Domonkosok testvéri találkozója

2018. ápr. 25. (szerda) 11:45
Szentende

2018. április 25-én Szentendrén tartottuk tartományi napunkat, amelyet szentmisével kezdtünk. Mondhatjuk, hogy ez volt a legfontosabb része a találkozásunknak, hiszen az Eucharisztiában válunk közösséggé (communio) a Szentháromsággal és egymással.

A legszentebb áldozatot egy rövid szünet után előadás követte.

Mészáros Anettet és Matolcsy Jánost, a Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodájának munkatársait kértük fel, hogy mutassák be számunkra a magyarországi szerzetesség mai helyzetét, kihívásait és feladatait. Megtudtuk, hogy a Prédikátor Testvérek Rendje Magyarország szerzetesi térképén a fiatal és erős rendek között helyezkedik el, hiszen az átlagéletkorunk 55 év alatti, és 10 főnél több domonkos testvér él rendházainkban.

Az előadást jóízű ebéd majd rekreáció, azaz jókedvű beszélgetés és felüdülés kísérte. A délután folyamán az egyes tisztségviselők számoltak be a 2017-es vikáriátusi káptalan óta történt eseményekről és kezdeményezéseikről, majd közösen áttekintettük és megbeszéltük a vikáriátus jelenlegi helyzetét.

A következő nagy létszámú, ehhez hasonló találkozónk 2018 augusztusának végén lesz.

Köszönjük az eddigi és kérjük további imáitokat értünk!

Forrás és fotó: domonkosok.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Knáb Judit CJ

titkár: Stomfai Zsófia

telefon: +36 20 423 8235

ügyeleti idő:
  hétfő: 9-13
  kedd: 12-16
  szerda: 12-16
  csütörtök: 9-13
  péntek: 9-13

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

könyvelő: Sándor Krisztina

További munkatársak:

Goreczky Tamás – projekt koordinátor
Formanek Tamás – szociális intézményi tanácsadó
Dobszay Benedek OFM - EM szakmai vezető
dr. Kele Mária – EM projekt koordinátor
Stomfai Zsófia – EM képzési koordinátor
Pallaginé Cseri Sára – EM asszisztens
Füle Gábor – zarándoktábor projektvezető
Gáll Zsófia –  zarándoktábor szakmai vezető
Rezsabekné Ördög Szilvia – zarándoktábor asszisztens
Matolcsy János – tanácsadó

 

Az MSZKI tevékenységeinek támogatására adományozott pénzbeli segítséget hálás köszönettel fogadjuk.

Az adományt az MSZKI 10700598-71004781-51100005 számú, CIB Bank Zrt. pénzintézetnél vezetett számlájára tudják utalni. (SWIFT: CIBHHUHB , IBAN: HU72 1070 0598 7100 4781 5110 0005)

A közlemény rovatban kérjük, tüntesse fel, hogy az MSZKI mely tevékenységét szeretné támogatni. (MSZKI munkája, Emberi Méltóság Stratégia, Zarándoktábor, Történeti kutatás, Szociális ellátás koordinációja)

Tájékoztatjuk, hogy az MSZKI nem minősül közhasznú szervezetnek, és az adományról belső egyházjogi személyként tudunk igazolást kiállítani.

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: dr. Németh Emma SSS

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Zsódi Viktor SP

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41