének. Ez az alapítás a francia forradalom időszakában történt, amikor olyan bizonytalan körülmények vették körül az embereket, mint napjainkban.

Lelkiségünk középpontja Jézus sebzett Szíve, amely szeretetből mindent odaadott. Alapító nővéreink arra tettek fogadalmat, hogy „megismertetik Isten szeretetének kinyilatkoztatását”, melyet a nevelés apostoli feladatán keresztül adnak tovább.

A Társaság karizmája a Szent Ignác-i lelkiség családjából nőtt ki, de alapítónőnk a rend számára saját szabályzatot alkotott.

Magdolna Zsófia bentlakásos iskolákat alapított, amelyeknek nevelési célja az volt, hogy a leánynövendékeket – abban a korban szokatlanul – magas színvonalú oktatásban részesítsék, emberi és lelki fejlődésüket a hitélet és a Szent Szív tiszteletének alapjain biztosítsák, hogy később, mint anyák a családjukra gyakorolt hatásuk révén hozzájáruljanak a társadalom keresztény szellemű megújításához. Különös gondot fordított arra is, hogy a bentlakásos iskolák mellett a szegény gyerekek számára is ingyen iskolákat hozzon létre.
Az oktatás magas színvonalának és a szeretettel teli lelkiségnek köszönhetően nagyon gyorsan elterjedt a rend Franciaországban és Európa más országaiban. Rendünk másik meghatározó tagja, Philippine Duchesne 1818-ban kalandos körülmények között jutott át Észak-Amerikába, ahol megkezdte missziós tevékenységét és az észak-amerikai tartomány alapítója lett, ahonnan rendünk tovább terjedt Közép- és Dél Amerikába is.
Minden földrészen jelen vagyunk, jelenleg 1683 szerzetes végzi szolgálatát. A Társaság központja Rómában található.

Sacré Coeur iskoláink szerte a világon – bár egyre kevesebb szerzetesi jelenléttel – de viszik tovább nevelési koncepciónkat, amelynek 5 legfontosabb célkitűzése a következő:

• Személyes és cselekvő Istenhitre nevelés
• Intellektuális értékek iránti mély tiszteletre nevelés
• Szociális tudatosságra való nevelés, amely konkrét cselekvésben valósul meg
• Közösség építés keresztény értékek alapján
• A személyiség növekedése a bölcs szabadság légkörében

A II. vatikáni zsinat nagy szerepet játszott a rendi élet alakulásában. Ekkor – a megváltozott társadalmi körülmények között – újra kellett gondolni szerzetesi életünk alapjait.

Megőrizve alapítónőnk nevelésről alkotott eredeti elképzelését, mely szerint a nevelés a társadalom átalakításának, a szociális háló újraszövésének eszközét jelenti, nevelői szolgálatunkat három tevékenységi terület köré csoportosítottuk:

• nevelés és képzés
• emberi fejlődés és az igazságosság előmozdítása
• pasztoráció és a hit útján való kísérés

Apostoli rend vagyunk, de a szemlélődő imádságból merítünk erőt, ez az alap. Társaságunk mottója: „Egy szív, egy lélek Jézus Szívében”. Rendünk jelképe a kezdetektől Jézus és Mária szívét ábrázolta. 1988-ban megújult a jelképünk, amely modern nyelven fejezi ki ugyanazt: Krisztushoz hasonlóan jelen lenni a valóságban. A szalagból alakított szív az egység kötelékét és a közöttünk lévő párbeszéd, illetve kapcsolat eszközét jeleníti meg. A nyitott szív egyaránt jelenti Jézus Szívét és a mi szívünket. Ebben a nyitott szívben van a világ törékenységével, sebeivel, mely elmélkedésünk tárgya, hogy felfedezzük benne Krisztust: „Krisztus ott van a világ szívébe rejtve, ahová halála eltemette és ahonnan feltámadt élete is ered, mely lassan áthatja a történelmet.” (1970-es Káptalan). A kereszt, mint jelkép, azt az utat mutatja, melyen keresztül a keresztények mindig is követték az Urat, és amely elvezet minket belső vágyunkhoz, Jézus Szívéhez és embertársaink szívéhez.

Rendünk legkiemelkedőbb ünnepe: Jézus Szentséges Szívének ünnepe. Ezen ünnep alkalmával minden évben megújítjuk fogadalmainkat.
A rend alapításának ünnepét november 21-én tartjuk, május 25-én pedig az 1925-ben szentté avatott alapítónőnk, Barat Szent Magdolna Zsófia égi születésnapjáról emlékezünk meg. Másik szentünk Philippine Duchesne liturgikus emléknapja november 18. Október 20-án „Mater Admirabilis” (Csodálatos Anya) ünnepét tartjuk. A Csodálatos Anya kép minden intézményünkben és iskolánkban megtalálható, az eredetit Rómában, a Trinita dei Monti kápolnában őrzik. A képen látható Szűz Mária ötvözi a szellemi és gyakorlati munkát az imádsággal együtt, mely a mi nevelői munkánkra is utal.

Jeles alkalmainkra imádságokkal (ún. kilencedekkel) készülünk, továbbá együtt ünneplünk rendünk társult tagjaival, akik november 21-én megújítják ígéretüket.

A magyar alapítás 1883-ban Budapesten vette kezdetét, az első házunk a Philippineum az Ajtósi Dürer soron, majd 1917-ben pedig létrejött az első leánygimnázium, a Sophianum. Mindkét intézményünk fiatal lányok több generációját és családjaikat szolgálta egészen a szerzetesrendek feloszlatásáig. Az iskolák államosítását, valamint a szerzetesrendek többségének feloszlatását követően, nővéreink nagyrészt elhagyták Magyarországot, de 11 nővér a szerzetesek egri táborába került, négy nővért pedig később börtönbüntetésre ítéltek.

Rendünk újraalapítása 1990. januárjában történt. Ekkor jöttek vissza az Ausztriában élő és szolgáló magyar nővérek Budapestre, a zugligeti plébániára, Kozma Imre atya hívására. Hárman közülünk, mint „első fecskék”, 1991-ben kezdtük el jelölt időnket. De nem csak az újraalapítás feltétele volt a hivatások megléte, hanem azóta is, folyamatosan szívügyünk, hogy másokkal megosszuk karizmánk gazdagságát. Különféle programjaink segítik a fiatalokat abban, hogy felfedezzék Isten akaratát az életükben. Lelki útvonaltervező (GPS) műhelyünk olyan fiatal felnőtteknek szól, akik tudatosan keresik életük irányát; a hivatástisztázó programunk pedig már olyan nők felé nyitott, akik a szerzetesi élet iránt érdeklődnek. A rendbe való belépés pedig különféle ismerkedési és elmélyülési szakaszokból áll.

Budapesten jelenleg két közösségünk található, az egyik a Zugligeti úton, a másik a Mese utcában. Két vidéki alapításra került sor az elmúlt 30 évben. 1998-ban Szegedre költöztünk, ahol 11 éven át főleg a fiatalok, az egyetemisták pasztorációja volt a feladatunk. 2009-2014 között Miskolcon, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium Leánykollégiumában végeztük nevelői szolgálatunkat.

A harmadik (jelenlegi) vidéki alapításunk lehetősége már korábban felmerült bennünk akkor, amikor Bíró László püspök atya - még a pécsi Székesegyház plébánosaként - meghívott minket. A Szentlélek ereje úgy munkálkodott, hogy hosszabb időszak elteltével bár, de ez az álmunk nemrég valóra válhatott, amikor a Karmelita Nővérek hívására, 2021. októberében megérkeztünk Mánfára, a MaranaTha Házba. Ittlétünket ajándékként éljük meg és hálásak vagyunk a magyarszéki Sarutlan Karmelita Nővérekkel való együttműködésért.

Elsődleges feladatunk a családias hangulatú MaranaTha Lelkigyakorlatos Ház üzemeltetése, az érkező vendégekről való gondoskodás. Vannak csoportjaink, akik saját programmal érkeznek, vannak, akik számára mi kínálunk lelki programot (lelkigyakorlat, lelki kísérés stb.). Többen érkeznek egyéni elcsendesedésre is. Szívesen jönnek hozzánk plébániai csoportok, nagyobb családok. Visszatérő csoportok és egyének is vannak már, akiket a ház otthonos légköre “visszacsábít”.

Kiemelnénk két újszerű programunkat, melyek fókuszában a test és a lélek összhangja áll. Az egyik a Jézusi gyaloglás, melyet Molnár Renáta (Cor-Way életmód tréner) vezetésével és vele együttműködve valósítunk meg, a másik pedig a Tánc-ima, ahol a meditatív körtáncok és a Szent Ignác-i imamódok mélyítik el a résztvevők Istenkapcsolatát.

Lelki sétánk zárásaként az alábbi imádságban forduljunk Jézus Szentséges Szívéhez:

Jézus Szent Szíve, add, hogy szívem a Te érzelmeidet kövesse!
Adj nekem alázatos szívet, mely ismeri és szereti kicsinységét!
Szelíd szívet, amely elhallgattatja mindazt, ami zavarná békéjét …
Szeretettel teljes szívet, mely együtt tud érezni mások bajával …
Tiszta szívet, mely visszariad a bűnnek még a látszatától is …
Szabad szívet, mely csak a mennyei javak után vágyakozik …
Önszeretettől mentes szívet, mely Isten iránti szeretettől lángol,
akire minden gondolata és öröme irányul,
és aki egyetlen kincse most és örökké.
Amen.

 

Forrás és fotó: pecsiegyhazmegye.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Horváth Sarolta

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Nagy-Bozsoky Anna – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: P. Hortobágyi T. Cirill OSB főapát

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41