A Kármelita Rend az izraeli Kármel hegyén korábbi keresztes lovagokból jött létre az Illés-forrás körül a 13. század legelején. A remeték imádkozva és dolgozva, Illés próféta szellemében éltek az Úr színe előtt. A Szentföld elfoglalása után a 14. században vissza kellett térniük Európába, és itt a kolduló rendek közé sorolták őket. A 16. században (Avilai) Szent Teréz anyánk ezt a rendet reformálta és a neki juttatott kegyelmekkel gazdagította. Így mindaz, amit mi, sarutlan kármelita nővérek megélünk, ennek a sok évszázados hagyománynak a gazdagságát és gyümölcseit hordozza.
Szemlélődő rend vagyunk, ami azt jelenti, hogy szemlélődő életformát élünk, amely úgy van elrendezve, hogy benne minden az imára irányuljon és azt szolgálja. Szoros napirend szerint éljük a mindennapjainkat, amelyekben kiegyensúlyozottan váltakoznak az ima és a munka, a magányos és a közösségi élet időpontjai.
Hétköznapokon reggel 6 óra 15 perckor kezdjük a Laudes, a reggeli dicséret elimádkozását. Ezt követi egy óra lelki olvasás. Ez is egy nagyon fontos napirendi pont, mert a lelkünket és a szellemünket, vagyis az imánkat, az emberségünket is szükséges táplálnunk, nem csak a testünket. Ezért a napirendünk minden nap biztosít egy órát erre a feladatra. A lelki olvasás után mindannyian a kápolnába megyünk, és a kitett Oltáriszentség előtt végzünk csendes belső imát egy órán át. Háromnegyed kilenckor van a reggeli, majd azt követően 9,15-kor kezdődik a munkaidő. 12-kor újra találkozunk a kápolnában, hogy elimádkozzuk a déli imaórát (a délelőttit és a délutánit ugyanis egyénileg imádkozzuk), lelkiismeret-vizsgálatot tartunk és elmondjuk a rendi litániát. Ezt követi a közös ebéd és a déli rekreáció, vagyis mosogatás kötetlen együttléttel és szabadidő. 14 órakor kezdjük újra a munkát 16,15-ig. 16,30-tól van a szentmise, azt követően egy újabb óra belső ima, majd 18,15-től a vesperás. A vesperás után vacsora, mosogatás, majd 19,30-tól közös rekreációra gyűlünk össze, amit imával fejezünk be. 20,25-kor kezdjük a vigília (a másnapi olvasmányos imaóra) és a kompletórium, a befejező imaóra elmondását.
A befejező imaóra után kezdődik a nagyszilencium a reggeliig. A nap során is őrizzük a csendet, a magunk, a nővéreink, a ház csendjét, hogy ezzel is segítsük az imában való megmaradást. Ilyenkor csak a munkával vagy az ügyintézésekkel kapcsolatban beszélünk egymással. A beszélgetésre, vidám együttlétre, a megosztásokra a déli és esti rekreációk idején van lehetőség. A napi két rekreációt Szent Teréz anyánk vezette be az életünkbe, és nagyon fontos helyet foglalnak el benne, ugyanis a testvéri szeretet megnyilvánulásai hitelesítik az imaéletünket, az Úrral való kapcsolatunkat.
A Regulánk három pontot fejt ki bővebben, s ezek a csend és a szavak, a lelki küzdelem, valamint a munka. Főként kétkezi munkát végzünk, hogy a szellemünk szabad maradjon az imára. Vannak műhelyeink, gyertyadíszítő, könyvkötő, varroda, de tartunk lelkigyakorlatokat, fordítunk könyveket, van nagy kertünk, amit rendben kell tartanunk, házunk, amit tisztán és karban kell tartani, főzni, mosni kell, a vendégeinket ki kell szolgálni, akik becsengetnek, azokkal szóba kell állni, intézmény vagyunk, annak minden adminisztratív kihívásával, amit intézni kell. Hat embernek ez nem kis kihívás és nem kevés munka.
Mi az egyházban az imádság feladatát kaptuk. Nem csak szavainkkal, az életünkkel is imádkozunk, a küzdelmeinkkel is segítségére vagyunk azoknak, akik bizalommal kérik közbenjáró imánkat. „Isten előtt mindenkiért” – így fogalmaztuk meg hitvallásunkat a székelykapunkra Szent Terézia Benedikta nővérünk szavaival (Edith Stein), Isten előtt az egész világért.
Katalin Ildikó nővér OCD
Forrás és fotó: romkat.ro