A belső fejlődési út mentén vált bennem mély bizonyossággá az, hogy Isten segítőnővérnek hívott el, hogy ez az az út, ahol ő teljessé tud tenni. S ez a bizonyosság napról napra mélyül – vallja a KEDVES RITA segítőnővér. Hivatásáról, a szerzetesi élet szép pillanatairól, küldetésének súlypontjairól kérdezte nővértársa, Bereczki Silvia.
Hol, mikor, hogyan „hallottad” meg a hívást?
Nincs egy nagy élményhez köthető „központi” megvilágosodás-élményem, hanem személyes fejlődésemmel alakult a hivatástudatom. Kicsit úgy voltam, mint Mózes az égő csipkebokornál, amikor valamit látott, de nem tudta, mi az, és elindult felé… Amikor teljesen váratlanul valaki megkérdezte: „Nem akarsz szerzetes lenni?”, először nevettem, aztán elgondolkodtam rajta. A szerzetesség gondolata valamiféle kíváncsiságot ébresztett bennem… Így „közelebb” mentem, azaz elmentem Bécsbe a segítőnővérekhez, hogy megnézzem, kik ők, hogyan élnek, és mindjárt maradtam is, mert valahogy megéreztem, hogy ez az életforma vonz. Lassan fejlődtem abban, hogy miként tudok figyelni Istenre, hogyan mutatkozik meg életemben, miként fedezhetem fel őt? Ez az Istenre figyelés nem ment mindig egyformán az évek során, és elég sokáig kételkedtem is, hogy vajon tényleg itt és így kell-e követnem őt? Az életem kincsei azok az évek, amikor bizonytalankodva, sok kétellyel a szívemben éltem, mert megtapasztaltam, hogy Isten így is elfogad, és ha őszintén keresem, megmutatja magát. Gyengéden, lépésről lépésre vezetett és vezet engem kapcsolatunk útján. Így, a belső fejlődési út mentén vált bennem mély bizonyossággá az, hogy Isten segítőnővérnek hívott el, hogy ez az az út, ahol ő teljessé tud tenni. S ez a bizonyosság napról napra mélyül.
Kérlek, oszd meg szerzetesi életed legszebb pillanatainak egyikét!
Ha „befelé” tekintek, akkor azt mondhatom, hogy a lelkigyakorlatokon megélt élmények azok, amelyek a legszebbek, legmélyebbek, bár a legtöbbször nem a legkönnyebbek. Ezek közül is a nagy lelkigyakorlat tapasztalata van mélyen jelen bennem, amikor a 30 nap csendjében Isten jelenlétében végignézhettem életemet, és megélt valósággá vált számomra az, hogy Isten szeret: úgy, ahogy vagyok. Mély megtartóerő mai napig számomra az az élmény, amikor Jézus szenvedéséhez közelebb menve megtapasztaltam, hogy Jézus „alászáll a poklokra”, hogy nem fordul el az én „poklomtól” sem, hanem jelen van és kivezet ebből. Ott nagyon mélyen megéltem, hogy életem a szerető Isten kezében van, nem vagyok egyedül…
Ha „kifele” nézek, a küldetésem során megélt élményekre, akkor az jut eszembe, amikor egy-egy embert személyesen kísérve megélhettem, hogy az illető rátalál Isten gyógyító szeretetére, „feltámad”, azaz felelősséget tanulva elindul a józanság útján. Kísérő és tanú lenni egy ilyen változási folyamatban, amikor egy-egy ember igen gyakran a halál torkából jön vissza, és látni az Életre találást, ez minden alkalommal megrendítő és szent élmény. Nagyon szép pillanatok azok is, amikor a felépülő szenvedélybetegek és hozzátartozóik egy-egy lelkigyakorlat során megtapasztalják: Isten jelen volt és van az életükben, és igent mond rájuk, akármilyen összetört az életük, amikor megélik, hogy újra lehet önmagukhoz, Istenhez és egymáshoz kapcsolódni megbékéléssel, örömmel.
Hogyan foglalnád össze dióhéjban szerzetesrended főbb vonásait, karizmáját?
Számomra nagyon lényegre törően meg van fogalmazva ez Szabályzatunk 18. pontjában: „Hisszük, hogy a szeretetnek nincsenek határai, és szolidaritást vállalunk mindenkivel, aki Jézus Krisztust halálában és feltámadásában követi – akár itt a földön él, akár átment a halálon. Imádságunkkal, tevékenységünkkel kísérjük őket, de tudatában vagyunk annak, hogy Isten szeretete, amely mindent átalakít, meg nem érdemelt ajándék marad.”
Úton lenni, együtt járni a tisztulás útját, a szeretet útját Isten felé azokkal, akik őt (akár öntudatlanul is) keresik.
Melyek küldetésed súlypontjai?
Jelenleg alapítványunk keretén belül dolgozom. Küldetésem fő súlypontja a szenvedélybetegek és hozzátartozóik támogatása a felépülés útján. Ez főként személyes beszélgetéseket jelent, amikor a hozzám fordulókat elkísérhetem életük egy-egy szakaszán. Emellett programokat is szervezek nekik: lelkigyakorlatot, tematikus programot, ahol a közösség élményét is megtapasztalhatják, bár ezek a közösségi lehetőségek idén nagyon leredukálódtak.
Ugyanakkor vannak más területek is, ahol igyekszem a képességeim szerint segíteni a növekedést, legyen az előadás vagy műhelymunka, képzés, lelkikíséret stb.
Mik a töltekezési forrásaid?
Elsősorban a természet, amikor csendben sétálok, s gyönyörködni tudok Isten végtelen nagyságában, hogy nekünk ajándékozta ezt a csodaszép világot! Ez mindig feltölt, felfrissít. De örömemet lelem egy jó könyvben, filmben, vagy abban is, amikor jó társaságban játszunk, s megélhetek valamit az önfeledt örömből, felszabadultságból.
Egy mondat, amely életed mottója lehetne…
Ez időnként változik…. Most éppen Jézus biztató, bátorító szavai: „Evezz a mélyre.” (Jn 5,1–11).
KEDVES RITA
Tisztítótűzben Szenvedő Lelkeket Segítő Nővérek Kongregációja
Született: 1973. február 8-án, Csíkszentdomokoson
Első fogadalom: 1995. július 2., Bécs
Örökfogadalom: 2003. szeptember 13., Marosvásárhely
Küldetési helyek, területek:
• 1995–2000: Gyergyószentmiklós – hitoktató plébánián és iskolában
• 2000–2001: Kalkutta (India) – szociális munkás (szenvedélybetegekkel való munka)
• 2001–2004: Marosvásárhely – 2 évig vallástanár, majd szociális munkás a Caritas Teréz Anya Központjában
• 2004–2009: Gyergyószentmiklós – szociális munkás a Caritasnál: a Családsegítő Szolgálat elindítása, koordinációja
• 2009–2011: Ludwigshafen (Németország) – lelkigondozó a Lichtpunkt városi pasztorációs projektben
• 2011-től: Gyergyószentmiklós – szociális munkás, addiktológus konzultáns, a Caritas Ki-Út Programjának elindítása, koordinációja, majd 2020. január 1-jétől a Segítőnővérek Alaptítványánál addiktológus konzultáns.
Forrás és fotó: romkat.ro