A debreceni domonkos kolostor új házfőnöke

Debrecen
2022. július 31-én Górski Jacek O.P. testvér debreceni házfőnök hivatali ideje lejárt. Peter Kreutzwald O.P. testvér a teutón provincia tartományfőnöke a debreceni domonkos kolostor új házfőnökévé 2022. augusztus 1-én Tokodi László O.P. testvért nevezte ki. László testvér 2022. augusztus 8-án, Szent Domonkos főünnepén Kostecki Andrzej O.P. tartományi vikárius kérésére elfogadta a döntést, letette a hitvallást, és így elfoglalta hivatalát.

 

Andrzej atya a beiktatás után celebrált szentmise homíliájában hangsúlyozta, hogy Jézus minden helyzetben mellettünk marad, hisz Ő maga mondta, hogy “én veletek vagyok minden nap a világ végéig!” (Mt 28,20) Az új házfőnök mellett is ott lesz, hogy ő is Jézus jelenlétét testesítse meg az emberek mellett.

Tokodi László testvér 1982-ben született Baján. 2007-ben végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen, mint okleveles építőmérnök. 2009-ben tett fogadalmat a domonkos-rendben, majd tanulmányait a krakkói domonkos kolostorban a Domonkos Teológiai-Filozófiai Kollégiumban végezte. 2015-ben Dr. Székely János püspök szentelte pappá a a budapesti Rózsafüzér Királynéja templomban. Pappá szentelése óta Debrecenben szolgál. Szívügye az evangelizáció és a katekumenek szentségekre való felkészítése. Emellett a Szólj be a papnak! mozgalom egyik alapítója, valamint a debreceni Szent II. János Pál Intézet elnöke.

 

Forrás és fotó: domonkosok.hu

 

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41