Ugrás a tartalomra
rólunk és tőlünk Hazai
2018. december 13. 10:45
Pannonhalma

Egy megújuló egyház képes óvni Európa keresztény értékeit

Hortobágyi T. Cirill a karácsonyi ünnepkör kapcsán úgy fogalmazott: adventkor fontos az elcsendesedés és az, hogy figyeljünk a szívünk mélyén gyökerező belső, isteni hangokra. A bencés szerzetes beszélt a cölibátusról is, ami szerinte karizma és kincs, ugyanakkor jelezte, hogy a jövőben felerősödhet az egyház missziós jellege, amiben fontos szerepet kaphatnak a világi munkatársak is.

– Holnap lesz advent első vasárnapja, ezzel elkezdődik a keresztény egyházaknál a karácsonyi ünnepkör. Miben látja ön advent lényegét?

– Arra készülünk, miként tudjuk megajándékozni szeretteinket, és arra törekszünk, hogy a karácsony bensőséges­sége, fénye minél szebb legyen. Ugyanakkor nagyon fontos az is, hogy egy pillanatra megálljunk, és csendben elgondolkodjunk. Advent a passzív várakozás ideje is, amikor nemcsak tüsténkedünk és ügyeket intézünk, hanem próbáljuk kívülről nézni magunkat és önvizsgálatot tartani.

A csendben a szívünk mélyén levő belső hangokat is figyelnünk kell. Sok fontos dolog van, amit az Isten úgy rendel az életünkbe, hogy mély, hiteles, őszinte belső vágyként jelentkezik, csak éppen sok minden rárakódik. Advent idején ezért mélyebbre kell néznünk, a felszínre kell hoznunk, ami rejtett, és ezt csak csöndben lehet megtenni. A csendet azonban tudatosan kell megteremteni, és ilyenkor nem szabad a határidők szorításában élni, hanem meg kell próbálni kilépni abból. Vallási elköteleződés nélkül is fontos ez, de ha van hitbeli tartalma, egy bizodalmas remény, hogy ebben a töprengésemben nem vagyok egyedül, hanem az Isten irányít engem, akkor ez a legszebb karácsonyi készület lehet.

– Egyre gyorsuló világunkban sokaknak nemhogy az előkészületekre, de még az ünnepekre is alig van idejük. Mit lehet tenni e káros folyamat megakadályozására?

– Az életben a helyes arányok megtalálása ősi szerzetesi erény. Advent idején is az a legfontosabb, hogy megtaláljuk a helyes egyensúlyt az aktivitás és a passzivitás, az elköteleződés és az elmélyedés között.

– Sokan érzik úgy, hogy a keresztény ünnepek elvilágiasodnak. Egyre többen húsvétkor Krisztus feltámadása helyett a nyuszi születésnapjáról beszélnek, karácsonykor nem Jézus születését, hanem a családokat vagy éppen a télapót ünneplik, mindenszentek helyett pedig teret nyer a halloween kultusza. Tudatos akció ez a keresztény értékek ellen vagy véletlen egybeesés?

– Azt nem tudom, hogy tudatos-e. Egyértelmű, hogy egy plurálisabb társadalomban élünk, ahol nem mindenki keresztény. Sokaknak vannak keresztény gyökerei, de nem egyházhoz tartozva élik az életüket, azonban a spiritualitás nekik is nagyon fontos. Lehet erről mélyebb szintre is lépni, de ez már önmagában egy lényeges körülmény. Az, hogy a keresztény kultúrába nem teljesen illeszkedő télapót vagy halloweent ünnepelnek, talán az elmúlt évtizedek hozadéka. Gyerekkoromban például karácsony helyett fenyőünnepet mondtak az óvodában. Lehet, hogy a múlt árnya is kísért még. Ám kétségbeesés helyett azt kell inkább megtalálnunk, hogy ezekben mi az emberi érték, és ha találunk ilyet, akkor azt lehet nemesíteni, arra rá lehet építeni a keresztény üzenetet is. S így eljuthatunk a télapótól Szent Miklósig, a Mikulásig.

– Mitől van az, hogy az emberek ilyen fogékonyak ezekre a hatásokra?

– Úgy gondolom, hogy a közösségi alkalmakra vágynak, azokra az együttlétekre, amikor jókedvünk van, amikor ki tudunk lépni a mindennapok taposómalmából, az idő és a teljesítmény szorításából. Lehet, hogy sokan ezekben az ünnepekben élik meg ezt.

– A keresztény egyházak nemcsak az ünnepek elvilágiasodásával küzdenek, de komoly gondot okoz az is, hogy nagyon kevesen választják a papi hivatást. Nem ritka, hogy egy-egy plébános négy-öt faluban misézik, valahová pedig még így sem jut pap. Vissza lehet fordítani ezt a folyamatot?

– Amikor a hetvenes évek végén elkezdtem itt, Pannonhalmán teológiát tanulni, már akkor arról beszélgettünk az egyik tanárommal, hogy a jövő egyháza hangsúlyosabban a misztikumra nyitott, missziós lelkületű és ökumenikus beállítottságú lesz! A misztikus jelleg, a hit tapasztalata, az istenkapcsolat és az imádság élménye ad egy belső tartást. A missziós beállítottság pedig arról szól, hogy a szívünkben-lelkünkben megélt hitélményt, keresztény tapasztalatot kifelé kell sugározni. Arra kell törekedni, hogy meghívó egyház legyünk, amely nem fenyegető parancsokat mutat fel az embereknek, hanem az evangélium örömhírének megélésére hív meg mindenkit. Azt is mondta a tanárunk, hogy a jövő egyháza tágabb értelemben ökumenikus lesz, azaz minden jó szándékú, az embert szolgáló, tiszta és nemes eszményeket célul kitűző emberrel, szervezettel együtt fog működni, nem pedig gettószerűen elkülönülni. Persze a káderkérdés fontos, de nemcsak papokról kell ilyenkor beszélnünk, hanem akár olyan világi munkatársakról, akik a megélt hit tapasztalatát ugyanúgy át tudják adni. Nem mennyiségi, hanem minőségi kérdésről van tehát szó, arról, hogy mennyire egészséges az a mag, amelyik reményt, hitet és bizalmat tud sugározni.

– A papok számának csökkenése miatt egyre nagyobb szerepet kapnak a diakónusok, akik esetenként plébániákat is vezetnek. Ez lesz a kiút?

– Ez is egy megoldás, hiszen a diakónusok képzettek, teológiát tanulnak! Csak azután szentelik fel őket, ha már kellő élettapasztalatot halmoztak fel, kipróbálták magukat munkahelyen, bizonyítottak férjként és családapaként, végigmentek egy emberi érési folyamaton. Talán ezért is tudnak a tapasztalataik alapján hatékonyan tanúságot tenni a hitükről.

– Nem érzi úgy, hogy ezzel a gyakorlattal az egyház voltaképpen elismeri a cölibátus tarthatatlanságát?

– Nem erről van szó. A cölibátus karizma, az egyik kincse az egyháznak, nélküle a szerzetesség nem is képzelhető el. A szerzetességhez – a protestánsoknál is – hozzátartozik az aszkézisnek ez a formája. Nem az merül fel, hogy töröljük el a cölibátust, hanem inkább az, hogy ezeket a nős, kipróbált embereket, akik bizonyítottak az életben, pappá lehet-e szentelni. Nagyon érdekesek a nyugat-európai egyházak tapasztalatai, mert például azoknál a protestáns felekezeteknél is nagyon erős lelkészhiány van, ahol mindig is nősülhettek.

– Bár a keresztény egyházak idehaza is küzdenek nehézségekkel, Euró­pa nyugati felében mintha még komolyabbak lennének a gondok. Az azonos neműek több helyen köthetnek házasságot, van, ahol gyerekeket is örökbe fogadhatnak, és közben egyre több templom kap más funkciót, esetleg le is rombolják az épületet. Mi jelenti a legnagyobb veszélyt a keresztény Euró­pára?

– Nagyon erős gyökeret eresztett a szekularizáció Európában, a történelmi felekezetek visszaszorultak, ezért még fontosabb, hogy az egyházak missziós lelkülettel betöltsék a szerepüket. Tisztán látszik, hogy nagyon erős az igény a spiritualitásra a társadalmakban.

– Beszélhetünk még egyáltalán keresztény Európáról?

– Európában az antikvitást és a kereszténységet soha nem fogjuk, nem is kell letagadni. Emellett az, hogy egyes helyeken kevesebb keresztény él, egy pillanatnyi történelmi helyzet, és senki sem tudja, hogy mi lesz ötven vagy száz év múlva. Egy biztos: a történelmi egyházaknak nagy a felelősségük. Kérdés, hogy tudnak-e ezekre a kihívásokra megújulással válaszolni. Kézenfekvő megoldásnak kínálkozna, hogy a szekularizáció miatt az egyház befelé forduljon, és védekező pozíciót vegyen fel, de így a társadalomban nem tudna szolgálni. A probléma egyébként nem új keletű, római Szent Kelemen pápa már az I. század végén azt hangsúlyozta a korintusiaknak írt második levelében: a hit terjedésének az a gondja, hogy a keresztények nem aszerint élnek, amit hirdetnek. A másik, a más értékrendet valló embert nem lehet megszelídíteni úgy, hogy törvényeket, erkölcsi rendet vágok a fejéhez. Csak szerető elfogadásból nőhet ki bizalom és megértés!

– Európa demográfiai szempontból is válságban van. Van, akik szerint a bevándorlás segítése jelenti a kiutat, mások, így a kormány szerint is a családokat kell erősíteni és a gyermekvállalást kell ösztönözni. Mi lehet ön szerint a legjobb megoldás?

– A család és az abba születő élet nagyobb érték mindennél. Egy nemzet jövője attól függ, hogy születnek-e ott gyerekek. A jövő a fiatalok kezében van. Ők a kreatívak, ők hozzák a megoldásokat, az idősebb generáció támogatni tudja őket, egyfajta kimeríthetetlen szeretetforrásként mellettük tud állni.

– Külső szemmel úgy látszik, hogy a pannonhalmi főapátság mintha szemben úszna az árral: folyamatosak a fejlesztések, az elindított programok pedig beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Mi a titok?

– A főapátság része a magyar katolikus egyháznak és a magyar társadalomnak, még akkor is, ha az épületünk egy erdővel körbevett dombtetőn magasodik, és kicsit szigetként is működik. Nem hiszem, hogy abszolút sikert hozó, rendkívüli titkaink lennének. A főapátság évszázadok óta egyrészt őrzi identitását, másrészt próbál megújulni. Van egy változatlan elem, ez a spiritualitás, ami a súlypontja ennek a háznak, és ezt a gyökerünket nem veszítettük el soha. A főapátságunk az imádság helye, ami azért fontos, mert egy szerzetes az Istennel való kapcsolatban találja meg a békéjét, élete erőforrását. Az arányok változhatnak, de az elv nem, mert az identitást nem szabad elveszíteni. Az imádság mellett mindig volt egy-egy kiemelten fontos szolgálata a háznak, amely időről időre változott az évszázadok alatt. Volt, amikor a lelkipásztori irányultság, máskor pedig a kulturális-oktatási szolgálat volt erősebb.

– Vannak további terveik a főapátság fejlesztésére? Tervezik, hogy újabb programokat indítanak?

– Több távlati tervünk is van. Szeretnénk egy szállodát és egy sörfőzdét felépíteni. Emellett az oktatási intézményeink működését kívánjuk jobban összehangolni, és vizsgáljuk azt is, hogy szociális téren hogyan tudnánk még többet tenni. A gyógynövénykertünkben pedig a győri egyetemmel közösen próbáljuk majd a pincészetben keletkező szőlőmagot feldolgozni, abból szőlőmagolajat készíteni. Az egyetem segítségével olyan kutatásokat indítunk, amelyek során az apátsági gyógynövényekből készült kivonatokat házasítjuk a szőlőmagolajjal, és ezek élettani hatásait is vizsgáljuk majd.

Forrás és fotó: www.magyaridok.hu

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 19050333-1-41

(Bejárat a Piarista Gimnázium felől - Piarista utca 1., 5. emelet)

e-mail küldés

irodavezető: Kiss István fr. Didák OFM

titkársági asszisztens: Pető Éva RSCJ

telefon: +36 20 423 8235 10-16 óra között

kommunikációs munkatárs: Mészáros Anett

 

Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciái:

 

Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciája (MRK)

elnöke: Lobmayer Ágnes M. Judit SSND

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18064890-1-41

 

Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (FSZK)

elnöke: Dobszay Benedek OFM

1052 Budapest, Piarista köz 1.

adószám: 18849192-1-41